– Nehéz volt megírnia a könyvet? Családtörténetek esetében olykor a rokonok nézeteltérései, rendezetlen számlái terhelik meg a viszonyok kibontását. Ez a Vasarelyek esetében is megtörtént, rányomva a bélyegét a művész örökségét ápoló alapítvány működésére is.
– Nem olyan nehéz, mint amire számítottam. De egyedül képtelen lettem volna erre a könyvre; segítségemre volt a társszerző, Philippe Dana francia televíziós újságíró, akivel másfél-két éven át keményen dolgoztunk a források felkutatásán, majd a szövegen. A kötet a Monarchiától kezdve kíséri végig Győző szinte az egész huszadik századot felölelő életét. Mindenekelőtt tehát az embert, a világhírűvé lett művészt akartuk bemutatni, aki szintén magyar származású feleségével, Spinner Klárával (Claire), akit a budapesti Műhelyben, Bortnyik Sándornál ismert meg, 1930-ban új életet kezdett Párizsban. Majd ötven évet szentelt az alkotásnak mindenféle állami segítség nélkül, önmagát finanszírozva és múzeumot hozva létre Magyarországon, Franciaországban egyaránt. Számos anekdotát, érdekes történetet osztunk meg, nem rejtve véka alá Vasarely a Francia Kommunista Párthoz fűződő kapcsolatát sem: a kor francia értelmisége jellemzően baloldali volt. De ez nem akadályozta jó kapcsolatát a köztársasági elnöki házaspárral, Georges és Claude Pompidou-val. Csak a történet végén, másodsorban szerepelnek a családunk életét megterhelő nehézségek; a francia kiadás idején ugyanis még nem gondoltam, hogy később, tavaly szeptemberben ezekből a sajnálatos fejleményekből önálló kötet is születik, egy másik újságíró bevonásával. (Laetitia Sariroglou és Pierre Vasarely könyve Le Pillage, azaz A kifosztás címmel jelent meg franciául a Vasarely-örökségről – a szerk.) Ez már arról szól, hogy rossz szándékú emberek – köztük a mostohaanyám – anyagi érdekektől vezérelve hogyan tették rá a kezüket Vasarely művészeti örökségére. A történtekben a francia államnak is komoly felelőssége van. Később szerencsére egyenesbe kerültek a dolgok.
– Mondhatjuk, hogy Vasarely Bortnyik „köpönyegéből” bújt elő?
– Abszolút. Meghatározta a pályafutását ez az 1927–28-as találkozás. Aztán Vasarely Párizsba ment, Bortnyik pedig egész életében Magyarországon élt, de fennmaradt a magyar nyelvű levelezésük.