A híd, ami összeköt és elválaszt

Egy híd mindig szimbolikus. Összeköt két helyet, az emberek át tudnak rajta menni, s lesz belőle háború vagy béke.

Komarna, 2022. július 26. Légi felvétel a Peljesac hídról a horvátországi Komarna közelében 2022. július 26-án, az átadás napján. A 420 millió eurós költséggel a kínai China Road and Bridge Corporation (CRBC) által megépített híd a szárazföld és a Peljesac-félsziget között ível át 55 méter magasságban a tengeröböl fölött, és így megteremti az összeköttetést Bosznia-Hercegovina tengerpartjának elkerülésével az attól északra és délre húzódó, Horvátországhoz tartozó Adria-parti területek között. MTI/AP Fotó: -

Egy híd mindig szimbolikus. Összeköt két helyet, mondjuk egy folyó két partját, az emberek át tudnak rajta menni, s lesz belőle háború vagy béke. Mint a híd a Drinán, amely háború is és béke is, vagy a mostari Öreg híd, amelyből nagyon hirtelen lett turistacsalogató műemlék, pedig sok háború emlékét hordozza.

Egykoron a horvát fiúk itt bizonyították bátorságukat a szeretett nőnek azzal, hogy levetették magukat a Neretvába, ma már profi toronyugrók állnak fel az újjáépített korlátra, hogy turisták mobiltelefonjai­nak ezrein maradjon meg a halálugrás lenyomata, amelyet a közelben felépített gyakorlótalapzaton betanultak az évek során.

A térség új hídja is megérdemli a figyelmet. A Peljesac híd épp most készült el, Horvátországot köti össze Horvátországgal. Monumentális építmény, élmény látni, nem is csoda, hogy mindkét végére építettek kilátót, ahol az ámuldozó turisták fotózhatják a fenséges hidat. Ez a híd rendkívül fontos. 

Eddig Horvátország távoli vidéke a népszerű Dubrovnik központtal exklávéként élt, azaz nem volt szárazföldi útvonal, amely végig horvát területen vitt volna keresztül. 

Egy dubrovniki először kilépett az EU-ból a bosnyák határon Neum városa mellett, majd belépett Bosznia-Hercegovinába, pontosabban annak második tagjába, Hercegovinába, amelyet ugyan jórészt horvátok laknak, de a bosnyákok felügyelnek államigazgatásilag. Nagyjából hat kilométer múlva újra elővette az útlevelét, elhagyta Boszniát (vagyis Hercegovinát), és visszalépett Horvátországba, az Európai Unió területére. 

Itt családokról van szó, amelyek Jugoszláviában egy államban éltek, majd miután pokoli időket követően viszonylagosan lecsendesedett a világpolitikai klíma, több állam polgárai, másfajta jogokkal és jövedelmi viszonyokkal küzdenek a mindennapokban. Bosznia-Hercegovina déli része mindig horvát volt, ma is az, de a dubrovniki horvát, a peljesaci horvát és a neumi horvát nagyon más. Pedig egy család ez.

A híd elkészültét minden nagy hírügynökség megemlítette, ott volt az államfő, tumultus volt az utakon arrafelé, hogy az elsők között léphessen át az emberfia a neumi kitérőt elkerülve. Hinnénk, hogy turizmusról van szó, hiszen ez a rész csodavilág, a félsziget teli van ültetve szőlővel, minden falunak külön borászata van, Bosznia pedig így elesik az odaérkező turisták jelentette bevételtől. Ennél azonban sokkal racionálisabb a helyzet. 

A peljesaci híd pontosan ott húzódik, ahol a jelenleg nem létező boszniai haditengerészet ki tudna hajózni az Adriai-tengerre. Ha a híd alacsony, akkor a hatalmas rombolók nem férnek át alatta, így a hosszas huzavona Szarajevó és Zágráb között azt eredményezte, hogy 55 méter magasan húzódik ez a csodálatos építmény, lehetőséget adva a leendő bosnyák rombolóknak, hogy áthaladhassanak alatta. 

Ez persze nem olcsó mulatság, de nem is saját pénzből építették a horvátok, hanem az Európai Unió segítette őket. Hiába a ki nem mondott, de nagyon sejtetett elmélet, miszerint utat nem építünk unión kívüli céggel, a hidat mégis a kínaiak emelték. Most is láthatóak a kínai munkások barakkjai a hídfőknél, hiszen Kína az utolsó csavart és munkást is otthonról hozza, ha épít valamit. 

Kis zászlócskák hirdetnek valamit kínai karakterekkel, mások számára érthetetlenül. A munkások már levonultak, hazatértek Kínába, a hidat meg itt hagyták Európa külső szegletében, amely annyira európai, mint Magyarország vagy Franciaország, de az öreg kontinens nem hajlandó befogadni.

Talán mert Bosznia-Hercegovina ma is olyan kártyavár, amely bármikor összeomolhat. A horvát falvakban katolikus templom és horvát zászlók a házakon. A boszniai Szerb Köztársaság maga az üresség, csend és orosz zászlók, néhány újonnan épült ortodox templom, látványosan híján a nemzetközi segítségnek. A bosnyák területek ugyanakkor ennek ellentétei, török zászló a csavargyáron, katari alapítású könyvtár, szaúdi pénzből fejlesztett hitélet. 

Gombamód szaporodnak a Bosnyák–Horvát Föderáció területén a mecsetek, Szarajevó legbelső belvárosában, a Bascsarscsijában a müezzin már nem magnóról hívja imára a hívőket, hanem személyesen gyalogol fel a minaret tetejére kis hangosanbeszélővel, hirdetve, hogy Allah nagy. A nemzetközi közösség örül annak, hogy a helybéliek nem fegyvereket vásárolnak az összeharácsolt pénzből, hanem infra­struktúrára és bevásárlóközpontokra költik.

De azok a zászlók veszélyesek. Bosznia-Hercegovina nem egy állam, hanem robbanással fenyegető, ám fedő alatt tartott forró kása. Nagyon kicsi terület túlságosan is sok történelmi sérelemmel, személyes tragédiával, elfeledve Európa által, mert Brüsszel nem tud előre gondolkodni. Mások tudnak. 

Törökország, Katar, Szaúd-Arábia, Oroszország, az Egyesült Államok vagy Kína felismerik a régió, Európa puha alhasának értékét. Csak Európa nem veszi észre, melyek a valódi értékei, s mindent euróban mér. Pedig bizony Bosznia még ma is német márkában fizet. Mert ott megállt az idő.

Borítókép: A Peljesac híd a horvátországi Komarna közelében 2022. július 26-án, az átadás napján (Fotó: MTI/EPA)