Más csók, más táj

Az anyanyelv hangzása és dallama mélyen bennünk él.

Demjén Ferenc Honfoglalás című dala az elvesztett-megtalált szülőföld himnusza, ugyancsak a szavakkal kezdődik: „Kell még egy szó, / mielőtt mennél”. Merthogy a szavak kötnek, visszahúznak: „ez a föld a tiéd, / ha elmész, visszavár!” Magyar mitológiai és nyelvi utalások idézik fel a szülőföldet: „Az a hely, ahol élsz / világnak világa”, s kétségtelenül a konkrét visszatérés mellett a visszatalálás, honvisszaszerzés utalásait tartalmazzák: „ha nincs hely, ahol élj – / indulj hazafelé!” Nemhiába éneklik sok helyen himnuszként a dalt. Demjén Ferenc Harangok című – szerintem rendszerváltó – dalában hasonló érzelmek fogalmazódnak meg a szó, az ének erejére utalva: „Mikor a harangok a csendért szólnak, / Lehet még értelme az éneknek s a szónak…” A pesszimizmusra, a nemzethalál-gondolatra rácáfolva: „Itt most is él egy nép / Itt születtünk / Büszkén nézzünk szét”. Szavak jelzik a változást, adhatnak reményt: „Mikor a harangok a csendért szólnak / Lehet, hogy vége minden megalázó szónak”.

Hazaváró, hazahívó dalaink között kiemelkedik a Hull a hó a kéklő hegyeken… című, 1956-ban született dal, Tóth Bálint verse, amelynek legmegrázóbb sora egy Tompa Mihály-költeményből származik: „Szivet cseréljen az, aki hazát cserél”. A dalban így lett tovább írva: „Szívet cseréljen, aki hazát cserél! / Mert bárhogy él, s bárhol, csak félig él. / És bármerre jár, bárkit is talál, / más ott a csók, más a táj”.

És születnek újabb és újabb dalok is a szülőföldről, például a Kaukázus dala: Ez a te Magyarországod. Fülbemászó refrénje: „édes balatoni szél, hűvös mecseki tél, leomló homlokzatok, kijáró szebb holnapok”, és „illata a szabadságnak, íze nincs ilyenje másnak, / a világot akárhol járod, ez a te Magyarországod”.

Borítókép: Máté Péter és a Főnix együttes (Fotó: Wikipédia/Martin Gábor)