Ilyen főnemes volt az a széki gróf Teleki Sámuel erdélyi kancellár, akiről korunk társadalma méltatlanul keveset tud, mondhatni alig ismeri az erdélyi magyar kultúra szempontjából is nagy jelentőséggel bíró tevékenységét.
Gróf Teleki Sámuel 1739-ben látta meg a napvilágot a Maros bal partján fekvő Gernyeszegen, és 1822. augusztus 7-én – kétszáz évvel ezelőtt –
hunyt el. Gyermekkorát az Alsó-Fehér vármegyei Celnán töltötte, ahol már igen korán segített apjának a családi gazdaság ügyeinek rendezésében. 1757-ben folyamodott engedélyért Mária Teréziához, hogy külföldre mehessen tanulni, s bár a hétéves háború miatt zavaros idők voltak Európában, az elsők között kapta meg a jóváhagyást. Egyetemes történelmet, jogtudományt, elektromosságtant, matematikát, fizikát tanult, az utrechti és leideni egyetemeken hallgatott előadásokat.
Bázelt érintve 1763 tavaszán hazaindult szülőföldjén kamatoztatni a megszerzett tudást.
A visszaút során a városok könyvtárait és könyvtárosait kereste fel a már gyakorlott könyvgyűjtő Teleki Sámuel. Hazatérte után királyi kamarás lett, majd küküllői főispán és erdélyi kormányszéki tanácsos. 1792-től II. Lipót alatt magyar alkancellár és Máramaros vármegye főispánja, majd erdélyi főkancellár. A göttingeni, a varsói és a jénai akadémiák tiszteletbeli tagjukká fogadták.
Levéltári anyagok bizonyítják, hogy Teleki Sámuel egész életében tevékeny résztvevője volt a hazai oktatásügy megreformálásának.
Nevével az 1770-es és 1780-as években sűrűn találkozunk a kibontakozó tanügyi kísérletekben. Ez az az időszak, amikor a Habsburg Birodalom területén egyre nagyobb lett az igény modernizált, központilag irányított iskolarendszer bevezetésére. Ekkor születtek az új iskolatörvények. 1777. augusztus 22-én írta alá Mária Terézia a magyar oktatás egészét szabályozó rendelkezést, a Ratio Educationist. A rendelkezés maga – függetlenül foktól és felekezettől – minden oktatási intézményt egységes rendszerbe fogott, aminek eredményeképpen állami kormányzat alá került a Magyar Királyság területén működő minden iskola. A katolikusok számára ez nem hordozott magában semmi veszélyt, a protestánsoknak, akik addig lényegében csak a „törvényekben gyökerező legfőbb felügyelet jogát” engedték át az államnak, komoly kockázatot jelentett a királyi felügyelet akár a tankönyvek tartalmának cenzúrája miatt is. A Ratio Educationist alkotmányjogi akadályok miatt Erdélyben nem tudták bevezetni, így itt a helyi viszonyokhoz idomuló szabályrendeletet kellett kidolgozni.
A hithű református Teleki Sámuel, aki az enyedi református kollégium főgondnoka, három erdélyi kollégium alapítványainak intézője, az erdélyi református egyház állandó patronálója volt, felismerve az elmaradott hazai tanügyi viszonyokat, a kormányzati befolyás veszélye ellenére arra az álláspontra helyezkedett, hogy nem szabad az egyházi önkormányzatra hivatkozva elzárkózni az újításoktól.
Nem véletlen, hogy az 1781-ben létrehozott, az erdélyi ifjúság nevelési problémáival foglalkozó Mixta Commissio tagjai közé Telekit is beválasztották.
Hogy nemcsak mint erdélyi főkancellár, hanem mint magánember is komoly szerepet vállalt az erdélyi népoktatás fejlesztésében, azt jól mutatja a Teleki család birtokán, Sáromberkén tett kísérlete az oktatás megújítására 1794-ben. Teleki Sámuel fia, a huszonegy esztendős Domokos – aki minden valószínűség szerint apjával egyeztetett – utasítást adott ki: tizenkilenc pontból álló rendtartás kötelezte a szülőket arra, hogy gyerekeiket engedjék iskolába járni. Megszabta többek között a tanítás menetét, az iskolakötelezettség feltételeit fiúk és lányok esetében is, a legjobbaknak jutalmat írt elő, elosztotta a tanórák látogatását külön nyári és téli időszakokra. Szólt a más felekezetű gyerekek iskoláztatásáról is, ez a román gyerekek oktatását jelentette. „Az oláh gyermekek is tartozzanak iskolába járni, s mikor azonban a katekizmus tanittatik, akkor kimehetnek, vasárnap sem tartoznak iskolába menni” – áll Teleki Domokos rendtartásában. Íme még egy bizonyíték, amely cáfolja azt a román állítást, amely szerint vallásuk és nemzetiségük miatt diszkriminálva voltak az erdélyi románok Erdélyben a „magyar uralom” alatt.
