– Több mint húsz évvel ezelőtt az Országos Műemlékvédelmi Hivatalban kezdte a pályáját régészkutatóként. Azóta már a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat (KÖSZ), a Nemzeti Örökségvédelmi Központ vagy a Forster Központ is ellátott régészeti feladatokat. Év elején a Várkapitányság NZrt. Régészeti és Tudományos Igazgatósága, valamint a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Régészeti Örökségvédelmi Igazgatóságának összeolvadásával létrejött az MNM Nemzeti Régészeti Intézete. Lát arra garanciát, hogy az örökségvédelmi feladatok hosszú távon gazdára találnak?
– A Magyar Nemzeti Múzeum a kulturális örökségvédelem és a múzeumügy határmezsgyéjén helyezkedik el, ezért is reménykeltő, hogy lezárulhat végre az a sorozat, amely a régészeti örökségvédelmet érintette az elmúlt két és fél évtizedben.
A Nemzeti Régészeti Intézet tevékenysége a lelőhelyek felderítésétől a feltáráson és feldolgozáson át a megjelenítésig – egészen a közönségkapcsolatokig terjed. Feladatunk a nagyberuházásokat megelőző régészeti munkálatok országos koordinációja, és a régészeti érintettséggel rendelkező műemlékek kutatásában szintén közreműködünk.
– A nagyberuházások előtti feltárásokat szokták aranytojást tojó tyúkként is emlegetni. Az anyagi hasznon túl mekkora ennek a szakmai hozadéka?
– Örökségvédelmi szempontból lelet és lelet között, illetve lelőhely és lelőhely között információ tekintetében nincs különbség. Identitásunkat szem előtt tartva, a szülőföld történetére fókuszálva viszont igenis van különbség. A beruházásokat megelőző feltárások során nincs mérlegelési lehetőségünk, hiszen minden esetben mentő jellegű beavatkozást végzünk. Ellenben, ha szakmai jellegű kérdésekre akarunk választ kapni, akkor nekünk kell meghatároznunk, hogy hol és mit kutassunk.
A beruházások révén rengeteg pénz áramlott a régészetbe, ami elvitte a fókuszt és a kapacitások egy részét: az ásatások legnagyobb hányadát a mentő beavatkozások tették ki az elmúlt évtizedekben. Ez adatot generált, ami óriási eredménye a magyar régészetnek, közben azonban számtalan szakmai kérdés elsikkadt.
– Változtatnak a fókuszon?
– Korábban az Audi, a BMW vagy a Mercedes gyár területén végeztünk akár millión felüli négyzetméteren régészeti kutatásokat, most több logisztikai, áruelosztó központ és ipari park fejlesztése zajlik. Továbbra is jellemző a gyorsforgalmi utak, autópályák építése és a vasútfejlesztés például a Budapest–Belgrád vonalon. Hozzánk tartoznak a kerékpárutak nyomvonalának régészeti értékmentésével kapcsolatos feladatok is.
A régészeti szolgáltatások fenntartása mellett a jövőben nagyobb hangsúlyt fogunk fektetni a tudományos munkára. A Magyar Nemzeti Múzeum több mint 1300 régészeti terve között – a beruházásokhoz kapcsolódó régészeti megfigyeléseken túl – szerepelnek lelőhely-diagnosztikai vizsgálatok és tervásatások, amelyek érintik a magyar államisághoz és a nemzet történetéhez kapcsolódó lelőhelyeket. A régészeti feltárásra jogosult intézményekkel, a hazai múzeumi világgal összefogva a lehető legjobb szakmai partnerségre törekszünk.
– Hogyan lehet lépést tartani a megnövekedett számú feladatokkal?
– Elkerülhetetlen szükségszerűségről van szó: világversenyben kell helytállni egyre rövidebb időn belül és egyre szigorúbb feltételek között végezve az értékmentést. Ha szervezési hatékonyságnöveléssel vagy kapacitásbővítéssel már nem lehet versenyben maradni, akkor új technológiákat kell bevetni. Az utóbbi tíz-tizenöt év fejleménye az egyre újabb és újabb digitalizációs lelőhely-felderítési, illetve helyszíni dokumentációs technológiák térnyerése.
Korábban a régészeti feltárás dokumentációja kézi rajzolással, több ember munkájaként állt össze – legfeljebb sci-fi kategóriába tartozhatott a ma használatos, műszeres felmérések digitalizációs feldolgozása. És nemcsak a dokumentálásnál látjuk hasznát az innovációnak, hanem a lelőhelyek felderítésénél is!
Hagyományosan terepbejárások alkalmával derülhetett ki: hol helyezkedik el a lelőhely, és mekkora a kiterjedése? Ehhez képest ma általánosan elterjedt a műholdas felvételek analizálása vagy a LiDAR technológia használata. A LiDAR – a Light Detection and Ranging rövidítése, magyarul: lézeralapú távérzékelés – elvégzi a felületek feltérképezését, a földfelszín lézeres letapogatását. Negyedóra alatt precízen, milliméter-pontossággal kirajzolja a domborzatot.
– Ilyenkor nem zavar be a képbe a földfelszínt takaró növényzet?
– Azt digitálisan ki lehet vágni ezzel a technológiával, így mindaz, ami felszíni jelenségként régészetileg értelmezhető, láthatóvá is válik. Magyarország területén ilyenek a kurgánok vagy halomsírok, az árkok, a csatornák és a sáncok. Ugyanezzel a technológiával találják meg újabban Mexikóban, az őserdő közepén – egyébként teljesen megközelíthetetlen helyeken – a maja és azték indián kultúrákhoz tartozó városokat.
Hatalmas piramistemplomokkal, lakónegyedekkel, központi terekkel. Az új technológia tehát megsokszorozza ismereteinket, ráadásul olyan helyszíneken, ahova lehetetlen volt eljutni a korábbi régészeti módszerekkel.
Borítókép: Virágos Gábor (Fotó: Teknős Miklós )
