Petőfi Sándorról már minden tudható? Életeseményei közismertek ugyan, de hihetetlen precizitással feldolgozott 26 esztendeje épp a legfontosabb pontokon hagy bizonytalanságot: születése és halála ismeretlen. A hiány tág teret enged a fantáziának, Margócsy István irodalomtörténész is erre vezeti vissza a költő kultuszát a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) legújabb kiadványában, a Kelj föl és járj, Petőfi Sándor! – 1848 emlékezete a kultúra különböző regisztereiben című többszerzős tanulmánykötetben. „Íme a mítosz alapja: itt áll előttünk a hős, akinek csak kezdete és vége tűnik el a homályban!” – fogalmaz az irodalomtörténész, majd feleleveníti a szülőhely körüli évszázados vitát: vajon Kiskőrösön, Kiskunfélegyházán, esetleg Szabadszálláson született a költő? Kevésbé ismeretes, hogy a születési dátum is kérdéses, hiszen csak a keresztelés időpontja bizonyos, s nagyon is elképzelhető, hogy Petőfi romantikus szimbólumkeresésből nevezte ki a szilvesztert születésnapjául.
Aztán a végpont: holttestét nem találták meg, így a harctéri halál ténye végleges bizonyítást nem nyerhetett. Ezen a téren aztán se szeri, se száma a legváltozatosabb elképzeléseknek, Petőfit hol dárdával szúrják át a kozákok, hol karddal vágják le, hol német katonák ölik meg, hol a segesvári szász polgárok verik agyon. Legendák szárnyalnak arról is – bizonyára az Attila-monda nyomán –, hogy folyó medrébe temették a költőt, de oly módon, hogy soha senki ne találhasson rá.
Az esetleges megmenekülés variációi végtelenek. Legfurcsább közülük, hogy Petőfi Szerbiába bujdokolt, ahol nagy szakállú pravoszláv sekrestyésként szolgált évtizedekig. A legmerészebb szerint Petőfi Szibériából áthajózott Kaliforniába, hogy majd az ottani aranybőségből támogassa Magyarországot. A legmesésebb pedig, hogy a lánglelkű költő a székely hegyekben beleszeretett egy tündérbe, tőle tér vissza időnként hozzánk, halhatatlanul. A mitikussá növesztett alak mellett a hétköznapi ember, a költő is jelen van a köztudatban, méghozzá egyforma súllyal, hiszen róla és műveiről elképesztő mennyiségű ismeretanyag, dokumentum, emléktárgy és kutatási eredmény halmozódott fel az elmúlt kétszáz évben. A legújabb válogatások már a bicentenáriumra összpontosítanak: az emlékévre készülődve a Petőfi Irodalmi Múzeum hozzáférhetővé tette a költő eredeti verseit, leveleit, portréit és köteteit a hozzá kötődő relikviákkal és műalkotásokkal együtt. A friss tudományos eredményeket a Kelj föl és járj, Petőfi Sándor! című konferenciakötet tartalmazza, amely szintén szabadon letölthető az online múzeumi térben.
Átalakulóban van a PIM. Az intézmény falain belül megújulnak a múzeumi terek, udvara átjárhatóvá válik a Károlyi-kerttel. Az egybenyitással feltárul a történeti keret: az U alakú, háromhomlokzatú, emeletes épület egykor egyetlen tömböt alkotott a parkkal. A XIX. század második felében az árnyas fákkal, sövényekkel szegélyezett díszkertet Vajda Viktor irodalomtörténész valóságos oázisnak nevezte „az épületcsoportok, a faltömegek, kémények, ház fedelek, csatornák és légszesz hálózatok közepette”. A PIM jelentésmezeje szemmel láthatóan bővül: szabadtéri kiállítóhelyet, új közösségi tereket is érthetünk rajta egyre inkább. Az átalakulástól nem független, hogy a járvány kezdete óta gyakorlattá vált kerítéskiállításokkal, kortárs kerti installációkkal megszólítani a közönséget, és nem is sikertelenül.
A PIM jelenleg külső helyszínekkel együttműködve szervez programokat, de addig is, amíg a megújult múzeumi terekben látogatható lesz a bicentenáriumi Petőfi-kiállítás, lássuk, mit rejt az online tér, a 200 Petőfi szabadon weboldal!
Talán nincs is olyan honfitársunk, aki ne ismerné fel a Nemzeti dal kifakult sorait. A sokszorosan restaurált, rossz állapotú kéziratot Schnitzer Ignác ajándékozta a Petőfi Társaságnak 1900 körül. A szabaddá lett sajtó alól a „Talpra magyar” került ki elsőnek. Landerer és Heckenast nyomdájában több ezer röplap készült a versből és a 12 pontból, csaknem valamennyi újság közölte szövegét, pár napon belül németre és franciára is lefordították. Egressy Gábor színészre elementáris hatást gyakorolt a költemény 1848. március 15-én: „Ekkor Petőfi fölemelkedik, mint egy túlvilági alak, mint megtestesült népszenvedés, mint egy ezeréves tantalusi szomjúság – mint végítélet halálangyala. Elüvölti Nemzeti dalát. E hangok leírhatatlanok. Most is hallom és látom azokat, és örökké fogom látni és hallani, mert e kép és hang elválaszthatatlanok. Leírhatatlan e dalnak hatása a népre, mely nőttön nőtt – s megesküvék isten szabad ege alatt.” Este a Nemzeti Színház félbeszakított Bánk bán-előadásán már Egressy szavalta el közkívánatra kétszer is a Nemzeti dalt.
Petőfi színész barátja még 1843–1844 telén, párizsi útja során vásárolt egy dagerrotip készüléket, hogy családtagjairól, barátairól és önmagáról is felvételeket készítsen. Egressy Gábor célja elsősorban az emberi arc tanulmányozása volt az objektív lencséjének segítségével: színpadi karakterformáláshoz használta fel a képeket, amelyeken a különböző kedélyállapotok tükröződését vizsgálta. „Petőfit is rávette egyetlen egyszer a pózra, de többször nem állt kötélnek” – emlékezett vissza Egressy Ákos, a színész fia. Az arckifejezés komorságát magyarázza, hogy – vélhetően Egressy instrukciói szerint – a modellnek bizonyos lelkiállapot színpadi visszaadására kellett törekednie. Petőfinek, aki korábban maga is gyakorló színész volt, ez valószínűleg nem okozott nehézséget, az új találmány azonban nem nyerte el a tetszését. Nem szerette magát fényképeztetni, barátai szerint sokszor hangoztatta: „Utálom a bálványt, a valónak hazug mását; aki szeret: megőriz lelki szemeivel.” Talán a litográfiákhoz szokott szemeinek csalódást okozott a retusálatlan valóság?
A PIM weboldalán tanulmányozhatjuk Petőfi változó kézírását, bepillanthatunk levelezésébe, megnézhetjük iskolai bizonyítványát, szerződését az Összes költeményekre vagy éppen a halottá nyilvánítás jegyzőkönyvét. Megismerhetjük Szendrey Júlia naplóit és fia, Petőfi Zoltán verseit is. A leglátványosabbak azonban a képzőművészeti és relikviagyűjtemény féltett darabjai, Petőfi csaknem teljes portrégalériája, műveinek illusztrációi a János vitéztől az Anyám tyúkjáig olyan mesterektől, mint Barabás Miklós, Orlai Petrich Soma, Than Mór, Madarász Viktor, Lotz Károly, Zichy Mihály, Aba-Novák Vilmos vagy Ferenczy Béni. A személyes tárgyak sokasága egyaránt érzékelteti az életutat és a kedvteléseket: feltárul a mészáros édesapa mezővárosi világa és a reformkori pesti értelmiségi lakás biedermeier miliője, magunk előtt látjuk a sakktáblánál ülő, házisapkában pipázó költőt.
Petőfi pipájáról Erdélyi István nyomdai ügyvezető 1909. március 15-én Debrecenben kelt tanúsítványából többet is megtudhatunk: „Alólírott ezennel igazolom, hogy ezt a tajték-pipát, melyet Komlóssy Arthur úrnak, a Csokonai-Kör alelnökének ajándékoztam, Petőfi Zoltántól, a nagy költő egyetlen fiától debreczeni színészkedése idején emlékül, illetőleg három forint kölcsönadott pénzem némi viszonzásául kaptam. Zoltán barátom azon kijelentésével, hogy az atyjáról maradt reá, ki azt használta, sőt egy képe is van, melyen atyja ezen szivarszipkában van lefestve. Én azóta – közel negyven éve szeretettel őriztem a szivarszipkát. Megjegyzem még, hogy a szipka maga nagyobb volt, de repedés folytán tetejéből levágattam és Lőrincsák aranyművessel ezüst karikába foglaltattam. A kapszlit és a szárát szintén én helyeztem bele.” Hogy Petőfi hódolt a pipázás szenvedélyének, rendszeres dohányos, főként pipás volt, az számos adattal igazolható – meg a hideggel. Meg is verselte, mennyire fázott Debrecenben 1843–44 telén: „S az volt derék, / Ha verselék! / Ujjam megdermedt a hidegben, / És ekkor mire vetemedtem? / Hát mit tehettem egyebet? / Égő pipám / Szorítgatám / Míg a fagy végre engedett.”
A látomásos legendák kedvelőinek Petőfi néhány használati tárgya, pipája, borospohara, kocsonyástálja, kecskebőr pénztárcája mindennél inkább bizonyíthatja, hogy e mitikussá növesztett lángoló alak, e kozmikus jelenség élt, mint más fiatalember: munkálkodott a nemzetért és a maga javára, s evett, ivott, szeretett.
Borítókép: Petőfi Sándor borospohara és pipája; fadobozban föld és virág egy segesvári tömegsírból (bal oldalon). Révész Imre zsánerképe: Petőfi a csárdában felolvassa „Talpra magyar”-ját (jobbra fent); Egressy Gábor dagerrotípiája a költőről; Szendrey Júlia halálfejes hímzése és a Dal a szivarról című vers kézirata (Forrás: PIM)
