Kollégái is mondogatták neki, meglásd, ezért Pulitzer-díjat fogsz kapni! S igazuk is lett, Ut a következő évben megkapta az elismerést. A felvételt egyidejűleg a World Press Photo az év fotójának nyilvánította, amely ezt követően több mint húsz vezető amerikai napilap címoldalán jelent meg. Phúc tizennégy hónapot töltött különböző kórházakban, mire úgy-ahogy helyrejött, ám ez nem kárpótolta a bombázásban elvesztett két unokatestvéréért.
Nem tudni, hogy a Napalm Girl mennyire siettette a háború befejezését, amely 1975-ben következett be az amerikaiak és az általuk támogatott dél-vietnamiak vereségével, miután az északiak az egész országot ellenőrzésük alá vonták.
Az sem valószínű, hogy a fotó nagymértékben befolyásolta volna az amerikai közvéleményt, amely a hatvanas évek végére már amúgy is az Egyesült Államok vietnami beavatkozása ellen fordult – aminek hatására egyébként Washington a fotó készítésének idejére már csaknem teljesen visszavonta csapatait. A felvétel mindazonáltal a háborúellenes érzelmek szimbólumává vált.
A belőle sugárzó borzalom miatt annyira szívbemarkolóvá vált, hogy – mint évtizedekkel később kiderült – az akkori elnök, Richard Nixon titokban elkezdett érdeklődni, vajon nem beállított-e a kép. (Robert Capát is ezzel vádolták a milicistás fotója után.) Ut felháborodott a feltételezésen, Phúc pedig igyekezett túltenni magát a támadáson és a világhíres fotón.
Őszintén szólva gyerekként annyira zavarban voltam, hogy egyáltalán nem szerettem a felvételt. Miért is fényképeztek le? Sohasem akartam látni.
A fiatal lány mindig is orvos szeretett volna lenni, de a vietnami kommunista kormány hamar kitette a szűrét az iskolából, s inkább propagandisztikus célokra használta. Külföldi újságírók direkt azért jöttek Vietnamba, hogy meghallgassák a sztoriját, de ő gyűlölt a figyelem középpontjába kerülni. Magánélete szinte nem volt, s legszívesebben eltűnt volna a világból.
Nem járhattam iskolába, nem élhettem az álmaimnak, s ezért gyűlöltem az egészet– kesergett később.
Phúc csak azután kezdett el gondolkodni azon, hogy tragédiáját a közjóra fordítsa, hogy 1992-ben politikai menedékjogot kapott Kanadában. Könyvet írt az élményeiről, tapasztalatairól, s jótékonysági alapítványt hozott létre háborúban fizikailag vagy lelkileg megsérült gyermekek megsegítésére.
Az ENSZ 1997-ben kinevezte jószolgálati nagykövetnek, s világszerte előadásokat tart történetéről és a megbocsátás erejéről. Idén májusban Uttal együtt – akit ő csak a bácsikájának nevez – átadták a híres fotó másolatát Ferenc pápának a Szent Péter téren.
Rájöttem, hogy a kép nem enged el, s ezzel milyen hatalmas ajándékra leltem, s általa dolgozhatok a béke érdekében – fejtegette a CNN riporterének. Phúc a sorozatos operációk és lézeres kezelések ellenére sem szabadult meg az égési sérülés hatásaitól, rendszeresen vannak fájdalmai.
De van két saját gyermeke, s keresztény hite segíti a továbblépésben.
Most, ötven év múltán, igazán hálás vagyok, hogy nem vagyok többé háborús áldozat. Túléltem, s most a békéért dolgozom.
Ut már nyugdíjban van, de még mindig hisz a háborús fotózás erejében. Az ukrajnai eseményekkel kapcsolatban megjegyzi, hogy ez a foglalkozás ma is éppen olyan fontos, mint annak idején Vietnamban.
Borítókép: Kim Phúc (balra) és Nick Ut a „napalmlányt” megörökítő Pulitzer- és World Press Photo-díjas képével (Fotó: Europress/AFP)
