Nem innál valamit?

Délelőtt tizenegy órakor lépett be a paplak ajtaján Rezeda Kázmér, s tizenegy óra nulla egy perckor felhajtott egy pálinkát. Nulla kettőkor még egyet, mert a tisztesség…

S Rezeda Kázmér ezt is értette, s kóstolta a bort, ami vörös volt, s Rezeda Kázmér legnagyobb meglepetésére finom. S aztán elindultak a faluba, mert ott folytatódott Rezeda Kázmér dolga. A tiszteletes asszony lelkére kötötte a tiszteletes úrnak, hogy igyekezzenek haza, mert mindjárt készen van a marhapörkölt, kicsike jó gombával s tört pityókával, s ne kelljen melengetni, s úgy… 

A tiszteletes mondta, hogy persze. S lementek a faluba a dolog ügyében. S végezték azt a dolgot, s aztán megkérdezte a tiszteletes úr Rezeda Kázmért, hogy nem inna-e egy kis Unicumot, vagyis gömbszörpöt.

Rezeda Kázmért annyira meglepte a kérdés, hogy majd’ hanyatt esett, na nem azért, mert nem számított volna ivásra, hanem azért, mert harminc esztendeje járta Székelyföldet, de Unicummal még egyszer sem kínálták. Így aztán szinte öntudatlanul igent mondott, s már bent is voltak a kocsma melletti portán, s a házigazda hozta az Unicumot, a tiszteletes úr pedig elmesélte, hogy neki is volt odahaza egy üveg gömbszörpje, mert neki a kedvence, de eltűnt, mert nyitva volt a kamra ablaka, s éppen vele szemben volt az üveg, s a fogyasztó típusú emberek meglátták… S akkor megittak egy Unicumot, s aztán gyorsan még egyet, hogy az első ne érezze magát egyedül.

Rezeda Kázmér ellenben kezdte magát egyedül érezni, s arra gondolt, mennyire jó azoknak az embereknek, akiket a Jóisten belül fáin azbeszt vagy saválló bádog bevonattal látott el, mer’ a székelyek minden bizonnyal ilyesfélék. Mire ezt elgondolta, valahogy harmadszor is megtöltődött a pohara, s aztán azt is megköszöntötték egymásra, a találkozás örömére, s még szó esett erről meg arról, aztán elköszöntek, mert kell menni vissza a paplakba.

S tényleg kellett.

Éppen harmadszor melegítették a pörköltet. Vágott is a szeme a tiszteletes asszonynak, mint a beretva, aztán ebéd előtt bévettek egy kupicát, s aztán Rezeda Kázmér úgy evett, mintha az élete múlott volna rajta, s ez azért volt így, mert az élete múlott azon a marhapörköltön, kicsike jó gombával s tört pityókával. Csak azt az egyet sajnálta Rezeda Kázmér, hogy nem kapott hozzája kanalat, mert azzal szaporább lett volna a falás, mint késsel meg villával, de azért így is sikerült két nagy tányérral bévennie nem egészen hat és fél perc alatt.

Akkor megpihent, szusszant egyet, s nekiszegeződött a kérdés, iszik-e egy pohár bort… 

Ivott Rezeda Kázmér. S kezdtek távolabbról szűrődni a hangok.

Aztán elbúcsúzott Rezeda Kázmér, s örvendett, s örvendett mindenki, úgyhogy megitták a Szent János-áldást is, s beült Rezeda Kázmér a kocsiba, az anyósülésre, s elindultak, s integetett Rezeda Kázmér, majd Szenterzsébet határában elnyomta az álom.
Homoródalmásra mentek, ahol Rezeda Kázmér kedves barátja, a tiszteletes úr lakott, csak éppen unitárius.

Megérkeztek. A tiszteletes úr a tornácon fogadta őket.

– No ember, aztán isztok-e egy pohár pálinkát?

S ez volt az első nap.

Rezeda Kázmérnak pedig négy napig kellett maradnia a dolgai végett…