Ebben egyetértettem vele; kotorászni kezdett az íróasztal mellett, és pálinkásüveget varázsolt elő. Töltött magának és nekem is. Ezt ugyan itten tilos, motyogta, de hát… ha én mondom, akkor lehet! Hajtsa fel, és húzzon vissza a körletébe!
Koccintottunk, de nem is éreztem a pálinka ízét, annyira meglepődtem a váratlan gesztuson.
Másnaptól aztán Csuha főtörzszászlós úr gondoskodott arról, hogy újra megerősítse a vadállatimidzsét. Pontonos átkelési gyakorlat partraszállási szakaszgyakorlattal és hídfőállás-létesítéssel fűszerezve, ahogy az egy kedélyes szombat délután illik.
Vannak dolgok, amelyekkel csak hosszú évekkel később lesz tisztában az ember. Hogy hol, kitől, mit tanult valaha. Talán úgy, hogy észre se vette… És furcsállja, hogyan is feledkezhetett meg dolgokról… Képekről… Amikor édesanyám szilvás gombócából bezabálva hétrét görnyedve hánytam az ártérben, és úgy éreztem, nem fogok tudni elvergődni a következő fedezékig, akkor ott volt Csuha főtörzszászlós úr, átnyalábolt, és beleüvöltötte a fülembe: Látja, Bán honvéd? Nem hagyunk senkit ellenséges tűzben!
El ne ejtse azt a ki… gépfegyvert, mert mindjárt itt hagyom!
Amikor az egyik bajtársam felesége odahaza súlyos beteg lett, ott volt Csuha főtörzszászlós, és a saját, alig használható segédmotor-kerékpárját adta oda neki, hogy azon csattogjon haza, mert az utolsó vonat is elment már. Neki akkor már nem volt kihez hazamennie, bent aludt egy fűtetlen raktárban.
Sokat kell öregedni ahhoz, hogy az ember rájöjjön, hogy nincsen hadsereg Csuha főtörzszászlósok nélkül. Nem túl bonyolult személyiségek ők, örökké zsörtölődnek, sokszor tán igazságtalanok is, nemritkán némi rosszindulat is villan a szemükben, de amit csinálnak, azt szívvel-lélekkel csinálják. A Csuha főtörzszászlósok általában magányosan végzik, elhízva, néha alkoholistaként, és hangosan pörölnek a tv-híradóval, amíg el nem viszi őket az infarktus.