Kimeríthetetlen forrás

Népzenész, zeneszerző, világzenei-népzenei rádióműsor vezetője, aki ­tavaly a Fonó díjátadó gálán a legjobb népzenésznek járó elismerést vehette át, a Fonó felfedezettje kategóriában zenekara, az Ötödik Évszak lett a legjobb. Majd Fonogram-díjjal jutalmazták őket. Csoóri Sándor „Sündivel” ­beszélgettünk.

Léder László PszichológusIfj Csoóri Sándor 20211126 Budapest Fotó Bach Máté Magyar Nemzet Fotó: Bach Máté

– Miért nem?

– Erről hosszan tudnék beszélni. A tanítási módszeren is múlik. A paraszti kultúrában az emberek életéhez hozzátartozott az ének, a tánc. Ritmusban éltek. Manapság mi nem is tudunk úgy mulatni, ahogy ők. Ha látnánk a kultúránk eredetét, igazságait, akkor lehet, hogy közelebb kerülnénk ahhoz, hogy megértsük, hogyan tudtak mesélni táncban, zenében. Többen feszegetik régóta, hogy mit nevezünk népzenének. Ugyanis nem hívhatjuk ugyanannak, ami már nem az.

– Hogyan lehetne népszerűsíteni a népzenét?

– Szükség lenne egy minőségi szellemi csatornára. Szerintem a legkönnyebben elérhető mindig is a rádió lesz, és azt képpel sem lehet manipulálni. Olyan csatorna kellene, amely nagyrészt a népzenéből táplálkozik, de természetesen megszólalnának más műfajok is, amelyek merítenek a népzenéből, akár a pop, kortárs vagy kisebbségi zene. Táncházat is közvetíthetne élőben. Vérpezsdítő lenne hallani a mestereket, akiknek a szárnya alól kinőtt sok mai napig a műfajból élő muzsikus. Jó lenne, ha eljutnának az emberekhez az idősebb generáció gondolatai. A lényeg, hogy erős szakmai közeggel felvértezve minőséget szolgáltasson, értéket közvetítsen.

– Milyen céllal indult el Both Miklóssal gyűjteni – kamerával?

– A gyűjtés az elején hóbortnak indult. Kölcsönkapott kamerával jártuk be a Felvidéket és Erdélyt, azokat a területeket, amelyek zeneileg megfogtak minket. Mikivel nagyon jó barátok vagyunk, ő a kislányom keresztapja. Nemrég nevezték ki a Hagyományok Háza főigazgatójának.

– Még mindig lehet újat találni?

– A sok nehézség ellenére felnőnek tehetséges fiatalok. Bőven lehetett gyűjteni zenét, mondatokat, varrottast, meséket, mindent. Érdekes városi rácsodálkozás, hogy: „jaj, még él a kultúránk, még ez is, az is van, nem csak a Tavaszi szél vizet áraszt?” Büszke vagyok a magyar paraszti kultúrára. Kimeríthetetlen forrás, amelyet fővárosiként is hordozhat a szívében az ember.

Dalok édesanyákról

– Legutóbb kiknek szerzett zenét?

– Most éppen a Hagyományok Háza, pontosabban a Magyar Állami Népi Együttes imázsfilmzenéjét csiszolgattam. Nemrég a Fitos Dezső Társulatnak, a Duna Művészegyüttesnek, Győrben a Vaskakas Bábszínháznak dolgoztam. Szereztem zenét a százhalombattai Égi és földi utak találkozása című darabhoz, Nemes Szilviá­nak egy divatbemutatóhoz, Felvidékre egy Trianon-műsorhoz. Zenei rendezője voltam Berecz István Poket kiadványának. Mostanában egy erdélyi színházba kértek fel dolgozni.

– Nagyapja, Csoóri Sándor ismert és elismert író, politikus volt. Közel álltak egymáshoz?

– Nagyon jó nagyapa volt, én is olyan szeretnék lenni, mint ő. Hetente többször találkoztunk, beszélgettünk, sok helyre elvitt, könyveket ajánlott. Ha Petőfiről kérdeztem, akkor tudatosan nem róla beszélt, hanem a koráról. Arra tanított, ha valamit jobban meg akarok ismerni, akkor arra legyen rálátásom. A húgom nagyanyámmal, Marosi Juliannával ápolt hasonló viszonyt. Én nemcsak nagyapámtól kaptam útravalót, hanem nagyanyámtól és édesanyámtól is, aki sajnos két éve fiatalon meghalt. Hónapokig nem is tudtam olyan dalt énekelni, amely édesanyákról szól.

– Kiterjedt a rokonsága. Kitől mit tanult?

– Csodálatos családom van, olyan emberek, akik mindig szeretnének fejlődni. Elváltak a szüleim, és a nevelőszülőm családjától is nagyon sokat kaptam. Édesanyám nagy társasági ember volt. Izgalmas és emlékezetes volt az állandó pezsgés, a zenészek, a festőművészek, a bábosok jelenléte az otthonunkban. Fesztiválokra, kiállításokra, koncertekre jártunk. Máig inspirálnak a társművészetek. Büszke vagyok a húgaimra, Lídiára, Julcsira és Pannira, akik rengeteg népdalt tudnak. Julcsival már több gyereklemezt készítettünk együtt. Szeretnék egyszer velük karácsonyi albumot is felvenni. Nem olyan család vagyunk, akik csak ünnepekkor találkoznak, mi az év többi napján is kíváncsiak vagyunk egymásra.

– Milyen hatást vált ki, amikor bemutatkozik?

– Változó, van több negatív és pozitív élményem is. Mostanában néha megfordultam a pesti éjszakában, és többször megkérdezték, hogy „jaj, te a Csoóri Panni bátyja vagy?” Ennek nagyon örülök.

Lobogni és szétégni

– Milyen sikereket ért és ér el a zenekaraival?

– A Buda Folk Banddel tíz év alatt Európa-szerte sokat játszottunk, jó kis alkotócsapat voltunk. 2007-ben Éri Marcival alapítottuk, akivel régi barátok vagyunk. A szüleink együtt játszottak a Muzsikásban. Marci a kisfiam, Sanyi keresztapja. A Buda Folk Band a lengyel Dikanda zenekar meghívására állt össze egy fesztiválra, aztán olyan sikert arattunk, hogy úgy döntöttünk, folytatjuk. Magyar világi népzenének hívtuk a muzsikánkat. Erős egyéniségekkel teli banda volt, nagy tűz lobogott bennünk, aztán egy idő után szétégtünk. Minden korszak véget ér egyszer. A mostani zenekarom, az Ötödik Évszak muzsikáját világi népzenének nevezzük. A magyar gondolkodás ugyanúgy benne van, mint az európai, hiszen az énekesnőnk, Izabella Caussanel félig francia, félig magyar, ezért a francia nyelvre is hangsúlyt helyezünk. Így lett világi népzene. 2020-ban jelent meg az első lemezünk Ne rejtsd el címmel.

– A Zobor című dalukhoz klip is készült, és tavaly­ januárban felkerült a World Music Charts Europe­ top 20-as listájára, ahol két hónapig szerepelt.

– Tavaly több díjat kaptunk, a nyári fesztiválokat végigmuzsikáltuk, Angliában felléptünk az English Folk Expón. Ennyi minden öt év alatt történik egy zenekarral, mi meg csak három éve alakultunk. Ezért úgy gondoltuk, hogy kicsit meghúzzuk a gyeplőt. Most inkább a belső folyamatokra koncentrálunk. Szeretnénk új lemezt kiadni, ezért januárban stúdióba vonulunk.

– Hogy érzi magát a legjobb népzenésznek járó elismerés tulajdonosaként?

– Azért is megtisztelő a díj, mert a közönség szavazatai alapján nyertem el, de rögtön zavarba is jöttem, mert vannak zenészek, akiket sokkal jobbnak tartok magamnál. Nagyon örülök, hogy a Bahorka Társulatban lehetek alkotótárs, és Dresch Mihály zenekarában játszhatok, ahol olyan ember mellett muzsikálhatok, akitől zenét, emberséget lehet tanulni.

Névjegy: Csoóri Sándor „Sündi” 1984-ben született Budapesten. A Zeneakadémia népzene szakán szerzett diplomát. Prima Junior díjas. Alapító tagja a Buda Folk Band és az Ötödik Évszak nevű zenekaroknak. Brácsán, hosszúnyakú tamburán, kobozon játszik és énekel. Édesapja ifjabb Csoóri Sándor Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész, a Muzsikás Együttes alapító tagja. Nagyapja Csoóri Sándor kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas költő, író, politikus.

Fotó: Bach Máté