A történelem során nagyjából mindig akkora büntetés járt vadorzásért, amekkora mások javainak eltulajdonításáért általában dukált. Ma Magyarországon háromtól öt évig terjedő szabadságvesztés lehet a rapsic büntetése, de mivel sokszor egyszerre több bűncselekmény párosul ilyen esetekben, a büntetés a legfelső határt is elérheti. Erre példa Pap Márió fegyveres orvvadász gyilkosságig fajuló esete még 2012 márciusából. A hivatásos vadász, L. Zoltán és 22 éves barátja, B. László tetten érték a Baranya megyei Magyarlukafa közelében Pap Máriót, aki éppen platós terepjárójával készült elszállítani az illegálisan lelőtt szarvasokat. Az évek óta falopásból és orvvadászatból élő Pap Márió előbb mellbe lőtte B. Lászlót, majd fegyverét a menekülő vadász felé fordította, és tüzet nyitott rá. Ezek után visszatért a sebesülten segítségért telefonálni próbáló első áldozatához, majd hidegvérrel elvágta a torkát. B. László azonnal meghalt, L. Zoltán életét csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg. A Pécsi Ítélőtábla tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte az akkor 37 éves tettest.
Az orvvadászok szerencsére nem válnak mind gyilkossá, de tevékenységük így is közveszélyesnek minősül. Egyik csoportjuk a vadászati jogosultsággal nem rendelkező vadorzók, akik saját fogyasztásra vagy eladásra dolgoznak többnyire tiltott eszközökkel, jellemzően szegényebb vidékeken. Idetartoznak azok a ragadozómadár-tulajdonosok, akik illegálisan trenírozzák kedvenceiket. A másik „főcsoport” a vadászati jogosultsággal rendelkező vadorzók köre. Köztük vannak, akik a lelőtt vad húsát feketén akarják értékesíteni, és vannak, akik a trófeára mennek, csak nem szeretnének fizetni érte a vadásztársaságnak. A harmadik típusú vadorzócsoportot a természetkárosítók/állatkínzók alkotják, akik mérgekkel akarják eltüntetni egy területről a számukra nemkívánatos fajokat. Az elmúlt években felderített mérgezések esetében az elkövetők többsége hivatásos vadász, kisebbrészt gazda.
Ha vadász is érintett egy ügyben, azok mindegyike komoly anyagi és még jelentősebb erkölcsi kárt okoz a vadászok mintegy 67 ezer tagot számláló közösségének
– szögezi le Földvári Attila, az Országos Magyar Vadászati Védegylet főmunkatársa.
Az Országos Vadgazdálkodási Adattár statisztikája alapján a 2019–2021-es vadászati évben az ágazat bevételei harmincmilliárd forintot, a kiadások 26,6 milliárdot tettek ki. A Soproni Egyetem által készített vadelhullás-monitoring adatai szerint 2017–2018-ban 322 nagyvad és 706 apróvad esett áldozatul vadorzóknak, akik ezzel – a vonatkozó jogszabályban rögzített vadgazdálkodási értékekből számolva – mintegy 95 millió forint kárt okoztak. A védegylet azonban ezt a kárbecslést valószínűtlenül óvatosnak tartja. Saját kalkulációik alapján az anyagi kár elérheti akár a félmilliárd forintot is, hiszen egyetlen kilőtt szarvastehén értéke kétszázezer, egy tíz kilónál nehezebb agancsot viselő szarvasbika vadgazdálkodási értéke 3,75 millió forint. De ennél nagyobb gond a rapsicmódszerekre jellemző sebzés, állatkínzás – teszi hozzá Földvári Attila.
A 2013-ban hatályba lépett új Büntető törvénykönyv az orvvadászatot az addigi szabálysértés helyett bűncselekménnyé minősítette át, ami látványosan javította a felderítés hatékonyságát is. Míg 2013-ban még csak 19 vádemelés született vadorzók ellen, addig egy évvel később már 147. Azóta enyhe csökkenés figyelhető meg, 2020-ban 114, 2021-ben eddig 77 volt az esetszám a Belügyminisztérium bűnügyi statisztikai rendszere szerint. Szűk egy évtizeddel ezelőtt Magyarországon gyakran védett madarakra, itáliai éttermekbe szánt pacsirtákra vadászó olasz orvvadász bűnbandák borzolták a kedélyeket.
Nehéz az összefüggést bizonyítani, de valószínűleg a szigorításoknak köszönhető, hogy ezek a bűnözők az elmúlt években eltűntek a magyar vadászterületekről.
A büntetési tételek szigorítása nagyon régóta várt és nagyon helyes döntése volt az igazságügyi kormányzatnak – vélekedik Szabó László, a Pest megyei Bugyi községben működő Kóhalma Vadásztársaság hivatásos vadásza, vadőre, egyben Bugyi önkormányzatának mezőőre is, aki a mezőőri szolgálat pick-upjával, rejtőruházatban érkezik találkozónk helyszínére. Mint mondja, vadőrként másodmagával nyolcezer hektáros vadászterületre ügyel, mezőőrként pedig negyedmagával őrzi Bugyi agrárvidékét. E hadra fogható létszámnak akkor van jelentősége, amikor szükség van személyi megerősítésre.
– Ha mező- és vadőrként rendelkezem is fegyverrel, általában egyedül, néptelen helyeken, sokszor sötétedés után kell fellépnem az orvvadászokkal szemben. Intézkedés előtt persze felmérem az erőviszonyokat, és ha muszáj, riasztom a rendőr, a közterület-felügyelő, a településőr, a polgárőr vagy akár a tűzoltó kollégákat. De hát ijedős ember ne vállaljon ilyen munkát! – ad pályaválasztási tanácsot. – Mifelénk a vadorzás minden létező fajtája előfordult már az elmúlt két évtizedben, amióta itt vagyok. Emlékezetes esetem volt, amikor egy szomszédos vadásztársasághoz tartozó vadászpáros egy átmulatott este után ittasan vadászott nyúlra, amit mint szolgálatban lévő vadőr éjjellátóval észleltem.
Hőkamerával távolról rögzítettem a cselekményt, és csak akkor léptem elő, amikor az elejtett nyulakat már pakolták a kocsiba. Gyöngécske meséjük szerint „véletlenül” jártak arra, és csak „találták” az éppen akkor frissen kilőtt állatokat. Nem vitatkoztam: kivettem a slusszkulcsot az orvvadászok kocsijából, nehogy szökni próbáljanak, majd hívtam a körzeti rendőrt, aki szabadidőruhában a helyszínre sietett, szolgálatba helyezte magát, és intézkedett. Csakhamar előkerült a magas fűbe dobott fegyver is. A bíróság gyorsított eljárásban vonta be az engedélyüket – ami egy vadásznak a lehető legfájóbb büntetés. – Viszont, mint meséli, az egyik vadásztársaságnál az is megtörtént, hogy maga a vadásztársasági elnök volt a legnagyobb orvvadász, aki a jövedelmét üzemszerűen úgy egészítette ki, hogy nem számolt el az általa elejtett vaddal a vadásztársaságnak. Helyette értékesítette a vadhúst. Amikor erre a tagság – némi vadőri sugallatra – rájött, a közgyűlés kiadta az útját az illetőnek, aki sokmilliós kárt okozott.
Fotó: Kisalföld/Nagy Gábor
A hurok nem megoldás
Szabó László szerint visszás, hogy a vadőri feladatot ellátó hivatásos vadászok munkáltatója a vadásztársaság elnöke. Mert egyáltalán nem életszerű, hogy adott esetben valakinek a saját főnökét kell lebuktatnia, ezért jobb volna, ha a közfeladatot ellátó vadőrök munkaadója az állam lenne. Az államtól kapnának fizetést, és esetleg a rendőrökhöz, nemzeti parki természetvédelmi őrökhöz hasonlóan a vadőrök is egységes egyenruhában intézkedhetnének. Komoly érdekellentét feszül a mezőgazdasági termelők és a vadgazdálkodók között, miközben neki mezőőrként az egyik, vadőrként a másik érdekeit kell szem előtt tartania. A hurok sokáig bevett eszköz volt, de használata ma már kimeríti az orvvadászat és az állatkínzás büntetőjogi tényállásait. Bugyi környékén hagyományosan szabadtéri zöldségtermesztéssel foglalkoznak a gazdák, ami lakóhely és táplálékbőség szempontjából kedvez az apróvadnak. Előfordul, hogy gazdálkodók hurokcsapdákat helyeznek ki a földjükre a répát, káposztát vagy más zöldséget dézsmáló mezei nyúl, illetve őz ellen. A bovdenszálból készült hurok úgy működik, hogy amikor az állat próbál a nyakára szoruló fémhuzal szorításából kiszabadulni, az végül megfojtja – magyarázza el a vadőr.
– Nincs ennél méltatlanabb és hiábavalóbb pusztulása egy vadnak! Azt elfogadom, hogy a vadászember szórakozása nem mehet egy gazdálkodó megélhetésének rovására, ugyanakkor mintegy tízszázalékos vadkárt a termelőnek is bele kell kalkulálnia üzleti tervébe a törvény szerint – mondja. – Ezért van állománybecslés alapján kidolgozott vadászati tervünk, ezért feladatunk a vadászható fajok létszámának egészséges szinten tartása. A hurok nem megoldás, mert szenvedést okoz az állatnak és anyagi kárt a vadásztársaságnak. Amikor rajtakaptam egy gazdát a hurokkal, nem tereltem jogi útra a dolgot. Elbeszélgettem vele, és sikerült rávennem arra, hogy villanypásztorral kerítse körbe a földjét. Ez ugyan drága, mégis jobb opció, mint az, ami állatkínzásért kapható. De nem leszek ilyen elnéző azzal a gazdával, aki nemrégiben patkányméreggel pusztított el hét-nyolc őzet és tíz nyulat. Számomra nem kérdés, ki az illető, de ahogy az orvvadászoknál, a természetkárosítóknál sem könnyű a bizonyítás, a rendőröknek sem sikerült egyelőre. Mindenesetre tudattam vele, hogy rajta tartom a szemem. A megfelelő helyekre kihelyeztem vadkamerákat is.
Nem sokkal cikkünk írása előtt történt eset, hogy a Tisza-tónál védett madarakat mészároltak le – valószínűsíthetően, de nehezen bizonyíthatóan – az illetékes vadásztársaság engedélyével vadászó olasz bérvadászok. A Magyar Környezetgazdálkodási és Vidékfejlesztési Társaságot a tavon túrázók értesítették, hogy egy lesnek álcázott csónakot találtak, körülötte vízben úszó töltényhüvelyekkel. A helyszínre siető szakemberek a les közelében egy lelőtt csörgőréce, egy kárókatona (mindkettő védett faj) és egy tőkés réce tetemére bukkantak. Mint azt Kiss Balázstól, a társaság elnökétől megtudtuk, a vadászok tettét az is súlyosbítja, hogy ólomsörétet használtak, ami vizes élőhelyeken szigorúan tilos, ráadásul a Tisza-tó Poroszlói-medencéje kiemelten védett terület. A szóban forgó vadászles környezetében több tucat szétdobált töltényhüvelyt találtak, amelyek bizonyítják, hogy az itt vadászók rendszeresen használnak ólomsörétet. Mindez felveti a vadásztársaság felelősségét is.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) arról tájékoztatta az MTI-t, hogy orvvadászok Magyarországon az elmúlt 16 évben 1600 védett madarat pusztítottak el. Idén eddig 18 esetben 224 védett szárnyas, köztük 165 ragadozó madár esett szándékos vagy gondatlanságból elkövetett bűncselekmény áldozatául.
Etikátlan emberek
Ezek döntő része Bugyitól nyolcvan kilométerre keletre, a szintén Pest megyei Turán, a Szent András Dombi Vadásztársaság területén pusztult el idén szeptemberben, ahol rekordméretű madármérgezés történt. Ismeretlen tettes egy nyolcezer hektáros területen 132 darab mérgezett csalétket szórt szét, aminek következtében közvetlenül, illetve másodlagos és harmadlagos mérgezésben 114 gerinces állat pusztult el, vadászható és védett fajok egyaránt. Utóbbiak között 76 barna rétihéja, hét egerészölyv, három holló, két barna kánya, két erdei pityer, egy hamvas rétihéja és egy rétisas szerepel, de mellettük kínhalált halt két kutya, két macska, rókák, varjak és szajkók sokasága. Az elkövető valószínűleg bűnismétlő, hiszen 2010-ben ugyanitt már volt egy hasonló módszerrel elkövetett természetkárosítás. Az, hogy nem következett be még nagyobb katasztrófa, csak az MME méreg- és tetemkereső kutyás egységének, valamint a mentesítési munkában részt vevő nemzeti parki szakembereknek és önkénteseknek volt köszönhető. A kutyás egység vezetője, Deák Gábor nem adhat információkat a folyamatban lévő nyomozás állásáról, de annyit elárult, hogy jól behatárolható a lehetséges elkövetői kör. Mint mondja, öt mérgezéses eset mögött négy esetben hivatásos vadász áll, egy esetben mezőgazdasági termelő.
A méregkihelyezés egykor legális dúvadgyérítési módszer volt, de 1980 óta tiltott. Sajnos mezőgazdasági területeken bizonyos technológiai szabályok betartása mellett továbbra is alkalmazhatóak bizonyos mérgek rágcsálógyérítésre. Sőt egy ideig kapható volt az úgynevezett F1-es tojás a vetési varjak pusztítására, de miután kiderült, hogy a hollót is öli, betiltották. Az általunk megkérdezett mindhárom szakember egybehangzóan állítja, hogy a mérgek kihelyezésével történő gyérítés olyan idejétmúlt, állatkínzó és természetkárosító megoldás, amelyre csak egy végtelenül ostoba, etikátlan ember képes.
A méreganyagok a rovarok és dögevők közvetítésével végighaladnak a teljes táplálékláncon, és az állatok szervezetében felhalmozódva előbb-utóbb az éttermekben vagy otthon felszolgált vadételekben köszönnek vissza.
Mozgatórugó az üzlet
Abban is egyetértenek, hogy a ragadozó madarak elleni mérgezéses támadások fő mozgatórugója az üzlet. Sajnálatos tény, hogy az apróvadállomány Magyarországon vészesen csökkent az utóbbi évtizedekben, ami a vadászokat is érinti. Ennek valódi okozója a mezőgazdasági nagyüzemi táblák részarányának növekedése, a táplálékforrást is jelentő rovarvilágnak vegyszerhasználatból következő megritkulása, az egyre hatékonyabb mezőgazdasági gépek használata, a természetes állapotban meghagyott élőhelyek eltűnése. A fogoly két évtized alatt gyakorlatilag kipusztult, mert a fiókák az első időszakban csak rovartáplálékon élnek. Ha nincs rovar, nincs fogoly. A silózógépek pedig esélyt sem adnak a fűben, vetésben (például tritikálé, lucerna) lapuló állatoknak a túlélésre. Szabó László látott már olyan őzet, amelynek mind a négy lábát levágta a száguldó kaszálógép, mert csak annyi ideje volt szerencsétlen állatnak, hogy felálljon.
A gépi kaszálás miatt halnak ki a fűben fészkelő madarak is, köztük például a túzok. Az apróvad életterének növelését csak a mezőgazdaság állami szabályozásával és komoly élőhelyfejlesztéssel lehetne elérni, mint ahogy ezt több nyugati országban teszik – vélekedik a vadőr.
Egyes vadásztársaságoknál ezzel szemben úgy gondolják, elég, ha a ragadozókat megtizedelik, máris több elejthető apróvad marad. Az alkalmazásukban álló hivatásos vadász számára a csapdázásnál vagy az egyenkénti, puskával történő elejtésnél hatékonyabb gyérítési megoldásnak tűnhet a ragadozókkal szemben a mérgezés. Ráadásul a védett fajok túlnyomó többségének gyérítése akkor is tilos, ha lokálisan túlszaporodtak.
Az érintett turai terület a vonuló madarak gyülekezőhelye, így itt értelemszerűen nagyobb a ragadozók előfordulási aránya, alighanem ezen kívánt az egyelőre ismeretlen elkövető változtatni. A szakemberek szerint a mérgezéses gyérítés szokása generációs probléma is. Az idősek ebben szocializálódtak, a fiatalabb vadász- és mezőgazdász-nemzedék tagjai sokkal inkább tisztában vannak az ökológiai összefüggésekkel. Általánosítani persze sosem érdemes. Ha a szigorított törvényt a bíróság azzal az eréllyel alkalmazza, mint ami a jogalkotó szándéka volt, akkor az elrettentés ereje hatásos lehet. A legfontosabb mégis a szemléletformálás. Ne a vadőrtől, a törvénytől való félelem gátolja a természetkárosítást, hanem a józan belátás.
Borítókép: Orvvadász által söréttel meglőtt parlagi sast műtenek a Hortobágyi Madárkórházban 2018-ban. A fokozottan védett madárnak több helyen eltört a szárnycsontja (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
