Ki húzza a hálót?

Franciaország és Nagy-Britannia között egyre élesebb a halászati háború.­ Ultimátumok repkednek, sőt Párizs a brit fennhatóság alatt lévő Csatorna-szigetek áramellátásának felfüggesztésével és a Calais-nál áthaladó kamionok tüzetes – tehát időigényes – ellenőrzésével fenyegetőzik, és teszi mindezt karácsony előtt.

NATURE-TOURISM-SHIPPING-TIDE-EBB-TIDALRANGE Fotó: Benedikt von Imhoff Forrás: Reuters

Bár a látszat még az elmúlt években is azt sugallta, hogy London és Párizs milyen jó barátok, azért fennmaradt a két ország közt a történelmi ellenségeskedés. Különösen azóta, hogy 2016-ban London a kilépésre szavazott az Európai Unióból. „A különc briteknek még kivételezett helyzetük sem volt elég a klubban, ők több önrendelkezésre vágytak – ez volt a megítélése francia földön a brexitnek –, majd meglátjuk, mire mennek ezzel.” A „globális Nagy-Britannia” álmát mosollyal fogadták Párizsban, ők viszont szép ígéretekkel megpróbálták átcsábítani a londoni pénzügyi világ szereplőit a francia fővárosba. Csak idő kellett, hogy a kettőjük közti ellentétek kicsúcsosodjanak. Nem csak a halászat ügyében nyilvánult ez meg, ilyen volt tavasszal a vakcinaháború, ősszel a hármas katonai szövetség bejelentése. Ezekhez jön még a migráció kérdése, amelyben London azzal vádolja Franciaországot: a két ország között lévő megállapodás ellenére hagyja, hogy a La Manche­ csatornán az illegális bevándorlók Nagy-Britannia partjaihoz vegyék az irányt.

Miért ennyire fontos Emmanuel Macronnak a halászok sorsa?

Jövő áprilisban elnökválasztások lesznek Franciaországban, ennél jobb alkalom nem is lehetne arra, hogy az államfő bizonyítsa: ő a legmesszebbmenőkig hajlandó elmenni a franciák érdekeinek és életmódjának védelmében. Akár még a francia–brit kapcsolatokat is képes kockáztatni. Úgyis azzal a váddal illetik, hogy a gazdag elit elnöke, hát akár a halászokért is felemeli a szavát, és Franciaország egész súlyát hajlandó latba vetni jogaik érdekében. Jól jött neki ez a vita, ugyanis a jobboldali elnökjelöltek azzal vádolják, hogy politikája nagy képmutatás, nem az egyszerű embereket szolgálja.

Macron a Financial Times brit gazdasági lapnak nyilatkozva kifejtette, hogy itt Nagy-Britannia hitelességéről van szó. „Az nem megy, hogy valaki évekig tárgyal a megállapodásról, amelyet végül megkötnek, majd tíz hónap után kihátrál az általa aláírt egyezség teljesítése alól” – szögezte le. A szócsatába beszálltak a két kormány miniszterei is, ha lehet, akkor még rontottak a helyzeten, de ezt valószínűleg főnökük engedélyével tették. Különösen a brit sajtó vitte a prímet, olyan jelzős szerkezetek láttak újból napvilágot, mint a francia sovinizmus, az önteltség, a felsőbbrendűség érzete, a kioktató hangnem, a beképzelt arrogancia. Visszatér a régi idők szelleme? Volt olyan „megértő” elemzés, hogy októberben a franciák mindig dühös érzelmeket táplálnak az angolokkal szemben. Ez érthető is, ugyanis ebben a hónapban volt az 1415-ös Calais melletti azincourt-i csata, majd 1805-ben a trafalgari tengeri ütközet, amelyekben a brit erők meghatározó győzelmet arattak a franciák felett. Volt, aki felhozta a második világháború korszakát, emlékeztetve arra, hogy Franciaország miként kollaborált a náci Németországgal, és De Gaulle­ egyetlen érdeme az volt, hogy ezt a tényt elfeledtette a világgal.

Szeptemberben brit politikusok azért biztosan elnyomtak egy-egy kacajt, így örültek annak, hogy Franciaország kimaradt az AUKUS-ból, az Indiai- és a Csendes-óceán térségében formálódó katonai szövetségből. 

Az Egyesült Államok Londont emelte maga mellé. A legszebb öröm a káröröm: nem hittetek a „globális Nagy-Britanniában”, hát most itt van a bizonyíték! Nem véletlen Franciaország ilyen dühös válasza a halászati ügyekben. Ebben benne van az is, hogy mi is tudunk nektek problémát okozni. De a britek szerint a franciák túl messzire mentek azzal, hogy a Csatorna-szigetekre irányuló francia áramszállítások leállításával és a Nagy-Britanniába tartó kamionok calais-i alapos ellenőrzésével fenyegetőznek. Jersey szigete például 95 százalékban francia elektromosságból él, igen nagy baj lenne, ha egyik napról a másikra ez megszűnne.

Lennie kell észszerű megoldásnak, hogy a kialkudott szabályokat is betartsák, és a francia halászok is halászhassanak a csatornán.

Ehhez azonban az kell, hogy a felek félretegyék régi fenntartásaikat egymással szemben. Az Európai Unió hallgat az ügyben, nem akar pálcát törni egyik fél felett sem. Párizs viszont elvárná Brüsszeltől, hogy mellette foglaljon állást. Macron, ha megnyeri az elnökválasztást, akkor nagy terveket dédelget az unión belüli francia szerepvállalásról. Az Angela Merkel nélküli Németország szerepe még ha időlegesen is, de gyengülni látszik. Kell egy új vezér, aki összefogja a tagállamokat, és irányt mutat az európai szervezetnek. De addig sem árt, ha Párizs a britekkel megköti a halbékét, aminek csak a halak nem örülnek.

Borítókép: Apályban megfeneklett halászhajók a Csatorna-szigeteknél. Partra vetve (Fotó: Reuters)