A Föld forró pontja

Milyen lehet egy hatalmas testvér fenyegető árnyékában élni, tudva azt, hogy bármikor uralomra törhet? Ez a helyzet Tajvan és Kína között. Az elmúlt­ évtizedben csak a világpolitikai körülmények akadályozták meg Pekinget abban, hogy végrehajtsa az újraegyesülést. De felmerül az a kérdés is: egyáltalán megéri-e Kínának a sziget anyaországhoz csatolása?

1235799853 Forrás: Getty Images

A kommunista Kína nem kockáztatott meg egy véres partraszállást, hogy végleg leszámoljon az ellenálló szigettel. Ekkor két kínai állam alakult: a szárazföldi anyaországban a Kínai Népköztársaság, a tajvani szigeten pedig tovább élt a köztársasági berendezkedés. A Kuomintang kemény diktatúrát valósított meg Tajvanon, statáriumot és egypártrendszert vezetett be, számos ellenzékit bebörtönöztek, sőt kivégeztek. Ez a szigor 1987-ig volt érvényben. Az 1960-as, 1970-es évekre Tajvan iparosodott országgá vált, gyorsan fejlődő gazdasággal rendelkezett, ekkoriban lett az ázsiai kistigrisek egyike.

Peking a diplomáciájában azonban mindent megtett azért, hogy a külvilág ne kezelje Tajvant független országként. A hetvenes évek elején elérte azt is, hogy az ENSZ kizárja tagjai közül a Kínai Köztársaságot. A területet, amely a kontinentális Kína szemszögéből csupán szakadár tartomány, csak 15 kisebb állam ismerte el és alakított ki vele diplomáciai kapcsolatot. 

A közelmúltban az Európai Unió országai közül egyedül Litvánia engedte meg, hogy a sziget Vilniusban Tajvan néven nyisson diplomáciai képviseletet, Peking azonnal minimumra csökkentette a kapcsolatait Litvániával. Aki a tajvani önrendelkezésről kezd el beszélni, az ne is számítson Kína jóindulatára. Amikor a hetvenes évek elején megkezdődött az enyhülés Kína és az Egyesült Államok közt, a pekingi vezetés megkövetelte, hogy az „egy ország, két rendszer” elv alapján folytathatnak tárgyalásokat, másként nem ülnek le az asztalhoz.

Ez a taktika eredményt hozott, és Peking ettől nem akar tágítani: Washington 1979-ben elismerte a kommunista Kínát, de Tajvannal sem szakított, csak nem hangoztatta, hogy az szuverén ország.

A Tajvani Nemzeti Tudományos és Technológiai Egyetem professzora beállítja „modelljeit”. Csúcstechnológiában a sziget viszi a prímet. Fotó: Europress/AFP

A szegény szárazföldi Kína az eltelt évtizedek alatt hihetetlen mértékben fejlődött, ma már nem kér, inkább kijelent, ahogy ez a világ második legnagyobb hatalmához jobban illik. Az idei októberi ünnepek nyitányaként Kína vezetője, Hszi Csin-ping határozottan hitet tett: „Hazánk újraegyesítése nemcsak lehetséges, hanem meg is fog történni.” 

A kérdés az, hogy mikor és milyen módszerekkel. Hogy szavainak nyomatékot adjon, az októberi ünnepek alatt több mint százötvenszer sértették meg a tajvani sziget légterét kínai támadó repülőgépek. Nem könnyű ezt megszokni, hogy állandó fenyegetettségben kell élni. Mert egyszer nemcsak elrettentő repüléseket hajtanak végre, hanem támadó szándékkal érkeznek a szigethez. Arra meg ne is gondoljunk, hogy esetleg egy tajvani légelhárítónak megremeg a keze, és útnak indít egy megsemmisítő rakétát.

Ha fegyveres konfliktus robbanna ki, akkor Tajvan csak az Egyesült Államokra számíthatna, amely hadihajóival és repülőgép-hordozóival jelen van a térségben. Ám a legutóbbi idők ugyancsak kételyeket támasztottak az amerikai viszony tekintetében. Afganisztánról van szó. Washington húszévnyi háború, kétezermilliárd belefeccölt dollár után augusztusban villámsebességgel hagyta ott az ellenségnek, a táliboknak a közép-ázsiai országot. Ez a sors várna Tajvanra is, ha megindulna egy erőszakos eszközökkel való újraegyesítés? 

Hát persze, hogy ennek felvetése az első számú téma a tajpeji sajtóban. És nem ez volt az első eset, hogy Uncle Sam cserben hagyta szövetségesét, Vietnámban és Szíriában is hasonlóképpen járt el. Ha baj lenne, akkor a tajvaniak valóban számíthatnának az Egyesült Államokra, vagy ebből a konfliktusból is kihátrálna?

A szigeten eltérően ítélik meg ezt a kérdést. Az egyik fél szerint nem sok hasonlóságot találhatunk a két helyzet közt. Bár Afganisztán egy Amerika-ellenes méhkasban fekszik – Kína, Oroszország és Irán szomszédságában –, ez nem szerepelt az indokok közt, hogy a „fiúknak” mégis maradniuk kellene. 

Túl drága fenntartani a jelenlétet – ezért volt a kivonulás. Akkor még nem hittek abban, hogy az általuk támogatott kormányerők már azelőtt átadják fegyvereiket a táliboknak, hogy az utolsó amerikai katona elhagyta volna Afganisztánt. Tehát míg a közép-ázsiai beavatkozás csak vitte a pénzt, a délkelet-ázsiai válság viszont hozza a dollárt. A tajvani vezetés már évtizedek óta Amerika egyik legnagyobb fegyvervásárlója. De nemcsak fegyver talál itt gazdára, az óceán túlpartjáról tömegével érkezik ide marha- és sertéshús, gabona is.

A derűlátók közt található Csaj Ing-ven, a sziget köztársasági elnöknője, akit tavaly választottak meg másodszor is államfőnek.

A függetlenségpárti politikus szerint az Egyesült Államok megbízható szövetséges, sohasem adná fel Tajvant. Joe Bidentől, a Fehér Ház urától is hasonló szavak érkeztek a szigetlakók megnyugtatására, különösen amióta Kína részéről erősödtek az ilyen irányú szóbeli támadások. Tajvan nemcsak hogy amerikai mintájú demokrácia, hanem a szabadság elkötelezett híve. 

A két nagy párt, a Kuomintang és a Demokratikus Haladás Pártja között kialakult a politikai váltógazdálkodás, most a haladók vannak hatalmon. A két politikai tömörülés a Kínával való politikai kapcsolatokban egyaránt szorgalmazza a sziget szuverenitásának és függetlenségének megőrzését.

Egy közvélemény-kutatás szerint a tajvaniak nyolcvan százaléka ragaszkodik a politikai, társadalmi és gazdasági rendszerükhöz, a saját életformájukhoz, kultúrájukhoz. Ők is látják, Kína hogyan formálja Hongkongot a saját képére, ebből nem kérnek. A hongkongi átmenetre a tajvaniak úgy tekintettek, mint valami laboratóriumra, ez talonba tette a Kínával történő nagy összeborulás ötletét. 

A megkérdezett szigetlakók közel 66 százaléka vallotta magát tajvaninak, harminc százalék tajvani–kínainak, és csupán négy százalékuk jelentette ki magáról, hogy ő kínai. Ebből is látszik, hogy a lakosságnak mennyire fontos a megszenvedett szabadság és a hosszú évek alatt megszokott életforma.

Van egy dolog, amely meglepő, és akár a háborús újraegyesítés lehetősége alól is kihúzhatja a szőnyeget. Ez pedig a tajvani–kínai gazdasági kapcsolatok. A becslések szerint a tajvani iparvállalatok négyötödének van beruházása a szárazföldi Kínában. Több mint egymillió tajvani állampolgár, üzletember, kereskedő él folyamatosan a szárazföldi Kínában, a szigetlakó munkavállalók tíz százalékának van kínai állása. 

A gazdasági kapcsolatok rendkívül szorosak, Tajvan első számú külgazdasági partnere Peking. Megéri ezt egy durva lépéssel kockáztatni? A nagy Kínának a kapitalizmust is tanulnia kellett, jól jöttek a szakadár testvérek, akik már régóta ennek az éltanulói. És jól jött a tajvani vállalkozóknak is, mert nem találtak volna befektetéseikhez ilyen olcsó munkaerőt, mint a szárazföldön. Ezek a kapcsolatok az 1990-es évek folyamán indultak be, amikor még elképzelhető volt a békés közeledés, ám az utóbbi években a politikai viszony kihűlt.

De milyen az élet Tajvanon? Az ipar rendkívül fejlett, az elektronikai, a vegyipar a világ élén jár. A csúcstechnológiában, a csipgyártásban a sziget viszi a prímet. A Nemzetközi Valutaalap szakértőinek felmérése szerint a nemzeti össztermék alapján a tajpeji a világ 21. gazdasága. Az országok versenyképességi rangsorában 17. helyen áll. Bőven helyet követelhetne a legfejlettebb államok klubjában, de hát, hogy nem lehet ott, annak politikai okai vannak. A devizatartaléka a világon közelít a dobogós helyezéshez, több mint 540 milliárd dollár félretett pénze van arra az időre, ha véletlenül megszorulna.

A lakosság életszínvonala ehhez mérten magas, az egyik legkiemelkedőbb Ázsiában. Richard, egy brit youtuber videóján vetette össze a szingapúri életkörülményeket a tajvaniakkal. Szingapúr életszínvonala a világon kimagasló. Richard családjával Tajvan szigetén 17 évig élt, öt éve munkavállalási okokból átköltöztek Szingapúrba. Richard szerint a két hely között az eredmény döntetlen. 

Ha általánosságban a megélhetési költségeket nézzük, Tajvan győz. De például Szingapúrban kedvezőbbek a lakásbérleti díjak, sőt még a fizetendő adók is. Tajvanon olcsóbban lehet hozzájutni egészségügyi ellátáshoz, oktatáshoz. Az étkezés nem olyan drága Szingapúrban, mint azt előzetesen elképzelte, persze nem kell a központban beszerezni az élelmiszert, a kijjebb lévő piacokon megfizethető az ár. Azt viszont eddig senki sem tudta megmagyarázni neki, hogy miért kerül Szingapúrban majd háromszorosába egy kis kocsi, mint Tajvanon.

Amiben az ázsiai félsziget vezet, az az ügyek intézése, ami errefelé gördülékenyen megy, csakúgy, mint az angolnyelv-tudás, szinte mindenki beszéli a volt gyarmattartó nyelvét. Tajvannak viszont más varázsa van, itt még érződik az ázsiai hangulat, a zsúfolt utcák, az árusok, akik kínálják portékáikat. Még egy előnye van Szingapúrnak Tajvannal szemben, errefelé nem történnek olyan gyakran természeti katasztrófák. Ne történjen Tajvanon emberi katasztrófa sem – fűzhetjük hozzá –, különösen olyan nem, amely megrázhatja az egész világot.

Borítókép: Az októberi nemzeti ünnepen viselt díszőrségi acélsisak. Peking a diplomáciájában mindent megtett, hogy a külvilág ne kezelje Tajvant független országként (Fotó: Getty Images)