Londongrád eleste

Nagy-britanniai orosz milliárdosok gondjairól írt cikkek sorjáznak a nyugati sajtótermékekben. Az orosz–ukrán­ háború miatti jachtlefoglalások jól mutatnak az első oldalon. De ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az Oroszországból kisíbolt, kimenekített, majd tisztára mosott dollármilliárdokból miként részesült a nyugati elit is.

UKRAINE-CRISIS/CHELSEA-ABRAMOVICH Fotó: TOBY MELVILLE Forrás: Reuters

A tavalyi orosz nemzeti jövedelem ötöde 24 gigavállalkozó zsebébe vándorolt. Eddig elvégre Oroszországban is kapitalizmust építettek, amelynek velejárója, hogy bizonyos személyek szupergazdagokká válnak. A világ leggazdagabb embereivel nem vetekednek, ők még nem halmoztak fel százmilliárd dolláros vagyont, megelégszenek a középmezőnnyel, úgy tizenöt-harmincmilliárd dollárral. Az orosz oligarchák a politikai hatalommal kiváló kapcsolatokat ápolva, nemegyszer a legfőbb vezető bizalmas baráti köréből kikerülve ellenőriznek egy-egy ipari szektort, amelyből olyan nagy hasznot vesznek ki, amekkorát nem szégyellnek. Politikai hűségükért szabad kezet kapnak a gazdaságban, de azt látniuk kell, hogy ez a jótétemény bármikor visszavonható, s a mágnás a hetedik mennyországból máris a pokol tüzében ébredhet. Ezzel tisztában vannak a kiskirályok is, ezért igyekeznek mind több időt külföldön tölteni, esetleg állandó lakhelyüket is áttenni ide. Nyugaton keresnek menedéket, ahol háborítatlanul élvezhetik luxuséletmódjukat. Ha otthon kitörne a vihar, akkor már előzetesen minél több vagyont kell olyan helyen elhelyezni, ahol hozzáférhetnek.

Remekül működő pénzmosodák

Nyugat-Európa mindig tárt karokkal várta az orosz dúsgazdagokat. Vehettek üdülőket a francia Riviérán, akár szállodákat, pazar vendégházakat svájci és osztrák síterepeken. Nagy-Britannia, benne „Londongrád” különösen kedvenc helyévé vált az orosz szupergazdagoknak. De miért is? Mert ragyogó feltételeket biztosított a vagyonos külföldiek számára, ráadásul még pénzmosodaként is remekül működött. A Szovjetunió felbomlását követő években az orosz nemzeti jövedelem évi tíz százaléka, mintegy 212 milliárd dollár landolt a City különböző bankjaiban.

A becslések szerint háromezer nagyobb és kisebb orosz oligarcha választotta menedékként a szigetországot. London legdrágább részein káprázatos luxusingatlanokat vettek, de a vidéki kastélyok, udvarházak is igen kelendők voltak.

A feleségek kiélhették minden luxusigényüket, a gyermekek meg a brit előkelőségek magániskolái­ba járhattak, megalapozva a biztos jövőt. Arisztokrata életmódot folytathattak, és itt látszott, hogy a pénzes embert valóban nagyra tartják.

Az orosz oligarchák az „aranyvízumot” meg tudták venni, de a szigetországban állandó tartózkodási engedélyhez szükséges kétmillió fontos beruházás sem okozott nekik gondot. Ahhoz, hogy a brit társadalom befogadja az orosz milliárdosokat, az kellett, hogy nagylelkű adományokat áldozzanak a sport, a kultúra, az egészségügy oltárán, kifejezve: nekik is fontos a szigetországiak életminőségének emelése. Az sem ártott, ha valaki megtalálta azokat a csatornákat, amelyeken politikai pártokat lehet támogatni. De Nagy-Britanniában tilos külföldiektől ilyen pártadományokat elfogadni! Azt viszont nem zárja ki senki, hogy brit állampolgár támogassa a politikai tömörüléseket. Az oroszok közül volt már olyan, aki rég megszerezte a helyi állampolgárságot, így ők azt támogatnak, akit akarnak. Ügyvédek, bankárok, tisztviselők, ingatlanosok, politikusok mind azon voltak, hogy – bizonyos pluszpénzért – lessék az orosz újgazdagok kívánságait. A jogászszakmában meg is honosodott az „orosz felár” kifejezés, amely olyan számláról szólt, amelyet csak oligarchák tudnak kifizetni.

Udvarias kérés Putyinhoz

De hajdanán a politikai elit se volt ennyire finnyás. Ki beszél a leghangosabban arról, hogy körmére kell nézni az orosz gazdagoknak? Boris Johnson, a toryk miniszterelnöke, aki mielőtt kormányfővé avanzsált volna, teniszmeccsekkel szerzett pénzt az oligarcháktól pártja támogatására. Az egyik legjobb barátja Jevgenyij Lebegyev brit médiamogul, akinek olaszországi kastélyában rendezett partijait ki nem hagyná Boris. Alekszandr, az apa, aki volt KGB-vezető beosztását cserélte fel az oligarchaszerepre, a fiát a legjobb angol iskolákba járatta. Így lett belőle kettős – brit és orosz – állampolgár, majd a délutáni londoni lapok mogulja. A konzervatív párt ajánlása révén így kapott helyet a Lordok Házában, nemesi rangra emelve. Jó politikai érzékkel, az orosz oligarchák közül elsőként az Evening Standard napilapban megjelentetett egy üzenetet Putyinhoz, amelyben rendkívül udvariasan arra kérte, hogy álljon el az ukrán háborútól. Az ő helyzete lerántja a leplet a brit kormány álszent magatartásáról. Senki sem állította, hogy az ifjabb Lebegyev kém lenne. Ám ha a kabinet utánanézne a háromezer brit földön tevékenykedő orosz embernek, sok esetben meglepő tényekre bukkanhatnának. Számos gyanús esetben úgy járnak-kelnek az orosz kémek Nagy-Britanniában, mintha Moszkva környékén kirándulnának. Hiába érkeznek a hírszerző szervek figyelmeztetései, hogy ez milyen biztonsági kockázat az egész rendszer számára, csak mellébeszélés folyik. A politikusok, akik jelenleg döngetik a mellüket, hogy most aztán rendet vágnak közöttük, eddig inkább csak a vagyonukból eredő haszonra voltak fogékonyak.

Roman Abramovics orosz oligarcháról, a Chelsea FC labdarúgóklub tulajdonosáról például az ukrán háború kezdete óta kiderült, hogy kezei „véresek”, és amúgy is Putyin végrehajtója. Milyen érdekes, hogy ez nem jutott eszébe a klub szurkolóinak, amikor tavaly Bajnokok Ligáját nyert a csapat! Aranyba foglalták volna a nevét, nemhogy kiátkozzák az országból, hiszen az ő pénzén is folyik a népszórakoztatás. Az biztos, hogy évtizedig Abramovics vitte az angliai oroszok között a prímet, őróla szóltak a cikkek, tudósítások. Most meg arra kényszerítik, hogy váljon meg szeretett klubjától, de az sincs kizárva, hogy az összes vagyonát zárolják. Hát hol itt a hála?

Kellemetlen hírek

A pénzt kisíbolni Oroszországból egyszerű. Euró­pában létrehoztak egy közvetítő céget, például Angliában, Cipruson vagy Hollandiában, amelynek eladták nyomott áron az orosz nyersanyagot vagy kevéssé megmunkált terméket. A cég valós áron továbbadta, a megkeresett haszon már „európai” volt, és így hozzájárult az orosz multimilliárdos bevételeinek növeléséhez. Ez egy egyszerű példa, de a londoni ügyvédek olyan céghálót is létrehoztak, hogy ember legyen a talpán, aki megmondja, ki teszi zsebre a pénzt. Többnyire a Karib-tengeri szigetvilág bankjaiban, kihasználva azok szerény kezelési költségeit, parkoltatják a tetemes összeget. Olyan oligarcha nincs, aki egyetlen nyugati pénzintézetben tartaná a vagyonát, de a múlt héten kellemetlen hír érkezett Svájcból. Bern is zároltatta azoknak az orosz állampolgároknak a számláit, akik szerepelnek a szankciós listán. Első nekifutásra 213 milliárd svájci frankot helyeztek lakat alá. Ez már komoly veszteség, amelyet el kell viselniük az orosz háború miatt. Ha a zárolás alá vett összeget mind elbukják, még akkor is lesz mit a jövőben a tejbe aprítaniuk.
Az európai intézkedések arra irányulnak, hogy az oligarchák megvonják a támogatásukat Putyintól, esetleg járuljanak hozzá a hatalomból történő eltávolításához. Ezt nehéz elképzelni, ugyanis az elnökben az elnyomó szervek hite eddig töretlen. Az orosz államfő március elején a Kremlben találkozott ötszáz leggazdagabb honfitársával. Megpróbálta megmagyarázni, hogy miért alkalmazott Ukrajnában katonai erőt. „Nem volt más választásom” – a Financial­ Times gazdasági lap szerint ez volt az indok. A nyugati veszteségeik miatt az oligarcháknak, akik megértik a problémáit, állami segítséget ígért, csak hogy folytassák tevékenységüket. Bár ukrán források a múlt hét végén azt jelentették, hogy merénylet készülődik az orosz államfő ellen, azért erre ne vegyenek mérget.

Szuperjachtok Az orosz milliárdosok valószínűleg búcsút inthetnek egymással is vetekedő luxusjachtjaiknak.  A dollárszázmilliókért vett úszó paloták azonban a gazdagoknak csak gyerekjátékok. Ha a többmilliárdos vagyon nagyságához mérjük, ezeknek szerepe elenyésző. Hát persze, hogy tulajdonosa nem szívesen mond le egy ilyen száz-százötvenmillió dolláros varázslatos tengeri járműről, de majd jobb helyzetben modernebbet épít ma­gának. ­Abramovics két hajója, egyikük a vadonatúj, 600 millió dollárra taksált My Solaris, a zavaros vizekről török kikötőkben talált mendéket. Az európai országok kikötőiben lezajlott zárolások elsősorban azt példázzák, hogy az adott hatóságok milyen kemény intézkedéseket hoztak. De való­jában csupán porhintésről van szó. Volt, aki idejében kihajózott az ­európai országok kikötőiből, a Maldív-­szigetek vagy Montenegró felé véve az irányt, itt ugyanis nincs kiadatási egyezmény az Egyesült ­Államokkal. Az ingatlanokkal már nagyobb a baj, az orosz elit az utóbbi évtizedekben Nagy-Britanniában úgy 1,5 milliárd fontért vásárolt luxusházakat. De ezek miatt a tulajdonosoknak és hozzátartozóiknak még nem kell aggódniuk.

Borítókép: Fényképezkedő drukkerek a Chelsea londoni stadionjánál. A futballklub 19 éven át volt Roman Abramovics tulajdona (Fotó: Reuters)