Benyovszky Móricznak az arczképét mind az angol, mind a német kiadásban megtaláljuk élethű és szép kivitelű aczélmetszetekben, az eredeti angol után készíttettük a mienket. Akkori divat szerint simára borotvált arcz, bajusz és szakáll nélkül; természetes, két felől csigákba göndörített hajjal. Az egész arczkifejezése rokonszenves, bizalomkeltő, a homlokot nem szeli át a parancshirdető közép-ráncz, egészen sima az, csak az erős szemöldök-csontok árulják el az akaraterőt, s a két széjjel álló szem a nagy megfigyelő tehetséget, metszéseikben ábrándozó kifejezéssel.
A száj azonban egészen az, a mit képzelünk felőle: az a világ minden nyelvén folyékonyan beszélő száj, az a parancsszóval és hízelgő beszéddel egyaránt hódítani tudó száj, melynek megfelel az a nagyra vágyással, önérzettel kidomboruló áll. Ez arczképét 30 éves korában készíték (33 éves volt, mikor meghalt). Egy másik ábrázolatját is ott találjuk az angol kiadásban: azon tíz évvel fiatalabb: a kép azt a jelenetet mutatja fel, a mint Benyovszky kutyáktól vontatott szánon utazik Szibériába. Ezen a képen csaknem leányi szépségű az arcza: a termete pedig annyiban hű, hogy ki van tűntetve rajta, miszerint egyik lábszára rövidebb, mint a másik. Ezt ő maga csak az életírásának második kötetében említi fel; a midőn egy szigetlakó fejedelem azt kérdi tőle, hogy mind ilyen kicsiny emberek-e az európaiak, mint ő, s arra ő azt feleli, hogy „most a rövidebb lábamon állok, melyből hiányzik egy csont”, (azt a csatában veszté el, úgy lett összeforasztva) s aztán a másik lábára emelkedve, kitűnt a daliás alakja. S e hiányos termettel tudott annyi viszontagságot legyőzni, tengerviharban helytt állni, asszonyi szíveknek eszményképe lenni! Ez csodálatunkat még jobban fokozta iránta.
Rendkívüli testi erő, életszívósság párosúlt nála ritka szellemi adományokkal, emlékezettel és ítélő tehetséggel; rettenthetetlen bátorság, hidegvér a legnagyobb veszély idejében, gyors leleményesség és kimeríthetlen szívjóság, önfeláldozás, testvérek, hitves és jó pajtások irányában, voltak jellemének alapvonásai.
[…]
A legelső eredeti okmány, melyet előre kell bocsátanunk, a Benyovszky Móricz születésének bizonyítványa, mely unokaöcscse, gróf Benyovszky Sándor úr kívánatára lett kiadva, a verbói plébános, tisztelendő Kubicsek Ferencz úr által. Ezen hiteles keresztlevél szerint Benyovszky Móricz nem 1741-ben született, mint külföldi életírói jegyzik; hanem 1746-ban: tehát öt évvel később. S ez az egy adat az egész élettörténet felfogását lényegesen megváltoztatja. Mert nagy különbséget tesz a beszámításnál az a körülmény, hogy egy tényt egy tizenhárom éves „fiú” követett-e el, vagy egy tizennyolcz éves „legény”, s ismét más szemmel nézünk ugyanazon eset megitélésekor egy huszonegy éves ifjút, mint egy huszonhat éves férfit.
E szerint 1756-ban, az október 8-iki levosiczi ütközetben, melynél Benyovszky Móricz, mint a Siebenschein ezrednél szolgáló hadnagy jelen volt, csak egy pár hónappal lehetett több tíz esztendősnél.
[…] Móricz még gyermekkorában katonává lett s részt vett a 7 éves háborúban. Ott volt 1760-ig. (Tehát 14 éves koráig.) Akkor az anyja meghalt, végrendeletében vagyona egyik felét az első házasságából született leányaira, másik felét pedig a Benyovszky gyermekekre hagyva. Nem sokára neje után, még azon évben az atya is meghalt. Ekkor a mostoha testvérek férjei, nagy befolyású urak, nem érve be a nekik hagyományozott fele birtokkal, az egész örökséget elfoglalták, s a Benyovszky árvákat kitaszíták a szülői hajlékból.
Ennek a veszedelemnek a hírére hagyta oda Móricz a hadsereget s sietett haza. Maga is gyermek még, de már csatákban edzett katona.
Haza érkezve az ősi kastélyt idegen cselédséggel megrakva találja, a kik gúnyosan kituszkolják az ajtón; nagy kérdezősködésre rátalál az elűzött kicsi testvérekre, kiket befogadott valami jó szívű tót nemes, talán egykori fegyvertársa a meghalt apának. Elrongyolt ruháik láttára felforr a szívében a vér.
Az a Nyitra vármegye veszedelmes egy tartomány volt akkor. Az az egész nép mind Rákóczy kuruczaiból állt, akik még emlékeztek a régi szabadságra. Nem kellett nekik a bíztatás, még ők eszelték fel az ifjú Benyovszkyt. A magyar törvénykönyv szerint szabadság van adva a birtokából kiűzött jogos tulajdonosnak egy év leforgása alatt saját öklére, erőhatalommal kiverni a bitorlót az elfoglalt vagyonból. Voltak e czélra megszerezhető híres falvak, csupa köznemesektől lakva, a kik a birtokos felszólítására, botot, csákányt ragadva, készen álltak az önhatalmú végrehajtásra. Ez törvényesen bevett szokás volt Magyarországon. A gyermek Benyovszkynak tetszett ez a perorvoslat: összeszedte a hű tót hajdúkat, rajta rontott velük a birtokát bitorló sógorokon, kiverte őket az apai kastélyból s vissza vitte nagy diadallal a kis testvéreit; a kik közűl a legkisebbet, Emánuelt, még a karjára kellett vennie.
(Jókai Mór: Gróf Benyovszky Móricz, 1888)
Kétszázhetvenöt éve, 1746. szeptember 20-án született gróf Benyovszky Móric utazó.
Borítókép: Szlovák külügyminisztérium Facebook-oldala
