Csak mítosz az egész? Ez is joggal merülhetett fel a katonai elemzőkben, amikor az orosz–ukrán háború első napjaiban arról érkeztek a hírek, hogy Kijev környékén az ukrán ellenálló katonák három Szpecnaz-akciót is sikeresen meghiúsítottak. A Szpecnaz az orosz hadsereg önálló fegyernemet alkotó légi deszant hadereje. A legendákkal övezett elit egységek ugyanabba a körbe tartoznak, mint a brit SAS, az amerikai Delta Force vagy Navy SEALs kommandósai, a teljesítményükről csak elragadtatással lehet beszélni. Most meg arról érkeznek hírek, hogy a Kijev melletti hosztomeli Antonov reptéren két különleges erőkkel végrehajtott orosz deszantakciót is visszavertek az ukránok, és számos foglyot ejtettek.
Mi állhat az első Szpecnaz-küldetések kudarca mögött? Biztos, hogy ilyen szervezett és kitartó ellenállásra nem számítottak. A feladathoz mért létszám sem volt elegendő. Az orosz parancsnokok pedig úgy gondolhatták, hogy elég ledobniuk egy Szpecnaz feliratú molinót, és az ellenség hanyatt-homlok menekül. Ez olyan súlyos tévedés volt, amelyért a parancsnokok közül valakik drágán megfizetnek. De ez még nem zárja ki azt, hogy az elkövetkező harcokban ne tudnának valamit visszacsempészni a régi dicsőségből.
A különleges erők születése a szovjet idők ködébe vész. Már az 1930-as évek elején felmerült – épp ukrán földön – a különleges feladatokat ellátó katonai egység felállítása, csak az ötletadó, Mihail Szvecsnyikov a nagy tisztogatás áldozatává vált. A Szpecnaz igazi születésnapja 1949-ben következett el, Georgij Zsukov marsall parancsára hozták létre a 46, egyenként 120 katonából álló Szpecnaz egységet, amelyek hosszú ideig a Felderítő Főcsoportfőnökség, a GRU irányítása alatt álltak. Méretük fokozatosan nőtt: előbb zászlóaljjá, majd dandárrá bővítették. Az 1980-as évek elején a különleges erők önálló fegyvernemi rangot a Légideszant-csapatok (VDV) keretében értek el, ekkor kapták meg feladatul a terroristaellenes küzdelmet. A Szovjetunió felbomlása után a kilencvenes években két csecsen háborúban