Név-más

Több esemény is arra utalt az elmúlt hetekben, hogy a politikai szereplők egyre inkább figyelembe veszik a nyelv gondolkodásmeghatározó szerepét.

Több esemény is arra utalt az elmúlt hetekben, hogy a politikai szereplők egyre inkább figyelembe veszik a nyelv gondolkodásmeghatározó szerepét. Átesni a ló túloldalára azonban legalább olyan veszélyes, mint teljesen figyelmen kívül hagyni a kutatásokat.

Nagy port kavart a Le Petit Robert legújabb kiadása. A szótár a francia hímnemű (il) és nőnemű (elle) személyes névmások mellett bevezette a semleges nemű ielt is. A Robert igazgatója szerint a szótár „missziója, hogy figyelembe vegye a francia nyelv változásait és különbségeit, mert a világot leíró szavak definiálása segít azok megértésében”. Az oktatási miniszter, Jean-Michel Blanquer azonban amerikai hatású „manipulációnak” tekinti az ielt, ami szemben áll a francia értékekkel. Az ügyet „wokisme”-nak nevezte, amely pejoratív kifejezés 2018 óta létezik a francia nyelvben, olyan kortárs ideológiára és törekvésekre utal, amelyek progresszívan kívánnak bizonyos területeken szociális igazságot szolgáltatni. Brigitte Macron, az elnök felesége hasonlóan nyilatkozott az ügyben, mondván „gyönyörű nyelvünk van, és elég két névmás”.

A francia nyelvet régóta érik támadások, hogy túlságosan maszkulin, ám a válasz szerint ez minden újlatin nyelv esetében így van, ahol a hímnem általános nemként szolgál. Angoltanárok véleménye szerint az iel hasznos lehet abból a szempontból, hogy az angolban a többes szám harmadik alakját (they – ők) használják a nonbináris személyek megjelölésére, ami sokszor szinte olvashatatlanná teszi a szöveget. Ennél jobb megoldásnak tűnik egy új névmás bevezetése. Azonban az ezt az ideológiát átvevők nem veszik figyelembe, hogy míg az angol ragozás igen egyszerű, a francia nyelv szinte mindent mindennel egyeztet, vagy ha nem, annak is speciális szabályai vannak. Nem véletlen, hogy a baloldali Libération is úgy jellemezte a helyzetet, mint „The Highway to Iel”, vagyis az AC/DC halhatatlan slágerét idézve az iel szegélyezi a pokolba vezető utat.

Bárdosi Vilmos professzor, az ELTE frankofón kapcsolataiért felelős rektori megbízottja szerint az iel semleges személyes névmás használata szintaktikailag szétrobbantaná a mondat struktúráját, és aránytalan szókincsnövekedést okozna, ami követhetetlenné tenné a nyelvet. Széles körben használatos referenciaszótárba azért sem szerencsés felvenni ilyen elemet, mert az még nem „szótárérett”. Ezért tiltakoznak a francia nyelvészek, és ezért kérdéses, hogy a divatirányzat hosszú távon gyökeret tud-e verni a francia nyelvben.

A nyelvnek köztudottan fontos hatása van a gondolkodásra. Lera Boroditsky kognitív kutató például egy 2017-es előadáson beszélt arról, hogy mivel az oroszban más szó jelöli a sötét- és más a világoskéket, az oroszok olyan színbeli változásokat is észrevesznek, amelyeket az angol anyanyelvűek nem. A spanyolok és a németek másként gondolkoznak egyes főnevekről, mind­össze azért, mert más nembe sorolják őket. Boroditsky szerint a németek rendre „gyönyörűnek” vagy „kecsesnek” írnak le egy hidat, amely németül nőnemű, a spanyolok viszont férfias mellékneveket (például „erős” vagy „hosszú”) társítanak a hímnemű hídhoz. Ezekkel a különbségekkel hasznos tisztában lenni, azonban a politika diktálta nyelvi változtatások veszélyesek, mert figyelmen kívül hagyják a hagyományokat. Legutóbb Ferenc pápa fejezte ki nemtetszését az Európai Bizottság esélyegyenlőségi biztosa által javasolt „befogadó kommunikáció” irányelvei miatt, amelyek például az Európában szokásos Boldog karácsonyt! jókívánság helyett az Amerikában megszokott Happy Holidays! (Boldog ünnepeket!) ajánlják. Utóbbi először az amerikai zsidó közösség érzékenységére tekintettel kezdett terjedni, akik karácsony helyett hanukát ünnepelnek. Az elmúlt tíz évben az afroamerikai népesség körében népszerű, szintén erre az időszakra eső ünnep, a kwanzaa is bekerült a Holidays fogalmába. A probléma azonban, hogy még a tengerentúlon sincs egyetértés abban, tényleg tilos-e boldog karácsonyt kívánni…

Amerikában már tíz évvel ezelőtt is főműsoridőben foglalkoztak az egész országot mozgató problémával. Az egyik tábor szerint bárkinek lehet boldog karácsonyt kívánni, mivel az ünnep ma már sokkal inkább szekuláris, családi ünnep, semmint keresztény. Ezt látszik alátámasztani a tény, hogy például Libanonban is állami ünnep, csak a muszlimok nem éjféli misére, hanem karácsonyi koncertre járnak. Az ellenzők szerint a „Boldog karácsonyt!” kirekesztő, ezért csak az „ünnep” kifejezés fogadható el. A harmadik álláspontot képviselő zsidó szakértők és rabbik szerint épp az megkülönböztető és kirekesztő, ha egy zsidó származásúnak nem kívánnak boldog karácsonyt Ez a vélemény egybecseng a francia tudományos élet ielre való reakciójával. Vagyis félő, hogy a politikai korrektség és az elfogadás zászlóra tűzésével éppen ellenkező hatást sikerül elérni. Ráadásul a hasonló művi beavatkozások sikere sokszor csak több évtizedes távlatban értelmezhető. Addigra meg elképzelhető, hogy az adott divatirányzat is meghaladottá válik.