Sajgó Szabolcs kalandos életútját követhetjük beszélgetésekben, mely életút több helyen érintkezik a kérdezőével, Szerdahelyi Csongoréval. Mindketten egyházi újságok, műsorok szerkesztői, a Makúsz (Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége) alapító, illetve vezetőségi tagjai.
Sajgó Szabolcs jezsuita atya a Párbeszéd Háza igazgatója, maga is beszélgetőkönyv-sorozat létrehozója, közreműködője: a Manréza Füzetekben olyan jeles személyiségeket és művészeket szólaltatott meg, mint Erdő Péter, Hámori József, Polcz Alaine, Makovecz Imre, Szörényi Levente vagy Jókai Anna.
Hogyan lesz valakiből szerzetes, és miért szeretne missziós tevékenységet folytatni? Mit jelentett a Regnum Marianum mozgalom a szocializmus idején? A vallást üldöző, majd háttérbe szorító hatalom ellenében mit tudtak tenni a külföldön tevékenykedők?
Hogyan élték meg a rendszerváltozást és kezdték meg újra felépíteni itthon az egyházi iskolákat, szerzetesrendet, kultúrát? Mindezekre személyes hitelességű válaszokat kapunk Sajgó Szabolcstól, aki részese volt a megpróbáltatásoknak, útkeresésnek és rátalálásnak.
Kamaszként ugyanúgy elérte a kételkedés, a hit megkérdőjelezése, mint a legtöbb embert a lázadás és magára találás időszakában. Látomásos fordulattal a szkeptikus fiatalember papi hivatást választott, s felszentelésekor ezt a biblikus jelmondatot jelölte ki magának: „Más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók.” Ami ökumenikus nyitást, a periférián lévők felkarolását, missziós tevékenységet vetített előre.
Sajgó Szabolcs családjának nyitrai ága révén Bangha Béla rokonságához tartozik, és többek között Spányi Antal mostani székesfehérvári püspökkel kezdték az esztergomi szemináriumot. 1974-ben szentelte fel Lékai László püspök.
Már papi szolgálata kezdetén figyelmet fordított a keresztény értékek széles körű megismertetésére, olyan emberek bevonására, akik nem templomba járók, de érdekelheti őket a kereszténység és a katolikus kultúra. 1981-es emigrációja után lépett a jezsuita rendbe, majd Kanadában élt és dolgozott lelkipásztorként a rendszerváltozásig, szerkesztette A Szív újságot, és a cserkészszövetségben foglalkozott ifjúságneveléssel, járt Ázsiában és Irakban.
Hazalátogatásakor, 1988-ban Szakolczay Lajos és Zalán Tibor hívására részt vett a lakiteleki találkozón, 1989-ben láthatta a jelképes értékű történelmi eseményt, Nagy Imre és 1956-ban kivégzett társai újratemetését.
Hazatérése után létrehozta és működtette a Manréza lelkigyakorlatos házat Dobogókőn, szerkesztette a már itthon kiadott A Szív folyóiratot benne a Szentjánosbogár ifjúsági rovattal, nyári táborokat, katolikus egyetemi szakkollégiumot szervezett.
A rend provinciálisának konzultoraként részt vett az egyházi iskolák újraindításában, a korábban elvett egyházi ingatlanok ügyének rendezésében, így a jelenlegi Párbeszéd Háza helyrehozásában, amely egykor a Mária-kongregáció épülete volt.
Könyvklubot indított, és hétről hétre átbeszélték a kiválasztott szövegeket, akárcsak a mára már széles körűvé vált biblioterápia foglalkozásokon. Sajgó Szabolcs maga is költő, Tűz Tamás biztatására adta ki verseit, Tereza Worowska mentorálta műfordítói munkáját.
Legfrissebb verseskötete a Kortárs Kiadónál jelent meg Lackfi János előszavával. A gazdag életút és személyes küzdelmek olvasása során többször érhet bennünket az úgynevezett flow-élmény, és talán nem véletlen, hogy a pozitív filozófia leírójáról, Csíkszentmihályi Mihályról szó esik a kötetben, aki unokatestvére volt a kérdezettnek. Szerdahelyi Csongornak is köszönhető ez, mert úgy kérdez, hogy a válaszadó éppen úgy és azokról beszéljen, ami kiválthatja ezt az élményt olvasójában.
(Szerdahelyi Csongor: „Szemlélhettem a csodát”. Életinterjú Sajgó Szabolcs jezsuitával. Jezsuita Kiadó, Budapest, 2021, 204 oldal. Ára: 3500 forint)
Borítókép: Sajgó Szabolcs (Fotó: Facebook.com/Sajgó Szabolcs)
