A tárcanovellák, az elképzelt, megálmodott emlékek nem kerek íróportrék, nem is elmélyült portréesszék, hanem olyan valósághű álomképek, látomásos jelenetek, amelyek azt vetítik ki, milyen kép él a szerzőben a haldokló Csáth Gézáról vagy Józsefváros írójáról, Fejes Endréről, így a régi Szabadkáról és az ezerszer áldott VIII. kerületről. A Balaton partjáról nyomban a Klauzál téri csarnokban terem vagy a New York kávéházban, és mindenütt ismerősökkel, lelkében élő, szívének kedves alakokkal fut össze. Szorongva kérdezi őket vagy fesztelenül diskurál velük, aztán elbeszélik egymásnak az életüket vagy anekdotáikat, de mindenképp arról beszélnek, milyen volt az író valóságos élete, és milyen lehet az olvasó tartalmas, szép élete.
És mi az, ami összeköti a könyvben fölvonuló számos írót, költőt, énekest, színészt, rendezőt? Az eredeti egyéniségen túl a teremtő munka, az alkotó élet. Ahogyan a ködlovag Ambrus Zoltán mondja pártfogoltjának, Otcsenás Péternek: „Bizonytalan időkben kizárólag az írás jelenthet reményt a túlélésre és a boldogulásra”. Márpedig a XX. század mindvégig bizonytalan idő volt, az emberek pedig mindenkor szerettek volna túlélni és boldogulni. Ez pedig maga a pőre valóság.
(Borbély László: Otcsenás. Tárcanovellák, arcélek, emlékek. IdőJel Kiadó, Pilisvörösvár, 2022, 164 oldal. Ára: 2900 forint)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!