Mérgezett ajándék

Január elejétől fél éven át Franciaország tölti be az Európai Unió Tanácsának elnökségét. Ez többnyire szervezési feladatokból áll, az adott ország otthont ad a különböző szintű uniós eseményeknek. Ilyen nagy szervezetben hat hónap alatt senki sem csinál csodát. De a franciák – legalább a szavak szintjén – azért megpróbálják.

Brüsszel, 2021. december 17. Emmanuel Macron francia elnök az Olaf Scholz német kancellárral az Európai Unió brüsszeli csúcsértekezlete után tartott sajtóértekezleten 2021. december 17-én hajnalban. MTI/EPA/AFP pool/John Thys Fotó: John Thys

Nemcsak a szélsőjobbali jelzővel megbélyegzett politikusok, hanem a mérsékelt jobboldal vezetői is fenntartásaikat hangoztatják azzal kapcsolatban, ami Brüsszelben a nagy európai massza létrehozásáért folyik, és kiállnak a francia identitás védelmezése mellett.

Macron az elkövetkező hónapokban hármas terhelési próbának lesz kitéve. Egyrészt ott vannak az elnöki tennivalók, a kiszámíthatatlan koronavírus-járvánnyal együtt. Aztán az Európai Unió elnökségéből fakadó feladatai, amely már önmagában is megterhelő. 

És végül az áprilisi elnökválasztások előtt is erőteljes kampányt kell folytatnia, ha hivatalban akar maradni. Az államfő egyszerre szólhat hazájához és az európai közvéleményhez. 

Nem ő akarta ezt a feladattorlódást, Nagy-Britannia kilépésével fél évvel előbbre került a francai elnökség. Ám bizonyos szempontból nem is jött rosszkor az Élysée urának: ki kell használnia a helyzetet, míg az új német koalíciós kormány magára talál, és ezen idő alatt biztosítani az uniós országokat arról, hogy ezentúl Franciaország adja meg a követendő irányt. 

„Frankhon ebben mindig is nagyon jó volt – állapította meg a Handelsblatt, a német üzleti körök lapja –, a cél kitűzéséből mindig jelesre vizsgázott, a teljesítésből kevésbé.” December elején Macron elnök tájékoztatóján ismertette, hogy az Európai Unió mivel fog az elkövetkező fél évben foglalkozni. 

Valóságos programlavinával öntötte le a résztvevőket: a biztonsági kérdésekkel, az adósság és a deficit kapcsolatának összefüggéseivel, a környezetvédelemben is megállapodásra kell jutni, Schengen ügyében meg kell kezdeni a reformokat. 

Magyarán a védelmi erőfeszítések, a gazdasági kérdések, a klímahelyzet, a bevándorlás témakörében várnak áttörést – ezek azok a témák, ahol már évek óta az unió egy helyben jár. 

Aztán az Európai Unió szervezésé­ben a következő csúcstalálkozók lesznek: az óceánokról, Afrikáról, az európai növekedés új modelljéról és a Nyugat-Balkánról. Mindez fél év alatt, plusz még a francia elnökválasztás két fordulója.

De mire utal a Macronnak oly kedves „európai szuverenitás” kifejezés? Olyan Európát akar látni, amely „a világban erős, teljességgel független, a választásaiban szabad, és ő határozza meg a saját sorsát”. Rögtön az első megállapításnál már akadályokba ütközünk: vajon ki ad Európán kívül az unió szavára? 

Nagyon kevesen. Thierry Chopin, a Jacques Delors Európa-kutató intézet vezetője is arra utalt, hogy az elnöknek több alázatot kellene tanúsítania. 

„Több Robert Schumant és kevesebb Victor Hugót” – ő ezt tudja ajánlani az ilyen álmokkal előállóknak, magyarán visszatérni az európai együttműködés gyökereihez, és hagyni a romantikus képzelgéseket. Európa népei amúgy sem szeretnek francia marsallbot ütemére menetelni. 

Közülük számosan úgy tekintenek a szép vágyálmokra, amelyek már elhangoztak Macron 2017 őszén a Sorbonne egyetemen elmondott beszédében, mint az európai zászlóval letakart nemzeti törekvésekre. És ebben nem is tévednek, ez az elnökválasztási kampány beindítása.

Most még van idő addig, amíg Olaf Scholz, az új német kancellár megtalálja saját hangját a nemzetközi porondon. Ebben az időszakban Macron tündökölhet egy kicsit, egy-két jó pontot begyűjthet Franciaországnak, de valószínűleg úgyis tudja, hogy ez a helyzet átmeneti. 

A németek gyorsan visszaszerzik megszokott helyüket az Európai Uniót működtető tandemben. Lehetnek bár nagy álmai Párizsnak, egyedül képtelen lesz megvalósítani ezeket. Ha találkozik a két szándék, amire most bizonyos esetekben nagy az esély, közösen keresztülvihetik politikai akaratukat az unió nagy részén.

De jelenleg csak az ellentétek látszanak. Macron megnyerte az olasz kormányfőt arra, hogy közösen álljanak ellent a német gazdasági szigornak, és próbáljanak meg engedményeket kicsikarni a déli államoknak. Azt a francia elképzelést, hogy az unióban az atomot és a gázt is tiszta energiának tekintenék, a német zöldek váltig ellenzik. 

Most már csak az a kérdés, hogy mivel fűtenek majd. Budapesten Macron viszont ez ügyben támogatókra lelt a V4-ekkel tárgyalva. 

Tehát ilyen szellemben folyik a szövetségesek keresése: ebben a tárgyban támogatlak, te pedig egy másikban nem adsz hangot ellenérzéseidnek. A védelmi kérdésekben is jelentős volt az egyetértés a magyar fővárosban. 

Az, hogy az Európai Unió­nak katonailag is talpra kell állnia, elengedhetetlen ahhoz, hogy komolyan vegyék szavát a világban. A huszonhetek közül – Nagy-Britannia távozásával – Franciaország maradt az egyetlen atomhatalom, amely olyan hadsereggel rendelkezik, amely más földrészen is megállja a helyét.

A védelmi politikában a franciák joggal követelhetnének vezető szerepet. Tehát inkább „autonóm stratégia” a katonai döntésekben, mint „európai szuverenitás” a megfoghatatlan vágyálmokban.

Borítókép: Emmanuel Macron francia elnök az Európai Unió brüsszeli csúcsértekezlete után tartott sajtóértekezleten 2021. december 17-én hajnalban (Fotó: MTI/EPA/AFP pool/John Thys)