Más csók, más táj

Az anyanyelv hangzása és dallama mélyen bennünk él.

Az anyanyelv hangzása és dallama mélyen bennünk él. A szülőföld szavai és dalai is összekapcsolódnak. A szülőföld képe, legyen az tanya, falu, kisváros vagy akár egy kopott munkáskerület, egész életünkre hatással van. Mit lehet szeretni a gyárvárosban, a macskaköves utcán? Nehéz elmagyarázni, ezért jobb a vers, a dal. Dalban mondja el Vámosi János, a szövegíró: G. Dénes György (Zsüti): „Járom az utam, macskaköves úton, / A léptem kopog esős éjszakán, / Az ütött-kopott utcák nevét tudom, / Mert én itt születtem, ez a hazám”. A versben megjelenik az anya, az iskola, a régi barátok, haverok, a békés megnyugvás. A zárlat pedig megejtő vallomás a szülőhelyről: „Én örökifjú angyalföldi gyerek, / Járom az utam, s füttyre áll a szám, / Bár sok a hibám, itt mindenki szeret, / Mert én itt születtem, ez a hazám”.

Máté Péter több dalában is visszatér a hazamotívum, összekapcsolódva a szülőkkel, az anyanyelv szavaival: „A kenyér hangját hallom én, / Az apám szavát vallom én. / Bárki vessen követ rám: / Ez itt az én hazám”. A vers íve: mezők, gyárak, a világ („széles a Föld”), majd ismét a konkrét élmény: „az utcák ívfény gyöngysora”, s az összegzésben az egybevont idő: „Hitem a szerény büszkeség, / Békétlen, békés nemzedék, / Múlt, jelen s jövő szól hozzám: / Ez itt az én hazám”.

Másik dalban, vallomásban (Még meg sem köszöntem) a szülőket idézi meg: „Kiskoromtól oktatott és felnevelt két ember…”, de már csak az édesanyának mondhat köszönetet, bár ilyenkor kevés a szó, jobb egy dal: „Meg sem köszönhetem, / helyette dúdolok neked egy dalt, / ahogy te dúdoltál nekem hajdanán”. A köszönetben egy rímben fonódik össze létünk alapja: anyám s hazám. „Még meg sem köszöntem, hogy élek, / még meg sem köszöntem, hogy vigyáztál reám. / Még meg sem köszöntem / azt, hogy van hitem, hazám... / Most mindezt köszönöm neked: anyám!”

Demjén Ferenc Honfoglalás című dala az elvesztett-megtalált szülőföld himnusza, ugyancsak a szavakkal kezdődik: „Kell még egy szó, / mielőtt mennél”. Merthogy a szavak kötnek, visszahúznak: „ez a föld a tiéd, / ha elmész, visszavár!” Magyar mitológiai és nyelvi utalások idézik fel a szülőföldet: „Az a hely, ahol élsz / világnak világa”, s kétségtelenül a konkrét visszatérés mellett a visszatalálás, honvisszaszerzés utalásait tartalmazzák: „ha nincs hely, ahol élj – / indulj hazafelé!” Nemhiába éneklik sok helyen himnuszként a dalt. Demjén Ferenc Harangok című – szerintem rendszerváltó – dalában hasonló érzelmek fogalmazódnak meg a szó, az ének erejére utalva: „Mikor a harangok a csendért szólnak, / Lehet még értelme az éneknek s a szónak…” A pesszimizmusra, a nemzethalál-gondolatra rácáfolva: „Itt most is él egy nép / Itt születtünk / Büszkén nézzünk szét”. Szavak jelzik a változást, adhatnak reményt: „Mikor a harangok a csendért szólnak / Lehet, hogy vége minden megalázó szónak”.

Hazaváró, hazahívó dalaink között kiemelkedik a Hull a hó a kéklő hegyeken… című, 1956-ban született dal, Tóth Bálint verse, amelynek legmegrázóbb sora egy Tompa Mihály-költeményből származik: „Szivet cseréljen az, aki hazát cserél”. A dalban így lett tovább írva: „Szívet cseréljen, aki hazát cserél! / Mert bárhogy él, s bárhol, csak félig él. / És bármerre jár, bárkit is talál, / más ott a csók, más a táj”.

És születnek újabb és újabb dalok is a szülőföldről, például a Kaukázus dala: Ez a te Magyarországod. Fülbemászó refrénje: „édes balatoni szél, hűvös mecseki tél, leomló homlokzatok, kijáró szebb holnapok”, és „illata a szabadságnak, íze nincs ilyenje másnak, / a világot akárhol járod, ez a te Magyarországod”.

Borítókép: Máté Péter és a Főnix együttes (Fotó: Wikipédia/Martin Gábor)