Csak mítosz az egész? Ez is joggal merülhetett fel a katonai elemzőkben, amikor az orosz–ukrán háború első napjaiban arról érkeztek a hírek, hogy Kijev környékén az ukrán ellenálló katonák három Szpecnaz-akciót is sikeresen meghiúsítottak. A Szpecnaz az orosz hadsereg önálló fegyernemet alkotó légi deszant hadereje. A legendákkal övezett elit egységek ugyanabba a körbe tartoznak, mint a brit SAS, az amerikai Delta Force vagy Navy SEALs kommandósai, a teljesítményükről csak elragadtatással lehet beszélni. Most meg arról érkeznek hírek, hogy a Kijev melletti hosztomeli Antonov reptéren két különleges erőkkel végrehajtott orosz deszantakciót is visszavertek az ukránok, és számos foglyot ejtettek.
Mi állhat az első Szpecnaz-küldetések kudarca mögött? Biztos, hogy ilyen szervezett és kitartó ellenállásra nem számítottak. A feladathoz mért létszám sem volt elegendő. Az orosz parancsnokok pedig úgy gondolhatták, hogy elég ledobniuk egy Szpecnaz feliratú molinót, és az ellenség hanyatt-homlok menekül. Ez olyan súlyos tévedés volt, amelyért a parancsnokok közül valakik drágán megfizetnek. De ez még nem zárja ki azt, hogy az elkövetkező harcokban ne tudnának valamit visszacsempészni a régi dicsőségből.
A különleges erők születése a szovjet idők ködébe vész. Már az 1930-as évek elején felmerült – épp ukrán földön – a különleges feladatokat ellátó katonai egység felállítása, csak az ötletadó, Mihail Szvecsnyikov a nagy tisztogatás áldozatává vált. A Szpecnaz igazi születésnapja 1949-ben következett el, Georgij Zsukov marsall parancsára hozták létre a 46, egyenként 120 katonából álló Szpecnaz egységet, amelyek hosszú ideig a Felderítő Főcsoportfőnökség, a GRU irányítása alatt álltak. Méretük fokozatosan nőtt: előbb zászlóaljjá, majd dandárrá bővítették. Az 1980-as évek elején a különleges erők önálló fegyvernemi rangot a Légideszant-csapatok (VDV) keretében értek el, ekkor kapták meg feladatul a terroristaellenes küzdelmet. A Szovjetunió felbomlása után a kilencvenes években két csecsen háborúban
– 1994–96 és 1999–2009 – edződhettek. A 2008-ban vívott orosz–grúz villámháborúban is feltűntek. Aztán „kis zöld emberként” 2014-ben bejárták a Krím félszigetet, így biztosítva Oroszországnak az annektálás lehetőségét. Ez volt a szpecnazosok legkellemesebb küldetése, itt nem kellett fegyvert használniuk. Aztán ugyancsak élesben Szíriában várt feladat jó néhány szpecnazosra, ahol szélsőséges körülmények között kellett szembeszállniuk az Iszlám Állam harcosaival.
A körülbelül egymillió fős orosz hadseregből a légi deszant különleges küldetésű ereje ma ötvenezer főt számlál. Szinte minden haderőnem fegyvereivel rendelkezik: saját felderítéssel, tüzérséggel, páncélosokkal és logisztikával. Tavalyig önállóan nem volt légiereje, de mára ez is adott, gyors szállítóhelikoptereket kaptak. Az amerikai katonai kommandósok száma 35 ezer. Ők viszont nem rendelkeznek egységes irányítással, mindegyik a saját haderőnemének felel. A Delta Force-é az a lehetőség, hogy mindegyik – így a szárazföldi, haditengerészeti, tengerészgyalogsági, felderítői – kommandóból fogadhat arra érdemes jelentkezőket. Az orosznál is hasonlóak a felvételi követelmények, mint a nyugati különleges egységeknél. A kiképzésükről készült videók elrettentőek: disznóvértől csepegő uniformisban, naphosszat étlen-szomjan kell teljesíteni a különböző embert próbáló parancsokat. Aki ezt kibírja, az maradhat, de a valóság, ami rájuk vár, még ennél is keményebb.
Felszerelésükön viszont a moszkvai vezetés nem spórol, hiszen tudják, milyen nagy értéket képviselnek a harcmezőn. Harci járműveik többsége nagy teherbírású helikopterekkel vagy óriásgéppel (Il–76-os vagy An–124-es) szállítható, ráadásul úgy, hogy a legénység benne ül. Ezeket tíz-tizenhat hatalmas ejtőernyővel juttatják célba, vannak köztük nehézgéppuskával ellátott deszantjárművek, csapatszállítók, lövegek vagy könnyű, kétéltű harckocsik – mind a szpecnazosok igényeire szabva. A nehezebbeket közülük a helikopteren kívül szállítva viszik a harcterületre. Egyes gyakorlatokon már a levegőből tűzzel árasztják el az ellenséget.
A kérdés csak az: hol vannak ezek a látványos megoldások, amelyek már önmagukban bénítóan hatnának az ellenfélre?
Válasz természetesen nincs, így találgatni kell. A szakértők szerint az orosz fél – legalábbis eddig – szándékosan nem vetette be a háborúban a legmodernebb fegyvereit. Ennek két oka lehet: úgy gondolta, hogy enélkül is, egy kategóriával gyengébb fegyverekkel is kivívható a győzelem. A másik vélemény ez: Moszkva a NATO-országokkal határos területeken – balti országok és Kalinyingrád – tartja az aduászait, ha rosszabbra fordulna a helyzet.
A The Times brit napilap értesülése szerint a hírhedt orosz katonai magánvállalkozás, a Wagner Csoport is részt vesz a háborúban. Állítólag Afrikából négyszáz kipróbált zsoldosát azért rendelték haza, hogy likvidálja Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, természetesen busás jutalomért. A wagneresek volt orosz katonák, hírszerzők, felderítők, zömük megjárta a Szpecnazot is. Mivel a jelenlegi „fiúk” kudarcot vallottak, most a náluk is többet látott „felmenőkhöz” fordultak. De eddig ők sem tudtak az elnök közelébe férkőzni. Ez a háború is csak igazolja a régi hadi igazságot: soha ne becsüld le az ellenfeled erejét!
Fekete egyenruhaMit keresnek a csecsenek Ukrajnában? Jelentős haderőt küldött az orosz erők támogatására az autonóm köztársaság elnöke, Ramzan Kadirov, aki Putyin első kérésére tízezer fegyverest irányított az ukrán frontokra. Már a háború első hetében harcoltak délen, segítséget nyújtottak a keleti szakadár köztársaságoknak, harmadik részük meg Kijev felé vette az utat. Ekkor kapott szárnyra a hír, hogy a csecsen elitegységek parancsnoka, Magomed Tusajev tábornok a Kijev melletti repülőtérért folyó harcokban életét vesztette. Aztán pár nap múlva megjelent róla egy kép, szeretett Porschéja mögött állt, amelynek poros hátsó szélvédőjére valaki azt írta: Fel Kijevbe! A fekete egyenruha, amelyet a csecsen különleges erők viselnek, már önmagában félelmet kelt az ukránokban. És a csecsenekről szóló borzalmas rémtörténetek sem önbizalomnövelőek. Nemcsak a volt Szovjetunió területén, hanem a nyugati világban, sőt az Egyesült Államokban is, ahol csecsen közösségek élnek, van tapasztalatuk arról, ha összecsapásra kerül a sor, milyen is a csecsen férfi. Először is harcra termett. Már gyermekkoruktól kemény kézzel nevelik őket, hogy meg tudják védeni magukat. Ügyesek, gyorsak, határozottak, gyakorlottak, ha kell, akkor szervezettek, még szorult helyzetben is villámgyorsan feltalálják magukat. A szakértők szerint csecsennek lenni olyan, mintha valaki kiváló eredménnyel elvégzett volna egy kommandóskiképzést. Az egész kaukázusi népcsoport az állandó harckészültségnek köszönheti fennmaradását. A Kaukázuson jöttek és mentek a háborúk, a legutóbbit az oroszokkal vívták, amikor a „betolakodók” nem egy várost porig romboltak. A második csecsen háború alatt, Putyin első elnöki éveiben maga is felfogta, hogy jobb, ha kiválaszt egy olyan klánt, amelyre támaszkodhat, cserébe nem avatkozik bele abba, ami Csecsenföldön folyik. A Kadirov-klánra esett a választásra, de az apát 2004-ben felrobbantották, a fia még négy évig vívta háborúját az ellene lázadókkal szemben. 2009-ben megszületett a békemegállapodás Moszkvával: Csecsenföld kivételes jogokat élvez, iszlám köztársaság. Mégpedig a szunnita ághoz tartozik, a vallás kemény szabályai az uralkodók, a jogrend a Koránon, a serián alapul. A nők az utcára csak lefátyolozva léphetnek ki, és nem engedélyezett az LMBTQ-mozgalom, sőt tagjait üldözik. Putyin ki is kötötte, hogy nem enged meg semmilyen együttműködést a terroristákkal, ezt Kadirov hűségesen betartja. Sőt Oroszország segítőjeként a csecsen erők részt vettek a Krím elfoglalásában és a két kelet-ukrajnai népköztársaság védelmében is. A lojalitásáért cserébe ő viszont otthon szabad kezet kap. Így talált egymásra a két korábbi ellenség. |
Borítókép: Deszantosok kiképzése az oroszországi Rosztov körzetében. A valóság jóval keményebb (Fotó: Europress/AFP)
