A pályakezdő hírlapíró, Otcsenás Péter fölkeresi a nagy tekintélyű írót, Mikszáth Kálmánt, hogy megmutassa neki a novelláit. Az írófejedelem lassan, komótosan végigolvassa valamennyit, majd nagysokára megkérdi a szorongó fiatalembert: „Mondd csak, tudsz te tarokkot játszani?” Otcsenás igencsak meglepődik a kérdésen, aztán bevallja, nem ismer egyetlen kártyajátékot sem. Mikszáth bólogat, majd elmondja, mindjárt gondolta, hogy a hírlapíró nem kártyás ember, mert „jó érzéked van az anekdotához, szeretsz mesélni, de nem veszel el a mondandó áradatában, betartod a novella feszes és zárt kereteit. Van benned igazságszeretet és lényeglátás, érdeklődsz a sorsfordulatok iránt. Kicsit sokat töprengenek az alakjaid, de az nem baj”.
Így beszél a tekintélyes író a pályakezdő Otcsenás Péter, azaz Borbély László alteregójának prózáiról. A kettőzött személyű alkotó a valóságot akarja ábrázolni, de nem a pőre köznapit, hanem azt, amelyet az álmok, a képzelet vagy akár az illúziók tesznek emberileg hitelessé.
A manapság már nem igazán fiatal és egyáltalán nem pályakezdő Borbély László egyforma biztonsággal mozog a valóság talaján meg az emlékek, álmok, fantáziaképek világában. Szabad átjárása van a falusi disznótorból az észak-afrikai Orán egyik kertvendéglőjébe, ahol Albert Camus-vel hűs fehérbort kortyolnak; előbb telefonon beszél idős rokonával, Vera nénivel, majd kisvártatva az óbudai Szentlélek téren összefut Gelléri Andor Endrével, a magyar novella tragikus sorsú mesterével, de olykor találkozik az Esti Kornél bőrébe bújt Kosztolányi Dezsővel is. Borbély-Otcsenás egyszerre több idősíkban képes megjelenni, így aztán folyton találkozik a magyar irodalom nevezetes alakjaival.
Borbély László úgy mutatja meg a magyar irodalom arcait, hogy a már eltávozottakkal kvaterkázik, koccintgat, anekdotázik, eszmét cserél, és a megálmodott valóság ilyenképpen lesz igazán hiteles, de főleg emberközeli.
Minden szép álom, szárnyaló fantázia, nosztalgikus emlék ellenére Borbély-Otcsenás a valóság elkötelezettje, már ami az irodalmat illeti. Hiszen hús-vér embereket, hiteles történeteket mesél 38 tárcanovellájában. Fitymálja a posztmodern szövegkonstruálást, mondván, ezekben „nincsenek történetek, nincsenek hús-vér karakterek, nincsenek képek, nincsenek párbeszédek… Posztmodern vendégszövegeket másolgatnak, hogy a kánonteremtők kedvébe járjanak”. Borbély László előbb Otcsenás Péter képében, majd a maga nevében örökíti meg valós vagy spirituális találkozásait Munkácsi Miklóssal, Lázár Ervinnel, Hajnóczy Péterrel, Galgóczi Erzsébettel, Csurka Istvánnal, a XX. századi magyar próza jeleseivel.
