– Mi volt előbb, a halkutató, a természetfilmes vagy a zenész?
– A családom minden tagja kötődik a muzsikához. Édesanyám, Fekete Mária a mai napig aktív karmester, zeneszerző, zongoraművész. Évekig a Pesti Magyar Színház zenei vezetője volt. Most együtt dolgozunk többek között a Karinthy Színházban, a Tanár úr kérem című darabban, ahol én basszusgitározom. A Pinceszínházban és a Spirit Színházban is fellépek, és 2018 óta a Ghymes zenekarral is játszom. Hatévesen kezdtem el zongorázni, versenyt is nyertem, majd abbahagytam a zenélést, és csak kamaszkoromban tértem vissza hozzá. Gyerekként mindenféle állatot gyűjtöttem és megfigyeltem. Miután a SZOT-üdülőkben a nádasokból egymás után hoztam ki a kockás siklókat, anyám a hazavihető példányok számát kettőre redukálta. Édesapám, Szendőfi Attila, aki hangszerkészítő mester volt, azt mondta, hogy tudnék mellette segédként dolgozni, ha a hozzá érkezett gitárokat behangolnám. 2003-ban végeztem a Mits Gergő által alapított székesfehérvári zeneiskolában előadóművészként, jazz-basszusgitárosként, majd húsz évig zenei pályán dolgoztam. Saját zenekaraimmal a jazz és a progresszív rock műfajaiban nemzetközi sikereket is elértünk. Az Országos Jazz Combo Versenyen a legjobb zeneszerző díját háromszor vehettem át. Közben nagyon hiányzott, hogy állatokkal foglalkozzak. Tíz évig madármentő voltam, otthon tartottam és neveltem elárvult és sérült fiókákat. Egyszer egy szalakótafiókát neveltem, a cinkotai Csobaj-bányatóból kifogott naphalakkal etettem. Onnantól szenvedélyemmé vált, hogy akváriumban minél több hazai halfajt tarthassak. Az interneten halfaunisztikai publikációkat olvastam, amelyekből kiderült, hogy melyik fajt hol találom. Lassan gyűltek az akvaristatapasztalataim olyan fajokról, amelyeket nem tartanak akváriumokban, és állatkereskedésben sem kaphatók. Az évek alatt annyi helyen jártam az országban, annyi tapasztalatot gyűjtöttem össze, hogy elkezdtem adatokat küldeni kutatóknak. Harka Ákos, a Magyar Haltani Társaság elnöke a mentorom lett – a filmekhez a szövegeket ő is lektorálja –, a kezdetektől biztatott, hogy írjak cikkeket. Kezdtek gyűlni a nyúlfarknyi, nem túl jelentős, de mégiscsak tudományos publikációk. 2011-ben írtam egy szakkönyvet Hazai halak az akváriumban címmel.
– Akkor már megjelent a gitárosoknak készült könyve?
– Igen. A kétkötetes Basszusgitár-iskolából néhol ma már oktatnak. A halas könyvemre a Szent István Egyetem néhány kutatója is felfigyelt, és külsősként tagja lehettem a kutatócsoportjuknak. A közös munka egy újabb szakkönyvet eredményezett. Hatan írtuk a Veszélyeztetett lápi halak megóvása című kötetet. Magyarországon a halfogási tevékenység szigorú engedélyekhez kötött. Csak horgászni szabad, természetes vízen, kereskedelmi célból halászni tilos. 2014-ben módosították a halvédelmi törvényt, amelybe bekerült, hogy az akkori földművelésügyi miniszter kutatási célokra kiadhat halkutatói engedélyt azoknak, akik kérvényezik, publikációs listával és ajánlókkal rendelkeznek. Így lettem miniszteri engedéllyel rendelkező halkutató.
– Eszik halat?
– Igen. Kutatási célból régebben horgásztam is. A sporthorgászatot viszont felesleges állatkínzásnak tartom. A legfrissebb kutatási témám a horogsérült halak túlélési esélyéről szól. A horgászok nem is tudják, hogy a fárasztás, a stressz és az immunrendszer legyengülése miatt milyen károkat okoznak, és azt sem, hogy a visszaengedést követő napokban elég sok hal elpusztul.
– Hat évvel ezelőtt mutatták be első filmjét a főváros vizes élőhelyeiről és az ott élő állatokról. A Budapest halai a gödöllői Nemzetközi Természetfilm-fesztiválon megkapta a tematikai fődíjat, a legjobb ismeretterjesztő filmnek járó elismerést és a Magyar Tudományos Akadémia különdíját. Milyen módszereket alkalmaz a forgatásokon?
– Mosonyi Szabolcs természetfilm-rendező, aki domolykóívást szeretett volna felvenni, felkért szakértőnek a Vad Szigetköz című filmjéhez. Akkor láttam először víz alatti filmezést. Gondoltam, ez nekem is jó lesz kutatási célból. Vettem egy vízálló kamerát, és később persze erről a módszerről is írtam publikációt.
A víz alatti forgatáshoz nem kell halfogási engedély. A kamerát hosszabb időre is ott lehet hagyni, ha van hozzá megfelelő energia és memóriakártya.
Ugyanezt a víz felett is meg lehet csinálni, madárfészkeknél például nagyon hatásos. Ez a kameracsapdázás. Kicsit időigényes, de megéri. Az állatok nem félnek tőle. Lesből is filmezek, drónt és kézi kamerát is használok. A Budapest halaiban még akváriumban rögzített felvételek is vannak. Később ezeket drasztikusan csökkentettem. Természetesen nekem és a felszerelésemnek is fejlődnöm kell még.
– A következő filmjét, a Hegyek-völgyek halai – A vizek bárányai és farkasai címűt, amely a Tátra vizeinek élővilágát és az azt fenyegető globális és helyi jelenségeket mutatja be, három évig forgatta. Miért tartott ennyi ideig?
– Mert messze volt a helyszín, horgászokkal és ismerősökkel kellett összeszerveznem az útjaimat. Összesen 29 napot forgattam. Ezek után kért fel a Tisza-tavi Sporthorgász Kft., hogy készítsek egy filmet a Tisza-tóról.
– A harmadik, szintén fődíjas filmjének a címe: A szőke tó – a Tisza-tó hat évszaka. Hogy lett hat?
– A Tisza-tó mesterségesen létrehozott víztározó. Árvízvédelmi és más okok miatt a téli és a nyári vízszint között hatalmas különbség van.
A tavasz és az ősz közepén a víz le- és visszaeresztését három hét alatt végzik el, ami a tavaszt és az őszt két újabb, egymástól különböző időszakra osztja. Ebben a filmben a 29 halfajon kívül vidrát, rókát, őzet, 26 madárfajt és egy vicces jelenetben nyusztot is bemutattam.
– Nemcsak a forgatókönyveket, a remek narrációkat is ön írja, rendezi, vágja az alkotásait, és zenét is szerez hozzájuk. Filmjeiben lenyűgöző felvételeket láthatunk, és érdekes dolgokat tudhatunk meg az élővilágról, például a csuka-testvérgyilkosságról
– a nagyobb gyakran megeszi a kisebbet –, halászó vidráról vagy a nádirigóról és a fészkébe csempészett kakukkfiókáról. De hogy tud az ezüstkárász egyetlen példánya új állományt alapítani?
– Az Ázsiából származó invazív ezüstkárász majdnem az összes szöget beleverte őshonos fajunk, a széles kárász koporsójába. Nőivarú egyedei más pontyfélék hímjeivel is képesek szaporodni, és a hímivarsejtnek csak a termékenyítő anyagát használják fel, az örökítőanyagát kizárják a petesejtből, így az ezüstkárász önmagát klónozza.
– Vonzza az ember és a természet konfliktusainak, az érdekellentétek bemutatása. Néhány nappal ezelőtt az RSD – A marasztalt folyó című filmjéért Gödöllőn – a Kárpát-medencei Filmszemle természetfilm kategóriájában – az első díjat vehette át. Ez a terület miért érdekes?
– Az RSD-re, a Ráckevei-Soroksári-Duna-ágról készült filmre az ottani horgászszövetség kért fel, amely ismét ember által szabályozott vízről és a sűrűn lakott terület gazdag élővilágáról szól. Az ott található úszólápok azért különlegesek, mert csak néhány hasonló képződmény található Európában. A film majdnem két évig készült, 151 napot forgattam. Sajnos épp a forgatás idején, 2020 decemberében történt a szigetszentmiklósi olajszennyezés is. Az RSD-filmmel párhuzamosan Pfeifer Rikárd halőrrel közösen elkezdtünk dolgozni a halgazdálkodók és horgászok által közellenségnek kikiáltott kárókatonákról szóló riportfilmemen. Ez nem felkérésre készült, ketten összeálltunk, és elindultunk forgatni. Rikárd a producer. A természetvédelmi oltalom alatt álló kormoránok jelentős gazdasági károkat okoznak a halállományban. Ez nemcsak országos, hanem európai szintű konfliktus. A kényes témáról szóló Közlegények című film már készen van. Nemrég pedig a Körösvidéki Horgászegyesületek Szövetsége kért fel egy olyan film elkészítésére, amely nemcsak a magyarországi, hanem a romániai Körös-szakaszokat is magába foglalja. A folyószabályozások során az ember ezen a tájon avatkozott bele legdrasztikusabban a folyók működésébe. Tönkretették, megváltoztatták a természetes folyamatokat. Ezt a filmet a jövő év végén szeretném bemutatni.
Forrás: Szendőfi Balázs archívuma
Névjegy
Szendőfi Balázs 1978-ban született Budapesten. Halkutató és természetfilmes, eredeti hivatása zenész, előadóművész. Székesfehérváron a Dr. Lauschmann Gyula Zeneművészeti Jazz Szakiskolában végzett. 2010-től a Magyar Haltani Társaság tagja. 2015 óta négy természetfilmjét mutatták be, melyekért számos díjat kapott.
Borítókép: Bach Máté
