A visegrádi Mátyás Király Múzeum igazgatójának szolgálati kocsija nem holmi kamuterepjáró, egy igazi, tekintélyes nagy vas. Vaskos négy kereke mégis egyszerre pörög ki az esőben felnyálkásodott domboldalon, de Buzás Gergely avatottan birkózik a volánnal, így végül szerencsésen feljutunk a Monostorapátitól néhány kilométerre lévő egykori almádi apátság romjaihoz.
Mi adhatna stílusosabb keretet egy kora középkori klastrom és szent kútja felkereséséhez, mint a szakadó őszi eső? Elkísért minket Illés Sándor plébános, aki Monostorapáti papjaként joggal tekinti magát a középkori almádi páterek kései utódjának, így ha az alapítástól eltelt kerek kilencszáz évet vesszük, a sorban ő a 63. atya, aki 1989 óta szolgál Monostorapátiban. Az atyát elkísérte Gulyás Erzsébet a plébániai közösségből.
Az alapító nyughelye
Az erdőben, egy tisztás peremén állunk, előttünk a monostor romjai: egy-másfél méter magas kőfalak mutatják, merre volt a kerengő, ahol egykor szerzetesek sétáltak imáikat mormolva. – A belső udvar átellenes oldalán volt az ebédlőjük a konyhával, kamrával, az emeleten a lakócellák, feltételezve, hogy minden úgy volt elrendezve, ahogy az a többi korabeli klastromban lenni szokott – fűzi hozzá Buzás Gergely, aki régész és művészettörténész egy személyben.
A kerengőből egy kis átjárót követően egy rotunda (kupolával fedett körtemplom) nyílt. E bizánci eredetű templom alighanem a káptalanterem lehetett. Mellette, a háromhajós templom félköríves záródású szentélyének közelébe egy másik kápolnát is építettek temetkezési céllal.
– Ez akkor derült ki, amikor a feltárás során váratlanul egy helyéből kiforduló akácfa gyökerei alól előtűnt egy faragott római kori sírkő, díszítése egy embert ábrázol, aki két lovat tart a kezében. Lélegzet-visszafojtva álltuk körül a sírt, nem is reméltük, hogy az alapítók nyughelyére bukkantunk – emlékszik vissza a nagy izgalmakra Gulyás Erzsébet.
A monostor háromhajós, háromapszisos temploma a román kori építészet jellegzetes példája, amely bár egy évszázaddal idősebb a jáki templomnál, kinézetre ahhoz lehetett hasonló.
Igaz, sok minden egyelőre csak sejtés – teszi hozzá Buzás Gergely, aki az eddig feltárt monostorrészletekből, leletanyagból és történész kollégája, Hangodi László által kikutatott írásos emlékekből próbálja összerakni a monostor történetét. Bár – meséli lelkesen – még csak a kutatás elején tartunk, máris valóságos történelmi regény bontakozik ki előttünk.
Könyves Kálmán fia, II. István uralkodása (1116–1131) idején hunyt el egy Bánd nevű főúr, aki jelentős birtokokkal rendelkezett a Balaton-felvidéken és Zalában. Bándnak volt egy második, nálánál jóval fiatalabb hitvese, Gyönyörű, és két fia, Miske és Atyusz az előző feleségétől. Az utóbbi neve maradt fenn főúri nemzetségük névadójaként is.
Az idős Bánd még életében elhatározta, hogy monostort alapít, de aztán a megvalósítást két fiára hagyományozta. Miske vonakodott, de Atyusz végül teljesítette apjuk végakaratát, és 1117-ben a családi birtok almásvölgyi központja, Almád közelében nemzetségi magánmonostor építésébe kezdett Máté veszprémi püspök engedélyével.
Az Atyusz által írt és egy 1420-ban készített átiratban megőrződött alapítólevélből tudjuk, hogy nemcsak ő adta át birtoka javainak számottevő részét és jobbágyai közül is sokakat, hanem Gyönyörű úrnő is komoly adományt tett a monostor javára.
Kincsvadászok terepe
A Boldogságos Szűz Mária és a Mindenszentek oltalmába ajánlott bencés apátságot 1121-ben Nána veszprémi püspök szentelte fel. A monostor mellett haladt el a tihanyi apátság alapítólevelében is szereplő római eredetű hadi út.
Az ezen közlekedők gyakorta kértek szállást a klastromban. Valószínűleg itt éjszakázott Jolánta magyar királyi hercegnő, II. András lánya is, aki kíséretével Esztergomból Barcelona felé tartott, ahol IX. Gergely pápa döntése értelmében feleségül ment I. Jakab aragóniai királyhoz, a mórok későbbi legyőzőjéhez.
A Zsigmond-korban kihalt az Atyusz nemzetség. A monostor ekkorra már jogilag önállóvá vált. A XVI. századra azonban valahogy – hasonlóan sok más magyarországi monostorhoz – az erkölcsi hanyatlás és elvilágiasodás jeleit mutatta.
A mélyen vallásos II. Ulászló 1500-ban összehívta a bencés apátokat, és a rend teljes megújulását, a fegyelemhez és a regulához való visszatérést követelte. A reform véghezvitelével korábbi jegyzőjét és bizalmasát, Tolnai Máté pannonhalmi főapátot bízta meg.
A főapát Almádon először 1508-ban tartott vizitációt, és megállapította, hogy van itt egy részeges apát, akinek bent laknak a rokonai, és alig van néhány igazi szerzetes. A monostort rossz állapotban találta, az egyik kápolna tetejét a beszakadás fenyegette. Végül a főapát szerzeteseket küldött Almádra rendet tenni, ugyanakkor egy új, gótikus kolostor felépítésébe fogtak.
Mohácsot követően minden megváltozott. A Habsburg Ferdinánd és Szapolyai János között fellángoló hatalmi harcot a katolikus kontra protestáns felekezeti szembenállás csak tetézte. Almádot 1546 után elhagyták a szerzetesek, az új birtokosok a monostort védelmi célokra is alkalmas kastéllyá építették át. Amikor a török 1552-ben elfoglalta Veszprémet, általános pánik tört ki végig a Balaton-felvidéken is.
A lakosság menekült, a katonák pedig romboltak mindent, amit a törökök erődítményként használhattak volna. Ezek közé tartozott Almád monostora is, kőanyagát a nagyvázsonyi vár erősítésére szállították el. A monostort ettől kezdve kőbányának használták a környékbeliek is. Az enyészetet csak gyorsította, hogy a XVIII. században a veszprémi káptalan hamisított levél árusításával igyekezett bevételét növelni.
Az ismeretlen végvári katonának tulajdonított iromány ugyanis az utolsó almádi apát által elrejtett kincs pontos lelőhelyéről tudósít, amelyért romantikus kincsvadászok készek voltak sokat fizetni. Szanaszét túrták a romokat, persze mindhiába. Volt, aki a kudarc hatására öngyilkos lett. A visszabontott falak – a templomtorony egyetlen ágaskodó sarkát kivéve – idővel föld alá kerültek, a monostor és a hozzá tartozó Almád község helyét birkalegelő vette át a XIX-XX. században. Egyedül a bazalthegy gyomrából fakadó közeli Szentkút őrizte meg szakrális jellegét, sokáig búcsújáró hely is volt.
A birkalegelő a szocializmusban a helyi tsz tulajdonába került, majd kiírták árverésre a földjeit, ám a monostor területe nem szerepelt műemlékként a földhivatali könyvekben. Illés Sándor plébános atyának azonban sikerült kiharcolnia a műemléki védettség átvezetését, így a parókiai közösség a Rózsafüzér társulat pénzén és magánadományokból az utolsó pillanatban, még az árverés előtt megvásárolhatta a felszámolótól.
Addigra már a tsz által elhanyagolt birkalegelőt bozót borította be. A monostor forrás hiányában feltáratlan maradt, míg a közösség nagyjából tíz éve úgy nem döntött, hogy kézbe veszi a dolgokat. Néhány lelkes lokálpatrióta, élükön Gulyás Erzsébettel felkérték Buzás Gergely régész-művészettörténészt, a visegrádi múzeum igazgatóját, hogy szakértőként vezényelje le a romok feltárását. A szakember – Deák Zoltán építész kollégájával együtt – ingyen vállalta a közreműködést.
A földmunkagépről és az önkéntesek tucatjairól a falubeliek gondoskodtak. Volt, amikor csak hárman, de volt, hogy egyszerre nyolcvanan is kesztyűt, lapátot és ecsetet ragadtak. Anyagi támogatást mindössze egyszer, a Nemzeti Kulturális Alaptól kaptak. A négymillió forintot a feltárt rotunda állagmegóvására fordították.
Karcsi, a kőoroszlán
Előkerült a kerengő fele, ismertté váltak a templom kontúrjai, félméteres-méteres magasságban láthatóvá váltak az egykor freskókkal díszített falak. Kevés kerámia- és fémlelet mellett előkerültek kőfaragványok is. Ezek egy része dalmát stílusjegyeket mutat, de sok faragott kő származik egy római előkelőség közeli villájából is. Köztük például Karcsi, a kőoroszlán, az őt megtaláló gépkezelőről kapta a nevét.
A legfontosabb lelet a Gulyás Erzsébet által említett római sírkő alatt megtalált monostoralapítók, Gyönyörű és Atyusz földi maradványai, valamint egy másik férfi és egy kisgyermek sírja. A földi maradványokat a község barokk templomának mellékoltárában, méltó módon egy szarkofágban, szentmise keretében helyezték újra örök nyugalomra.
A monostor területének eddig a negyedét tárták fel, de az ásatások jövőre folytatódnak. A teljes feltárás a régész szerint legalább tíz-tizenöt év kutatómunkát igényel. Buzás Gergely kalkulációja alapján ahhoz, hogy a monostor régészeti feltárása és bemutathatóvá tétele megtörténhessen, mintegy százmillió forintra volna szükség. Ennek előteremtése messze meghaladja jelenleg a monostorapáti közösség lehetőségeit – mondja szomorúan Illés Sándor plébános.
– A rotundát eredeti méretében, igaz, kő helyett fából építenénk fel. Ezzel visszakaphatná szakrális funkcióját, amelyhez azután a település hozzákapcsolhatná a maga idegenforgalmi létesítményeit, a turistaházat, a tanösvényt, a zarándokutat.
Tudniillik mi nem hagyományőrzők akarunk lenni, hanem a hagyományt megélők. Bár Almád és sok más környékbeli falu eltűnt a török korban, Monostorapáti lakossága az Atyusz nemzetség óta nem változott. Itt sosem volt népességcsere, itt máig a középkori magyarság leszármazottai élnek. Ezért annyira erős mindnyájunkban az érzés, hogy személyes kapcsolatunk van a monostorral, amely romjaiban is szent hely. Nem véletlen, hogy feltárása összekovácsolta közösségünk nagy részét.
Borítókép: Buzás Gergely régész (balról), Gulyás Erzsébet, a monostorapáti plébániai közösség tagja és Illés Sándor plébános az újratemetett Atyusz és Gyönyörű szarkofágjánál a Nepomuki Szent János-plébániatemplomban (Fotó: Teknős Miklós)
