A bánya persze munkát ad a helyieknek. A környezeti károkat elszenvedő területek láttán azonban felmerül a kérdés: meddig éri ez meg a helyi munkaerőnek, és főleg milyen áron? Ki lesz az, aki a nyereséget zsebre téve még időben távozik, és kire marad a sebzett táj? Vajon annyira vonzó lenne a Balaton nyugati medencéje akkor is, ha elődeink hagyták volna elbányászni a Badacsonyt vagy a Hegyestűt, ahol ma már geológiai park várja a kirándulókat a bezárt bánya helyén?
Milyen jövő áll Verespatak előtt, és mitől maradnak élhető helyek a számunkra oly vonzó települések? Amikor majd környezetvédelmi okokra hivatkozva végleg bezár a bánya, valóban nem marad más megélhetési forrás, csak a turizmus? A településeken is múlik, miből gazdálkodnak, hisznek-e egyáltalán a közösség belső erőforrásaiban, a helyi alkotókra alapozott művészeti élményben vagy csak a zajos tömegfesztiválokban. Bár amíg a profit az egyetlen érv, aligha lehet számon kérni a jó ízlést. De kialakíthatók-e legalább jóféle egyensúlyok, határt lehet-e szabni az idegenforgalomnak, épp csak annyira, hogy a turistacsalogató programok azért még ne tegyék pokollá a lakosság életét? Kinek fontos a helyiek nyugalma?
Borítókép: Az aranytartalmú érc aprítására szolgáló aranyzúzó malmok. Fotó:Fortepan/name of donor
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!