Az óceáni szállítószalag kifejezés a 2017-ben elhunyt Wallace Broecker amerikai geológustól származik, még az 1970-es évek elejéről. (Szintén az ő egyik, 1975-ös tudományos közleményében jelent meg először a globális felmelegedés kifejezés.) Ennek a globális vízforgató rendszernek része a Golf-áramlat. Ez az áramlat – nagyjából húszmillió köbméter vizet mozgat másodpercenként, ami százszor annyi, mint az Amazonas vízhozama – fontos szerepet játszik a bolygó hőmérsékletének szabályozásában. A Mexikói-öbölben indul, elhalad a Floridai-szorosnál, az Amerikai Egyesült Államok és Új-Fundland keleti partjai mellett, áthalad az óceánon, majd kettéválik. Északi ága Európa északi része felé halad (Észak-atlanti-áramlat), a déli pedig Nyugat-Afrika felé kanyarodik vissza (Kanári-áramlat). A Golf-áramlat két ága jelentősen befolyásolja az útja során érintett szárazföldi területek éghajlatát. Az Észak-atlanti-áramlat például jóval melegebbé teszi Nyugat-Európa éghajlatát, különösen az észak-európai teleket, mint amilyenek nélküle lennének. A Brit-szigetektől alig valamivel északabbra található kanadai Labrador-félsziget például jóval barátságtalanabb és hűvösebb éghajlatú. Másik példa: januárban Norvégia tengerparti területei átlagban mintegy három Celsius-fokkal melegebbek, mint az azonos szélességi fokon fekvő észak-kanadai térségek.
Az óceáni szállítószalag nagyon leegyszerűsítve a tengervíz hőmérséklete és sótartalma által mozgatott és szabályozott globális vízkörzési rendszer. A folyamat során az uralkodó szelek által hajtott melegebb felszíni tengeráramlások az Atlanti-óceán egyenlítői térségéből északra tartanak. Miközben folyamatosan hűl, egyre sűrűbb lesz, Grönlandhoz érve pedig már annyira sűrű, hogy mélyen a felszín alá süllyed, majd a bolygót körüljárva különböző helyeken felemelkedik, és a folyamat kezdődik elölről. E folyamat globális jelentősége óriási, hiszen ez az áramlásrendszer rengeteg hőt, valamint szilárd anyagokat és oldott gázokat szállít, cseréli az óceáni medencék vizét.