Barátság, szerelem

A legendás havazás alatt jöttünk össze, nyolcvanhét januárjában.

Telt az idő, s bennem lassan hűlni kezdtek a nagy érzések. Peti maradt, aki volt, azt hiszem én változtam. Már nem volt elég, hogy együtt lógunk, csodálom őt a koncerteken. Szabad időmben könyvtárba jártam, vitaestekre, zártkörű vetítésekre, kiállításokra. Peti elmaradozott. Végül szakítottunk. Kérleltem, hogy maradjunk barátok. Komolyan gondoltam, miért ne lehetne barátság férfi és nő között, ha elmúlt a szerelem? Durva volt, faképnél hagyott. Ami szép volt, megmaradt róla és arról a télről. Azóta se láttam akkora havat.

X

Zsófi volt a mindenem. Nem tagadom, szerelem-függő lettem. Képtelen voltam kezdeni valamit magammal, ha nem volt velem. Eleinte minden úgy ment, mint a mesében. Zsófi hozzánk tartozott, a zenekarhoz, engem is elfogadtak a főiskolás barátai. Egy idő után Zsófi új helyekre kezdett járni, új emberek vették körül. Követni se tudtam, és őszintén szólva engem nem érdekelt a vita a Nyolcak festészetéről vagy a felvilágosodásról. A japán új hullám filmjeitől meg kivert a hideg. Nem mentem vele, ilyenkor mardosott a féltékenység. Mindig ugyanúgy végződött, bánatomban leittam magam a haverokkal. Már vártam, mire kimondta, hogy hagyjuk

abba. Mégis iszonyatosan pofán vágott. Becsapottnak éreztem magam, hisz én nem változtam semmit. Akkor meg miért?! Alig tudtam megfékezni magam, sznob ribancnak neveztem. Erre megcirógatott, és jött a süket dumával, hogy szeretné, ha barátok maradnánk. Falvédő szöveg. Már hogy maradhattunk volna barátok, mikor én még…

Építési vállalkozó lettem, pedig ácsmesterként kezdtem a szakmát. Nem panaszkodom. Szép családom van, kedves feleségem. Szóval minden rendben. A gitárjaim ott porosodnak a lomtárban. Egy ideig hiányoztak, aztán lassan elfeledkeztem róluk. A bütykös ujjaimmal már úgyse menne, mint azelőtt.

Múltkor a régi papírok között matatok, egyszer csak kicsúszik ez a kép rólunk. Zsófi. Ránézek, és miden előjön. A télbe zárt napok, ahogy nevet, a hajához kap. Ahogy simogat. Na, dugjuk csak vissza ezt a képet a többi közé, amilyen mélyre csak lehet.

Borítókép: Fiatalok. 1987. (Fotó: Fortepan/Ambrus Tibor)