Főúr! Rendelnék. Előételnek legyen ropogósra sült rovaregyveleg, az a múltkor is nagyon finom volt. Ezt követően becsinált csirkelevest kérnék, természetesen műhúsból. Aztán jöhet a kedvencem, a laboratóriumban készült steak, médiumra sütve.
Köretnek pedig hozzon olyan salátát, amely sohasem látott napot, úgy látom, ez újdonság, megkóstolom azt is. Kérnék egy pohár műbort mellé, természetesen vöröset és a ház ajánlásával. A végére meg a szokásos, a kávéízesítésű ital, amely talán még az igazit is túlszárnyalja. Köszönöm!
Ez egy menü a jövőből – gondolhatja a gyanútlan olvasó. Sajnos csalódást kell okoznom, ez a jelen. Szingapúrban százszámra találhatunk ilyen éttermeket, ahol jövőbe mutató ételeket lehet kérni, és a személyzet és a vendégek ezt természetesnek tartják.
Hódít a vegán és vegetárius életforma, plusz még a környezetvédelem is dübörög, hogy valakinek mekkora lesz a karbonlábnyoma. Ugyanis ezt az is meghatározza, hogy mit eszik. De nem ezért számít az ázsiai városállam a jövő gasztronómiája élharcosának.
Szingapúr rengeteg pénzzel támogatja a startupokat, a fiatal vállalkozókat, hogy hozzanak létre új, modern élelmiszeripari termékeket. Egészen Amerikából jönnek fiatalok, hogy laboratóriumaikkal, korszerű termesztési eljárással és új éttermeikkel terjesszék a módit. Ezt olyan sikerrel teszik, hogy közülük néhány már üzletláncaival megjelent a külföldi piacokon is.
De ehhez kellett a szingapúri kormány felismerése is. A hatmillió lakost alig meghaladó városállam 728 négyzetkilométeres területéből csupán egy százalék alkalmas mezőgazdasági művelésre.
A szingapúriak élelmiszer-ellátásának ez úgy tíz százalékát fedezte. Ezért szinte a világ minden országából behozatalra szorult. A kabinet ki is tűzte feladatként, hogy 2030-ra az otthon megtermelt élelmiszernek el kell érnie a harminc százalékot.
Errefelé a kormány szava szent, de biztosítja is céljaihoz az anyagi forrásokat. A területet nem lehet jelentősen növelni, így új, innovatív megoldásokra van szükség. Így lett Szingapúr a modern élelmiszer-termelés- és -felhasználás fellegvára.
Mondhatják erre: persze, piciben ezt meg lehet csinálni, de világméretekben nem. Mint cseppben a tenger, a világ is efelé halad. Jelenleg úgy 7,9 milliárd ember él a Földön, ez a szám 2030-ra 8,5 milliárd lesz, 2050-re kacérkodunk a tízmilliárdnyi földlakóval.
Egyre kevesebb lesz az egy főre eső mezőgazdasági művelésbe vonható terület. Aztán itt vannak a zöldek, és még az sem kizárt, hogy megtiltják a teheneknek a legelést. Még a csirketartásra is különleges szabályokat hoznak.
Nem beszélve a hús áráról, ami egyre inkább luxuskategóriába tartozik. A világon átsöprő járványok szétszakítják a kereskedelmi láncokat, ezért felértékelődik a helyben termesztett (tenyésztett) élelmiszer. A karbonlábnyomot ne is említsük.
Az állatokból kieresztett metán meg csak tágítja az ózonlyukat. Úgyhogy próbáljuk ki a műhúst, hátha még azelőtt szerzünk jó benyomásokat, mielőtt fogyasztását kötelezővé tennék. A rovarok meg tele vannak proteinnel, előbb-utóbb mindenki belátja, hogy a húst valamivel pótolni kell.
A Föld lakosságának harmada számára, Ázsiában és Afrikában mindig is megszokott volt a rovarfogyasztás, pár száz évig ez visszaesett, de majd felélesztik. Egyedül az európai ízlés húzódozik ettől, de higgyék el, évek múlva felénk is hódít majd a tápláló hangyakrokett.
Pár tíz esztendő, esetleg száz év múlva csak illegalitásban lehet majd egy jó töltött káposztát enni. De ez másik kor, nem az enyém. Az év végén az egyik internetes oldalon volt egy virsliteszt.
Ez a termék nem a gasztronómia csúcsa. Valaki becsempészett az osztályozandó termékek közé egy művirslit, magyarán laboratóriumban készültet. Az egyik bíró, anélkül, hogy tudta volna eredetét, ezt írta a lapjára: értékelhetetlen.
Borítókép: Johannes Theuer fűszeres szósz és gabonapor keverékét önti a kolbásztöltő gépbe egy vegán kolbászt készítő berlini műhelyben 2019. szeptember 17-én (Fotó: MTI/EPA/Hayoung Jeon)
