Hosszú időn át nyomon követte Száraz Miklós György író, Szepesi Attila életrajzi kötetének szerkesztőjeként közzé is tette, hogyan jutott el az öt éve elhunyt költőbarát a barbár szonett formájáig. Prózaírásba kezdett életének alkonyán a költő, aki soha korábban regényt még nem adott ki. Ezúttal sem tette, de nyugodni sem hagyta élettörténetének első néhány fejezete, amelynek élményanyagát végül beledolgozta a három kópé – Pali Pál, a pákász, Fajankó, a szakadt madárijesztő és Ciprián, a szárnyas szerzetes – kalandos meseregényébe. Szepesi a gyerekirodalmi művel való foglalatosság közben lassanként rátalált a barbár szonett formájára is.
Mi ez a műfaj, és mit jelent a Barbár szonettek – Életrajz versben elbeszélve kötetcím? Önéletrajz? Verses emlékezés? Személyes, lírai korrajz? Pécsi Györgyi irodalomtörténész magyarázata szerint Szepesi Attila műfajt teremtett, a barbár szonett immáron az ő költői védjegye: tizennégy soros, szabad beszédre épülő vallomásos prózája elégikus, ritmikus melódiákban simítja össze a „barbár” világot a szonett fegyelmével, kivételes költői ragyogással! Például így: „A mindennapi bombázások szünetében anyám elhatározta, / hogy hazautazik velünk cipszer nagyapáméktól, / vagyis az ostromlott Budáról Beregszászba. / A Duna hídjait addigra felrobbantották, / egy pontonhídon keltünk át a zajló folyón, / aztán a Keleti-pályaudvaron felszálltunk egy zsúfolt vonatra, / amit Szolnokon hadi célokra lefoglaltak. / Le kellett szállnunk, és három napig ott vártuk a jószerencsét. / Csak annyira emlékszem: az asszonyok tüzet gyújtottak a hóban és teát főztek. / Végül valami tehervonaton eljutottunk Nyíregyházára, / onnan pedig távoli rokonunk, Gulácsy Fruzsina segítségével / egy lovaskocsin érkeztünk meg Beregszászba. / Nagyanyám azzal fogadott minket, / hogy Kálmán nagypapát lágerbe hurcolták az oroszok.”
Tűz a havon – az emlékezet megőrzi a pillanatot, amelyből kibontható lesz a menekülés, a kiszolgáltatottság gyerekkori élménye. Kálmán nagypapa meghurcolása vagy az alagi nagybácsi hadifogsága már egy-egy újabb történet. És így tovább, sorjáznak a képek és a képekből kibomló életesemények a beregszászi gyerekkortól kezdődően a hetvennégy éves költő búcsújáig hatszáz barbár szonetten át. Koncentrátumok. Zalán Tibor költőbarátban a versek olvasása felidézi azt a pointilista festői eljárást, amely az impresszionizmus oldottságát fokozva apró, pontszerű ecsetvonásokból építi fel a művet. Közelről: pontok halmaza, de hátrébb lépve összeáll a kép. A történetmagvak addig-addig növekednek, ágaznak-bogaznak Szepesi Attila szonettjeiben, amíg az összkép maga lesz az élet. A természet rendjéhez igazítva.
Zalán Tibor a kötet hátoldalán feleleveníti, amint egy madárzajongástól áttekinthetetlen városligeti délelőttön barátja elkiáltotta magát: na végre, csetteg a házi rozsdafarkú! Temesi Ferenc az Elment az utolsó hegedős című írásában említi, hogy Szepesi vizsgázott gombaszakértő volt, „ha vele jártad az erdőt, minden fűszál nevét tudta, minden madarat ismert a hangjáról, minden követ hallgatásáról.” Szepesi ugyanígy otthon volt a nyelvben, ha tréfás kedve úgy tartotta, folyamatosan tudott hexameterben beszélni akár a leghétköznapibb témában is. A természet és a forma mély ismerete találkozik barbárul burjánzó, mégis zárt szonettjeiben. Pécsi Györgyi szavaival: ezek szívszorító történetmorzsák és tündéries furcsaságok, „ám ebben a történelem okozta sebekkel, csodabogarakkal, limlom kacatokkal, sejtelmességgel, vajákossággal, titkokkal, álmokkal teljes, a reális és nem-reális határán billegő, költőileg teremtett valóságban mindig ott érezzük a szépség, a csoda finom transzcendenciáját, az élet és a lét szentségét. Szepesi Attila játszik a világgal, játszik a formával.”
(Szepesi Attila: Barbár szonettek – Életrajz versben elbeszélve. Nap Kiadó, Budapest, 2022, 340 oldal. Ára: 3675 forint)
