Kő méhkasok titka

A kő méhkasok tanulmányozása, a hozzájuk kapcsolódó beszámolók összegyűjtése jelenleg is zajlik.

169363982 Fotó: Geography Photos Forrás: Getty Images

Írország egyes részein földdel fedett, egyetlen alacsony bejárattal rendelkező, több évszázados építmények emelkednek jó pár birtokon.Első ránézésre olyanok, mint egy vágatlan szikladarabokból összeállított iglu, másokat jókora – másfél-két méter magas – méhkasra emlékeztet a formájuk. A földek gazdái már nem igazán tudják, annak idején mi célt szolgálhattak, holott a XVIII. századból származó írásos források alapján erősen valószínűsíthető, hogy a helyiek izzasztóházként használták, vagyis a szauna ír megfelelői voltak: a házacska belsejében gyapotot, tőzeget vagy fát gyújtottak, aztán az izzadni vágyó eltorlaszolta a bejáratot, a tetőn vágott szellőzőnyílást, leheveredett a földre terített, alkalmi nádszőnyegre, és izzadt, amíg bírt. Aztán kirohant, és megmártózott a közeli tóban vagy patakban – merthogy e kő méhkasokat általában víz közelébe építették.
Hogy e gyakorlatnak nem pusztán a fizikai kondíció megőrzése lehetett a célja, bizonyítja, hogy az izzasztóházak használata a XX. század első évtizedeire eltűnt az ír mindennapokból. Ez az időszak a gyógyszertárak elterjedésének kora, okkal feltételezhető tehát, hogy e kőiglukban különféle nyavalyák – reuma, köszvény, ízületi gyulladás, légúti megbetegedések – kúrálása folyt, részben népi gyógymódok alapján.

És ha így volt, Leitrim megye lakosai vajon betegesebbek voltak, mint az ország egyéb vidékein élők? Ha nem, miért alakult úgy, hogy az ír szigeten regisztrált háromszáz izzasztóból száz e megye területén található? Ez csak néhány kérdés, amelyre egy – a helyi önkormányzat támogatásával létrehozott – közösségi projekt választ szeretne kapni. Vezetőjét, Aidan Harte régészt mindemellett az is foglalkoztatja, honnan ered e kőfülkék emelésének szokása. Merthogy – a bbc.com cikke szerint – elméletekből nincs hiány. Egyesek úgy vélik, a viking hódítás idejére vezethető vissza, a IX–XII. századba.

Mások amellett érvelnek, hogy az Egyesült Államokból visszatérő ír kivándorlók honosították meg, és az indiánok tengerentúlon megismert izzasztókunyhói adták az ötletet.A harmadik csoport a Közel-Keleten véli megtalálni e létesítmények előképét, a különféle utazások során megismert iszlám fürdőkben. Harte viszont úgy gondolja, az izzasztóházak építésének gyakorlata helyben alakult ki, az ír viszonyok eredményeképpen.
Szintén nem egyértelmű, pontosan mire használták eme létesítményeket. A szóbeli beszámolókban ugyanis más állítások is felbukkannak, mint az írott forrásokban. Ezek szerint alkalmi szeszfőzdék voltak, vagyis olyan létesítmények, amelyek segítségével a helyiek kijátszották a szesz előállítására vonatkozó szigorú tilalmat.

Továbbá az ilyen-olyan praktikákkal előidézett, szent révület helyei, ahol az arra vágyók találkozhattak az ősi kelta istenekkel.Minderre nincs írásos bizonyíték, de mert a szájhagyományban szerepel, nem lehet kizárni, hogy az izzasztóházakat annak idején valóban használták ilyen célokra is, véli Harte.
A kő méhkasok tanulmányozása, a hozzájuk kapcsolódó beszámolók összegyűjtése jelenleg is zajlik. A projekt egyik távlati célja, hogy turistaösvény vezessen a házacskákhoz, hogy a kirándulók közvetlen közelről megcsodálhassák. Csakhogy a több száz éves építmények jellemzően nincsenek nézőcsalogató állapotban, rá­adásul jó részük magánterületen áll, és a birtokok tulajdonosai nem látnák szívesen a vendégjárást a földjükön.

Borítókép: Rejtélyes épület az írországi Dingle-félszigeten (Fotó: Getty Images)