Eleonóra 2024. február 21.
logo

Gyógyító zene

Ozsda Erika
2022.03.13. 17:00 2022.03.18. 15:03
Gyógyító zene

Világszerte ismert és nagyra becsült zongorista. A zenekritikák mindig ­kiemelik rendkívüli muzikalitását, költői előadásmódját. Zenészként tartja a kapcsolatot a közönséggel, de csak úgy, hogy muzsikál az embereknek. Számára elég felesége, a zongoraművész Klukon Edit, a család és néhány barát közelsége. Kérdéseinkre Ránki Dezső zongoraművész válaszolt.

– Mindig hallja a zenét, mindig szól muzsika a fejében?
– Nincs olyan pillanat, hogy ne hallanék valamit magamban, csak sokszor lesüllyed a tudatalatti tartományba. Azt hiszem, ez sok zenészre jellemző.

– Tíz évig tanított a Zeneakadémián, kezdetben Kadosa Pál tanársegédjeként. Miért nem folytatta, folytatja a tanítást?
– Kíváncsisággal és kedvvel kezdtem, a helyzet is érdekes volt, mert alig voltam idősebb a növendékeknél. Viszont hamar rájöttem, hogy a rengeteg koncert, utazás miatt nem lehet lelkiismeretesen tanítani, nincs rá elég idő és energia. Egy hangszert tanuló fiatal számára fontos, hogy a tanára igazi támasz legyen, amit az intenzív koncertezés mellett képtelen voltam megadni nekik. Ezt belátva lassan leépítettem a tanítást.

– Számontartja, hogy az elmúlt ötven évben mikor és hol lépett fel?
– Van egy teljes koncertlista, amelyet még apám kezdett vezetni rendkívül alaposan, minden lényeges adatot – dátum, pontos helyszín, műsor – beírva. Később átvettem tőle a feladatot, és Excel-táblázatot készítettem belőle, most is naprakészen tartom. Már háromezer előadás felett járok. Nagyon hasznos, ha kérnek valahová műsort, meg tudom nézni, mit játszottam-játszottunk ott régebben, hogy ne legyen ismétlés. Régebben hatvan-hetven előadásom volt évente, a világjárvány kezdete óta jóval kevesebb, tavaly 25 koncertet adtam. Se a túl sok, se a kevés nem jó. Előbbinél nincs idő felkészülni, regenerálódni, utóbbinál kijön az ember a gyakorlatból, túl nagy feszültség jut egy fellépésre. A táblázatban azt is egy-két kattintással megtalálom, hogy egy bizonyos mű hányszor és hol hangzott el. Legtöbb alkalommal Bartók III. zongoraversenyét játszottam, több mint 170-szer. Legbensőségesebb a kapcsolatom talán Haydn, Schumann, Liszt és Debussy zenéjével, de Bachot, Bartókot vagy Ravelt is említhetném. Több mint öt évtized alatt nagyon sok művet megtanultam, eljátszottam, és azokat, amelyeket különösen megszerettem, rendszeresen előveszem, újratanulom. Ilyen például Liszt h-moll szonátája, Haydn szonátái vagy Debussy Képek című sorozata.

– Annak mi az oka, hogy csak egyszer, 1969-ben indult versenyen?
– Véleményem szerint a zene, illetve bármilyen művészet alkalmatlan a versenyzésre, hiszen annyira szubjektív egy produkció megítélése, hogy sokszor igazságtalan döntések születnek. Nincsenek mértékegységek, normák, amelyek alapján minősíteni lehetne. Persze ez bizonyos szakmai, hangszeres színvonal felett érvényes, és az is előfordul néha, hogy egy kivételes tehetség egyértelműen a mezőny fölé nő. Kezdettől fogva húzódoztam a versenyzéstől, ezért indultam csak egyetlen alkalommal, 18 évesen a zwickaui Schumann-versenyen. Azt sikerült megnyernem, de soha többé nem vettem részt versenyen. Hasonló okok miatt zsűrizést sem vállalok. Egy alkalommal tettem kivételt, a zürichi Anda-versenyen voltam zsűritag, de minden félelmem valóra vált.

– Egy interjúban említette, hogy szoros kapcsolatot ápol a magyar nyelvvel. Ez miben nyilvánul meg?
– Nem tudok betelni – hogy csak kettőt említsek – Weöres Sándor vagy Krúdy Gyula írásaival, teljesen lenyűgöz az a gazdagság és kifejezőerő, amely árad belőlük. Nem hiszem, hogy lehetséges ezeket a műveket más nyelvre jól lefordítani, az árnyalatok, ízek biztosan elvesznek, de legalábbis megváltoznak. Minden nyelvnek megvannak a szépségei, és mindenkinek az a legszebb, amelybe gyerekként belenőtt, nekem a magyar. Nagyon szenvednék, ha tartósan nélkülöznöm kellene.

– Liszt Ferenc fiatalkori naplója 2011-ben az önök segítségével jelent meg. Hogyan találtak rá a példányra?
– Alan Walker Liszt-monográfiájában olvastuk, hogy Liszt Ferenc írt egy naplót 15 éves korában. Utánanéztünk, és kiderült, hogy Bécsben 1986-ban megjelent francia–német fakszimile kiadás formájában. Hosszas keresgélés után végül egy ausztrál internetes antikváriumban találtunk egy példányt. Miután megérkezett hozzánk, rájöttünk, hogy nem szokásos naplóról van szó. Liszt a számára fontos, irányadó mondatokat – amelyeket sokszor az akkori olvasmányaiból gyűjtött ki – írta be egy füzetbe. A feleségem, Edit ötlete volt, hogy jelentessük meg itthon, ezért megkérdeztük antikvárius barátainkat, Borda Lajost és Glóriát, akik már számos gyönyörű bibliofil könyvet adtak ki. A magyar nyelvű változat Hárs Ernő fordításában jelent meg egy szívmelengető kis kötetben.

– A pódiumon kívül kerüli a nyilvánosságot. A járvány alatt mivel töltötte az idejét, miben mélyült el?
– Nehéz időszak ez mindenki számára. Ennek ellenére vannak a bezártságnak jó oldalai: a nyugalom, alkalom régóta halasztott teendők elvégzésére, idő hosszas, beszélgetős kávézásokra. Szerencsénkre nagy a kertünk, soha ennyit nem dolgoztam kinn, mint az utóbbi két évben. Mindig otthon ülő alkat voltam, ha kilépek a kapun, már honvágyat érzek. A múlt év nagy részét kitöltötte, hogy Edittel megtanultuk és eljátszottuk Liszt összes szimfonikus költeményét, mintegy négyórányi zenét, a szerző nagyszerű négykezes átdolgozásában. Hacsak tehetjük, mostanában is ezekből válogatunk a fellépéseinken.

– Milyen emlékezetes, humoros események történtek a koncertjein?
– Fél évszázad alatt a rengeteg fellépés kapcsán történtek furcsa dolgok. Előfordult, hogy koncert közben teljes rövidzárlat, sötétség lett a teremben, egyszer Győrben a ráadásokat is sötétben játszottam el, hogy a közönség maradjon a helyén, amíg lámpát hoznak. Az is gyakran eszembe jut, amikor késéssel indult itthonról a repülő, és lekésve a frankfurti csatlakozást végül taxival érkeztem Párizsba hajnali ötkor, hogy egyetlen próba után matinékoncerten eljátsszam zenekarral Bartók III. zongoraversenyét. Máig sem értem, hogy tudtam figyelni az előadáson.

– Feleségével, Klukon Edittel 1985 óta játszik együtt, akivel a négykezes zongorairodalom java részét előadták.
– Különös ajándék a számomra, hogy nemcsak az életben, hanem a zenében is társak lehetünk. Már félezernél is több közös koncertet adtunk együtt.

– „Ránki Dezső és Klukon Edit úgy zenél együtt két zongorán, mint ha egyvalaki játszana. Az első pillanattól kezdve, amikor először játszottak tőlem darabot, megdöbbentett ez az egyedülálló ­jelenség. Emellett mindig úgy közelítik meg a kompozícióimat, ahogyan én elképzeltem azokat magamban” – nyilatkozta egyszer Dukay Barnabás. Mióta dolgoznak együtt a zeneszerzővel, és hogyan inspirálják egymást?
– Dukay Barnabással 2002-ben kerültünk kapcsolatba, amikor – egy csodálatos Messiaen-alkotás mellé – kortárs kétzongorás művet kerestünk. Kiderült, neki van egy, amelyet 1978-ban írt: éppen abban az évben, mióta Edittel együtt vagyunk. Elmondta, megérintette az a mód és hangzás, ahogyan Edittel előadtuk a Láthatatlan tűz a téli éjszakában című darabját. Azóta állunk vele szoros munka- és baráti kapcsolatban. Az elmúlt húsz évben ötórányi egy-, két-, háromzongorás művet írt, a legtöbbet nekünk ajánlva. Ezek nagy részét 2020-ban négy koncerten előadtuk a hetvenedik születésnapja alkalmából. A darabjai gyakran szerepelnek a műsorainkban. Egészen különleges, hogy Editet idézzem: gyógyító zene.

– Mennyire számít kuriózumnak, hogy a fiukkal, Fülöppel is együtt játszanak, hogy családi koncerteket adnak?
– Mindkét fiunk művészalkat. Soma, az idősebbik, építész lett, gyerekkorától ez vonzotta. Fülöp már öt-hat évesen zongoristának készült, minden ilyen irányú ösztönzés nélkül. Eddig több mint hatvanszor léptünk fel hármasban. Sajnos nagyon kevés darabot írtak három zongorára, két Bach- és egy Mozart-versenyművön kívül csak Dukay néhány ilyen műve áll a rendelkezésünkre. A másik nehézség, hogy kevés koncertteremben van három jó hangszer. Ahol nincs, és hármunkat kérnek fel, ott általában duókat játszunk Edittel kettesben, Fülöp pedig szólózik – és remekül érezzük magunkat.

Névjegy

Ránki Dezső 1951-ben született Budapesten. 1973-ban diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. Fellépett Európa legtöbb országában, több alkalommal Észak- és Dél-Amerikában, Japánban. Többek között játszott a Londoni Filharmonikusokkal, a Berlini Filharmonikusokkal, a párizsi Orchestre Nationallal, a tokiói NHK zenekarával, az amszterdami Concertgebouw zenekarával. 1985 óta koncertezik együtt feleségével, Klukon Edittel. Kétszeres Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész, Prima Primissima díjas. Négy éve a Cziffra Fesztivál Életműdíjat vehette át, két éve a Nemzet Művésze kitüntetéssel jutalmazták.

Borítókép: Ránki Dezső (Fotó: Felvégi Andrea)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.