A kommunizmusellenes magyar forradalom és szabadságharc szovjet leverése és az azt követő megtorlások motívumai számos huszadik századi magyar költő életművében felbukkannak.
A magyar polgári ethoszt a szépirodalomban vallomásos jelleggel megörökítő író, az akkoriban már amerikai emigrációban élő Márai Sándor Mennyből az angyal (New York, 1956) című versét a szovjet invázió leírásával kezdi. „Mennyből az angyal – menj sietve / Az üszkös, fagyos Budapestre. / Oda, ahol az orosz tankok / Között hallgatnak a harangok. / Ahol nem csillog a karácsony. Nincsen aranydió a fákon”. Majd a remény hangjával fejezi be költeményét: kifejezve a hitét abban, hogy a tömérdek áldozat nem hiábavaló.
Angyal, vidd meg a hírt az égből, / Mindig új élet lesz a vérből.
A recski kényszermunkatábort és a nyugati számkivetettséget egyaránt megélt Faludy György Nagy Imre szelleméhez című, Halála első évfordulóján alcímű (London, 1959) alkotásában mintegy azonosul a mártír miniszterelnökkel. „Téged rúgtak be helyettem a sírba. / Nem tudtad róluk, hogy gerincedet / törik ketté, mert nem tudsz meghajolni / s a helytartó hazudik s hiteget? // Mért akartál meghalni mindenáron? / Hogy példát adj, mint végzi az igaz / ember? s aztán a titkos tárgyaláson / belédfojtsák bátor szavaidat?” A szövegben az akkori megosztott világ két szuperhatalma – az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió – között magára hagyottan sínylődő magyar nép képzete is megjelenik, amikor azt a költői kérdést intézi Nagy Imre szelleméhez Faludy, hogy Mért jöttél volna bujdosni nyugatra, / hol a pénz beszél s az ember ugat? / Eladnak ezek mindent és mindenkit, / az anyjukat is, meg önmagukat. // S van-e választás a hét hájjal megkent / tömeggyilkos moszkvai banditák / s Washington gyáva, rothadástól gennyes / hülyéi közt, míg ilyen a világ?
A kései Kádár-korszak demokratikus ellenzékének egyik vezető értelmiségi alakja, Petri György 1956 címmel közölt szöveget az Alföld folyóirat 1997. januári számában. „Én majd november 4-én ünnepelek. / Akkor dőlt meg a rendszer. Mint Talleyrand / mondta: a szuronyokkal sok mindent / lehet csinálni, csak ülni nem lehet rajtuk” – olvashatjuk a versben, amely így folytatódik: „Én nem koszorúzok és nem adok / interjút. Személyes kapcsolatom van / Nagy Imrével, annak ellenére, / hogy sohasem találkoztam vele. Sajnos. / Sokat tanulhattam volna tőle. / Érzelemgazdagságot, bölcsességet. / És ami a legfontosabb: igenis lehet / erkölcsösen politizálni.”
Az 1956 című Petri-vers zárósorai ugyan nem adnak felmentést a „kádári konszolidáció” rendszerébe való beletörődésre, de magyarázzák azt. Mégpedig az emberi természet két örök (de szerencsére nem kizárólagos!) jellemzőjével: a gyávasággal és a gonoszsággal. „A szovjet inváziónak nem volt igazán / mély hatása. Csak az derült ki, amit úgyis / tudunk, hogy az emberek többnyire gyávák, / szemetek. Vagyis hogy élni akarnak. / Ez pedig – végül is – megbocsájtható.”
Bella István Arccal a földnek (1989) című versében az ötvenhatos mártírokat idézi meg. Őket ugyanis koporsó nélkül, a föld felé fordított arccal, szögesdróttal hátrakötözött kézzel temették el. „Arccal a földnek, ahogy éltem, / élek, élő, a föld alatt, / fekete kátránypapír-éjben, / hol nem megy le, s nem kel fel a nap, // mert ragyog örökkön örökké / földdel teli szívem helyén / napvilág-halhatatlan rögökké / fényesedett emberremény.”
Borítókép: Az Új Köztemető 301-es parcellájánál, Nagy Imre egykori miniszterelnök újratemetésének évfordulója, valamint a kommunista diktatúra áldozatainak kopjafái felújítása alkalmából, június 16-án tartott megemlékezés résztvevői. Áder János volt köztársasági elnök mellett Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója és Sömjéni László Géza, a Szabadságharcosokért Közalapítvány elnöke (Fotó: MTI/Illyés Tibor)
