Temetésre gyülekeznek Torockószentgyörgyön. Régi szokás szerint otthonában ravatalozzák fel az elhunytat, a helybéliek onnan kísérik utolsó útjára. A település lakóinak zöme lerója kegyeletét – a durván félezres, öregedő magyar közösségben különösen fájó a búcsú minden lélektől.
Nem ezért érkezünk, véletlenül válunk a szertartás szemtanúivá.
Torockót nem kell bemutatni az Erdélyt járó magyaroknak – nem is mondom fel a kötelező leckét sokadszorra –, onnan autózunk át a szintén magyar többségű szomszédos faluba. Hibát követ el, aki megspórolja a durván három kilométeres kitérőt. Szentgyörgy, Erdély polihisztorának, Brassai Sámuelnek a szülőfaluja nem kínál olyan egységes, megkapó képet, mint az ismert bányásztelepülés, amelyhez közigazgatásilag tartozik, de párját ritkító építményekkel büszkélkedik.
A Rákóczi-szabadságharcban felprédált várhoz kellemes, bő félórás sétával jutunk fel a falu központjából, az unitárius templom mellől. Egy háromgyermekes kolozsvári család éppen akkor indul lefelé a várról, amikor mi felérünk. Kölcsönösen – hadd írjam így – megörvendünk egymásnak. Úgy van, ahogy Kenyeres Oszkár írja és mondja a Hazajáróban: a romról, amelyhez három évszázada láthatólag senki sem tett hozzá egy követ sem, pazar kilátás nyílik a két falu fölött őrködő, messze földön híres hegyre, a Székelykőre. Elkészítjük a kihagyhatatlan felvételeket, s ballagunk lefelé. A faluba érve ismét belebotlunk az utunkat felfelé is keresztező ifjú kompániába. A kamaszkorba lépett falkavezér többször elteker mellettünk, egykerekezik, ugrat, farol, így produkálja magát nagyobbik lányom előtt. Ahogy mi tettük negyven-ötven éve… Ez is arról árulkodik, Torockószentgyörgyön megállt az idő.
Vagy mégsem?
Már a faluba érve megakadt a szemem a Székelykő Kúria felé útba igazító táblán. Arra gondoltam, a rövid túra után, a hazaút előtt jó lenne itt étkezni. Kíváncsian követem a jelzést, s amikor úgy kétszáz métert megtéve odaérek, elakad a lélegzetem. Kifinomult ízléssel megálmodott, valószínűtlenül pazar épület látványa bontakozik ki, amelynek kerthelyiségéből egyenesen a Székelykőre nyílik fenséges kilátás. Mintha a szigligeti vár tövében gyönyörködnénk a balatoni panorámában; de talán még ez a hasonlat sem találó, mert ilyen meghitt nyugalomra hiába is áhítoznánk a magyar tengernél.