Az abodi Nagyok

Egy erdélyi református lelkészcsalád történetéből sokat meríthetnek azok, akik a XX. századi Erdélyről, a hitről, a lelkészi hivatásról szeretnének többet megtudni.

Marosvásárhely, 2020. július 4. A magyar állami támogatással megújuló Marosvásárhelyi Református Vártemplom 2020. július 4-én. MTI/Kiss Gábor Fotó: Kiss Gábor

Egy család három nemzedékének képviselői – Nagy Domokostól idősebb Nagy Gézán át Abodi Nagy Béláig – elevenednek meg a kötetben hat szerző tollából. „Mindannyian kimagasló pályát futottak be az egyházuk és népük számára Istentől rendelt szülőföldön, Erdélyországban.” (Az előszó elolvasása közben érdemes egy kis családfát felrajzolni, s annak segítségével követni az eseményeket.)

Nagy Domokos Marosvásárhelyen született, és a XIX–XX. század fordulóján élt. 1867-ben foglalta el a kutyfalvi lelkészi állást, amelyre a gyülekezet egyhangú bizalma hívta el. A tiszteletes tudós tíz éven keresztül volt a küküllői egyházmegye esperese. Szép, népes család vette körül, akikkel 1917-ben együtt ünnepelte lelkészi szolgálatának ötvenedik évfordulóját. 

Életét Illyés Géza erdélyi református lelkész és történész eleveníti fel. Nagy Domokos gyermekei követték a szülők példáját: magyarok voltak, és kálvinisták. A kötetben közülük az 1887-ben született s nemzetközi elismerést nyerő fiának, idősebb Nagy Gézának a sorsát Balogh Béla nyugdíjas református lelkész írása alapján követhetjük nyomon.
Idősebb Nagy Géza Kolozsvárott folytatott teológiai tanulmányokat, tudását később Berlinben és Bázelben is gyarapította. 1927 és 1948 között az egyháztörténet professzora volt a Kolozsvári Református Teológián. 

Négy gyermeke közül hármat közelebbről is megismerhetünk. Az apja nevét öröklő ifjabb Nagy Géza művelődéstörténész, tanár, fordító 1914-ben született Székelyszenterzsébeten. Huszonhárom éves korától a Kolozsvári Református Kollégiumban tanított magyar–német szakon. Intenzíven politizált – egész életében az erdélyi magyar iskolaüggyel foglalkozott, azért harcolt. 1952-ben kényszermunkára vitték a Duna–Fekete-tenger-csatorna építőtelepére, ahol 11 hónapig dolgoztatták, majd egy év börtönre ítélték, mert nem jelentette fel a tanítványait. 

Út, igazság, élet – Egy erdélyi református lelkészcsalád története. Szerk.: Nagy Margit. Magánkiadás, 2021, 180 oldal. Ármegjelölés nélkül

A literátorról a könyvben nemcsak Benkő Samu művelődéstörténész emlékezik meg, hanem fia, is, aki 1980 végén rendszeresen szállította édesapját autóval a kalotaszegi falvakba előadásokra. Ifjabb Nagy Géza 1981-ben hunyt el, koporsóját hömpölygő tömeg kísérte ki a Házsongárdi temetőbe. Fia 2015-ben határozta el, hogy utolsó élő tanúként megírja emlékeit. Írása személyes élményeiből, valamint szüleivel folytatott beszélgetéseiből épül fel.

Idősebb Nagy Géza másik fia, Nagy István lelkipásztor önéletrajzát és publikációit Adorjáni Zoltán református lelkész, teológiatanár közli.
A visszaemlékezést Nagy István lánya, Bellághné Nagy Rózsa adta a kezébe, aki az íráshoz csatolt kiegészítésben számol be édesapja utolsó éveiről. 

Nagy István 1916-ban született, s önéletrajzában így ír a gyerekkorukról: „Mindnyájan lelki nevelésben részesültünk, fegyelmet tanultunk, Isten jóvoltából gazdagoknak érezhettük magunkat, mert hitet kaptunk, amit megőrizhettünk, s ami megőrzött minket.” Miután Nagy István több gyülekezetben szolgált lelkipásztorként, megírta a kolozsi Református Egyházközség történetét. 

Testvére, a harmadik fiú, Abodi Nagy Béla festőművész lett. Művésznevét nem önkényesen vette fel, a család ősei Abodról származtak. Az abodi Nagyok Báthori Gábortól kapták nemességüket, mert megmentették a fejedelem életét. 

A festőművész fiú tanulmányait Bukaresten és Budapesten végezte. 1944-ben frontszolgálatra küldték, ahol csapatával orosz fogságba esett. Négy év múlva tért haza Kolozsvárra. Képeit fogsága idején is kiállították. Kinevezték a kolozsvári Képzőművészeti Egyetem festészeti tanszékének tanárává, ahol nyugdíjazásáig dolgozott. Életét és munkásságát lánya, a szintén festőművész Nagy Anna eleveníti fel.

A néhány fotóval illusztrált könyv nem csak azok számára lehet érdekes, akik közelebbről ismerték a családot. Azok is sokat meríthetnek belőle, akik a XX. századi Erdélyről, a korszak eseményeiről, a hitről, a lelkészi hivatásról szeretnének többet megtudni.

Borítókép: A magyar állami támogatással megújuló Marosvásárhelyi Református Vártemplom 2020. július 4-én (Fotó: MTI/Kiss Gábor)