Bodza, borza, bojza

A kifejezés minden bizonnyal valamilyen szláv nyelvből került át a magyarba.

Ezekben a napokban sokat emlegetjük a bodzát: fehér virágai ott pompáznak az utak mentén és az erdőkben, az előrelátó háztartásokban bodzaszörp, bodzabor készül, az ínyencek palacsintatésztában kirántott bodzafánkot készítenek.A bodza jelentőségét is mutatja, hogy a szó már igen régen előfordul okleveleinkben, és számtalan változatban él, élt a nyelvjárásokban. A kifejezés minden bizonnyal valamilyen szláv nyelvből került át a magyarba, valószínűleg bozja ~ buzja formában, ezt bizonyítják a XIV–XV. századi „bozya fa”, „bozia”, „Bozya bukur” alakváltozatok.

A tájnyelvben számtalan formában variálódott szó történeti kapcsolataira a nyelvjárási atlaszok adataiból következtethetünk. Juhász Dezső nemrégiben tanulmányban tekintette át a bodza kifejezés sokszínű családját. Elemzése szerint a legkorábbi „bozja” alakból keletkezhetett hasonulással a „bozza” tájszó, amely a nyugat-dunántúli területeken és a Székelyföld nyugati részén ma is előfordul. (Az efféle nyelvjárási formák és a történeti adatok is arra utalnak, hogy a szó kölcsönzésekor az egykori átadó nyelv a szlovén lehetett.)
A nyelvterület középső részén a köznyelvivel megegyező bodza (kiejtve leggyakrabban „boddza”) jelenik meg a nyelvjárási térképeken. Ez a forma egy hangtani változással, affrikálódással jöhetett létre a bozza változatból, meglehetősen régen, ezt moldvai, mezőségi és dél-erdélyi előfordulásai is jelzik. Gyakori még a „borza” ejtés is, amely elhasonulással alakult ki, és a Dunántúl középső részén, valamint Erdélyben igen nagy területen használatos. A Dél-Dunántúlon a „bozda” hangátvetéses forma jelentkezik, de a székelység körében is ismerik ezt a formát. Tipikus székely változat még a „bojza”, amely a húzza ~ hújza, nézze ~ néjze mintájára alakulhatott ki.
A nyelvterület északi és északkeleti részén, különösen a palóc területeken a „bocfa” változat járatos. (A palóc kirajzások hatására itt-ott a Dél-Alföldön is megtaláljuk.) Ez talán a bodza­fa formából rövidült, vagy egy ősszláv boz- tő őrződött meg benne.A növény neve számtalan Bodzás, Bojzás, Bozzás, Borzás típusú helynévben, víznévben is megtalálható, ez talán annak tudható be, hogy a népi gyógyászatban, eszközkészítésben a bodza szinte minden részét felhasználták – vagy éppen annak, hogy feltűnő, jól felismerhető, jó tájékozódási pontként szolgál. Településnevekben is megbújnak különféle változatai: a Borzavár, Bozzai, Buziásfürdő, Fertőboz, Magyarbodza, Medgyesbodzás mind-mind a bodza szóból keletkeztek.
A Bodza vagy Borza családnévként is létezik, eredetileg bodza gyűjtésével, feldolgozásával kapcsolatos foglalkozásra utalhatott. A Bodza az utóbbi években női keresztnévként is adható, népszerűsége egyre nő (amit irodalomban, különösen mesékben való előfordulása is jelez). Érdekes, nem közvetlen történelmi előzménye e névnek, hogy a ’bodzafa’ jelentésű latin „sambucus” személynévvé is vált, és Sambuh, Sampa, Sampsa, Zam, Zama formában a magyar névkincsbe is bekerült az Árpád-korban. Keresztnév ugyan nem vált belőle, de a családnevek kialakulását (XIV–XV. század) követően sok változata családnévként élt tovább, mint a Zámbó, Zámbók, Zámba. Ez a régi személynév rejtőzik a Zsámbék településnévben is.

A bodza körül a néphagyományban is sok hiedelem, szokás fellelhető: az Őrségben azt tartották, hogy bodzát nem szerencsés a ház mellé ültetni, mert belécsap a villám. Göcsejben a bodzaágat a sertések gyógyítására alkalmazták. Európa-szerte ismeretes volt az a babona, hogy a bodza az ördög fája, Júdás is bodzafára akasztotta fel magát. A feljegyzett közmondásokból már nem tükröződik efféle mágikus gondolat, inkább csak a bodza gyakorisága, hajlékonysága, eszerint: „bodzafa alatt esküdtek” – akik nem hivatalos házasságban élnek.

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Flickr)