Fejükkel fizettek

Bizonyítékok támasztják alá, hogy a fertőző betegségek terjedésének megfékezésében az elkülönítés, a vakcina és a katonaság a múltban is alapvető fontosságú volt, az ellenszegülőket gyakran súlyos büntetésre ítélték. Kincses Katalin Mária, a Veritas inté­zet tudományos főmunkatársa Szakály Sándor történész társszerzőjeként a Scientia et Securitas című ­folyóiratban tette közzé a járványtörténetre reflektáló kutatási eredményeit a napokban.

503019233 Fotó: Imagno Forrás: Getty Images

– A lepráról azt írják, hogy szent betegségként kezdtek tekinteni rá. Minek tulajdonítható a mentalitásváltás?

– A lepra megítélésében akkor következett be változás, amikor az a keresztes lovagokat is elérte. Eleinte a bűnös életvitel és Isten büntetése bizonyítékának tartották a betegséget, a leprásokat elkülönítették, kizárták a társadalomból. Viszont 1100-ra már annyira megszaporodott a betegek száma Európában, hogy egyre kevésbé volt kuriózum. A fertőzöttek saját kezükbe vették sorsuk alakítását, megszervezték közösségüket. Ám miután azok is elkapták a betegséget, akik a társadalom mércéje szerint a hitért küzdöttek, így minden gyanú felett álltak, nevezetesen a keresztes lovagok, az egyház feladta elzárkózó magatartását, majd kimondta, hogy a keresztény felebaráti szeretet parancsát követve segítséget kell nyújtani a leprásoknak. Ily módon társadalmi problémaként kezdték kezelni a jelenséget. A Szent Lázár Lovagrend például, amely 1120 körül alakult meg Jeruzsálemben, kifejezetten a leprások, más szóval a poklosok gyógyításával foglalkozott. Végül az 1179. évi lateráni zsinat azt is megfogalmazta, hogy a lepra nem válóok.

Kincses Katalin Mária: Az első védőoltás az első világháborúhoz köthető. Fotó: Bach Máté

– Az orvostudomány hogyan és milyen eredménnyel válaszolt a járványok okozta kihívásokra?

– Az eredmények egyik alapja a mindenkori orvostudomány fejlettségi szintje. A példákat hosszan lehetne sorolni, viszont van egy másik fontos pillér is, amely az orvosi, gyógyászati intézmények XVIII. századi létrejöttéhez, fejlődéséhez kötődik. A harmadik tényező a felvilágosodás időszakában körvonalazódott, amikor eszmei szinten felvetődött, miként lehetne előírni, kötelezővé tenni az egyes államoknak és az uralkodóknak, hogy gondoskodjanak alattvalóikról, vegyenek részt a járványok megfékezésében. E három összetevő együttese vezetett el oda, hogy fokozatosan javult a helyzet.

– Mi tekinthető a járványkezelés mérföldkövének?

– Talán a fekete himlő, amely az egyetlen olyan kórokozó a keleti marhavész mellett, amelytől az emberiségnek sikerült megszabadulnia. Edward Jenner brit orvos volt az, aki 1796-ban himlőnyirok-oltási kísérleteket végzett: tehénhimlővel fertőzött meg egy fiút, aki aztán sikeresen átesett a betegségen. A variolát ennek a beavatkozásnak köszönhetően sikerült felszámolni.

A közelmúltban a fertőzés genetikai kódját is megfejtették a tudósok.

– Mikor és kik alkalmazták az első védőoltást, majd milyen ütemben fogadták el világszerte?

– Az első védőoltás az első világháborúhoz köthető, ennek is az első szakaszához. A német hadseregben 1915. október 15-én adták ki a parancsot, hogy oltsák be a katonákat tetanusz ellen. A tetanusz a háborús sebesülésnek volt a kísérője. A szérum végleges technológiáját Emil von Behring német bakteriológus fejlesztette ki, majd 1892-ben szabadalmaztatta. Behring Nobel-díjat is szerzett, de nem a tetanusz, hanem a diftéria elleni szérum feltalálásáért. Jórészt a kitüntetéssel járó pénzösszegből alapította meg azt a céget, amely pillanatok alatt ellátta vakcinával a német haderőt. Ezzel indult el a védőoltások villámgyors elfogadtatása. Nemcsak Németországban, hanem egész Európában, többek között az Osztrák–Magyar Monarchia hadműveleti területein is igyekeztek mielőbb beadni a katonáknak és a kisegítő személyzetnek az oltóanyagot.

– Koncepcióváltást jelentett a járványkezelésben a tábori kórházi rendszer felállítása is. Kik látták el ezekben a létesítményekben a szakfeladatokat?

– A monarchiában járványlaboratóriumokat állítottak fel, amelyek élén bakteriológus orvosok álltak. Emellett különböző kórházi osztályokat is szerveztek, elkülönítve egymástól a különböző típusú járványbetegségben szenvedőket. Külön kórterembe kerültek a hastífuszban, a kiütéses tífuszban szenvedők, de létesült kolerás és vérhasos osztály is. Újításnak számítottak a német mintára felállított mobil tábori laborok is, hiszen ezeket oda vitték, ahol épp szükség volt rájuk. Egy-egy ilyen laborban két orvos dolgozott, négyfős katonai személyzettel és fertőtlenítő szakasszal kiegészülve, mivel ekkor a fertőtlenítésre is már nagy hangsúlyt fektettek.

– Mi a napjainkban is aktuális tanulsága kutatási eredményeiknek?

– Két alapvető tanulságot emelnék ki. Az egyik, hogy amíg nem áll rendelkezésre vakcina, bármelyik nagy járvány megfékezésében a karantén az egyetlen megoldás. A másik az lenne, hogy logisztikai adottsága, infrastruktúrája, szervezettsége és fegyelme folytán máig a hadsereg a védekezésben leghatékonyabban bevethető szervezet.

Borítókép: Osztrák–magyar katonák beoltása a galíciai frontvidéken, 1915 (Fotó: Getty Images)