Az Európai Unió rendőrségi együttműködésért felelős szerve, az Europol szerint a drogcsempészetben és -terjesztésben részt vevő szervezett bűnözői csoportok köre szélesebb, mint valaha.
A napjainkat az élet majd minden területén jellemző hálózatosodás miatt kézenfekvő lenne arra gondolni, hogy a XXI. századra leáldozott a már nemcsak a híradásokból, de fikciós sorozat- és filmfeldolgozásokból is ismert drogbáróknak, azonban a kábítószereket továbbra is jól körülhatárolható szervezetek állítják elő. Az egyesült államokbeli Drogellenes Hivatal (Drug Enforcement Agency, DEA) top tízes körözési listáján található személyek többnyire kokain és heroin árusításának szándéka miatt, az elosztói hálózat csúcsán működve állnak körözés alatt. Május közepén azonban a mexikói hatóságok elfogtak egy klasszikus értelemben vett drogbárót, Rafael Caro-Quinterót. Az Egyesült Államokon belüli kábítószer-terjesztői hálózat megszervezéséből ő is kivette a részét, azonban bűnlajstromát olvasva egyértelmű, hogy egy „régi vágású”, különösen veszélyes bűnözőt sikerült többéves nyomozati munka után elfogni. Don Rafa – ez csak egyetlen érzékletes példa a Caro-Quintero által az évek során használt mintegy tíz álnévből – többek között csalás elősegítése és abban való bűnrészesség, marihuána és kokain továbbértékesítési szándékkal való birtoklása mellett folytatólagos bűnszövetségbeli tevékenység miatt is bíróság elé áll.
El Chapo, a profi
Az egyesült államokbeli Külkapcsolati Tanács (Council on Foreign Relations, CFR) kutatóintézet egyik, neve elhallgatását kérő munkatársa lapunknak elmondta, felemás siker Caro-Quintero elfogása: mindenképp fontos siker a mexikói hatóságoknak, de csak idővel derül majd ki, hogy az eltávolítása mit eredményez. „Ilyen helyzetekben bármilyen következmény elképzelhető a következő vezető hatalmának megszilárdulásáig tartó belharcoktól kezdve a kartell kisebb, egymással versengő, de különböző célrendszerrel bíró frakciókra történő széteséséig. Az is lehet, hogy a kartell egyszerűen meggyengül, és más kartellek elkezdik ostromolni a területeit, hogy megszerezzék.”
Quintero évtizedeken keresztül a Guadalajara kartell egyik prominense volt. Ez a Mexikó nyugati részében uralkodó szervezet a közép-amerikai ország egyik legrégebben működő drogterjesztéssel foglalkozó bűnszervezete. A mexikói kartellek elődei lassan évszázados múltra tekintenek vissza: egyes csempészcsoportok az amerikai szesztilalom idején kezdték működésüket.
A kokain egyesült államokbeli hisztérikus népszerűségét 1972-től számítjuk. Ezekben az években még közvetlenül Kolumbiából áramlott a kábítószer az észak-amerikai felvevőkhöz – egészen pontosan Florida államba, onnan pedig szerte az országba –, és nagyon gyorsan komoly problémává vált. Az ellátás ugyanis a hatóságok felkészületlensége miatt gyakorlatilag folyamatos volt. A kolumbiai előállítók és szállítók ezen időszak alatt rengeteg pénzt kerestek. Ebben az időben emelkedett fel Pablo Escobar is, aki a maga módján megreformálta az Egyesült Államokba történő drogcsempészetet. Tíz évnek kellett eltelnie, hogy Ronald Reagan amerikai elnök bejelentse a DEA Dél-floridai Akciócsoportjának (South Florida Task Force) megalakulását, amely kimondottan a Florida államba érkező kokaincsempészettel kapcsolatban volt hivatott nyomozni. A South Florida Task Force viszonylag sikeresen működött, és Reagan komolyan hitt abban, hogy így sikerülhet megfékezni a kábítószer-őrületet.
Az amerikai Vice magazin Háború a drogok ellen című dokumentumfilm-sorozatának írói külön kiemelik, hogy a magára a kapitalizmus feltétlen támogatójaként és megértőjeként hivatkozó Reagan valamiért képtelen volt belátni, hogy a kolumbiai droggyárosok csak azért, mert megnehezítették a dolgukat, nem fognak lemondani a busás haszonnal kecsegtető üzletről. Ennek megfelelően alternatív útvonalakat kerestek, és végül az Egyesült Államok Mexikóval közös, több ezer kilométer hosszan elnyúló, bizonyos részein borzasztó gyatrán védett szárazföldi határszakaszát választották új csempészútvonalnak. Itt már összeálltak közvetítőkkel, jelesül a Juan García Abrego, valamint a Miguel Ángel Félix Gallardo által vezetett csempészbandákkal. Ezek ekkor még kisebb csoportokból álló laza hálózatok voltak, azonban egy elmélet szerint mégis ebből az időből ered a „kartell” elnevezés, melyet vagy az egyesült államokbeli elosztók vezetői, vagy a DEA munkatársai ragasztottak rájuk; így vagy úgy, utóbbinak ez különösen kapóra jött, mivel a „kartell” elnevezés önmagában utal a bűnszervezeti jellegre, amit akkoriban az amerikai jogrendszerben a büntethetőség feltétele volt.
Abrego bandái végül az Öböl kartellbe tömörültek Mexikó keleti részén, Gallardo pedig a Guadalajara kartellt vezette, amely az ország nyugati partvidékét uralta. Iszonyatos mennyiségű profitot realizáltak mindössze néhány év alatt, ami gyakorlatilag teljhatalmúvá tette a vezetőket; és meglehetősen elbizakodottá. 1985-ben ugyanis nagyképűségük és kegyetlenségük majdnem a vesztüket okozta, mivel Gallardo úgy gondolta, megteheti, hogy – beszervezett DEA-ügynökök támogatásával – elraboltatja az amerikai drogellenes hatóság egyik legtapasztaltabb és legmegbecsültebb ügynökét, Enrique „Kiki” Camarenát, akit aztán a Guadalajara tagjai egy rejtekhelyre szállítottak, ahol megkínozták, majd meggyilkolták.
Camarena halálára vérszemet kaptak a hatóságok, és a Guadalajara több vezetőjét is őrizetbe vették, többek között Rafael Caro-Quinterót is ekkor tartóztatták le először. Börtönbe került maga Gallardo is. Talán annál semmi sem szemlélteti jobban a mexikói kartellekkel kapcsolatos lehetetlen helyzetet, mint hogy Gallardo raboskodása alatt szervezte meg azt az 1985-ben Acapulcóban lezajló találkozót, melyen arról döntöttek a Guadalajara vezető alakjai, hogy az egy személy által menedzselhetetlenül nagyra nőtt kartellt hogyan osszák fel kisebb szervezetekre. A találkozó nyomán jött létre a Juárez, a Tijuana, valamint az El Chapo becenéven hírhedtté vált Joaquín Guzmán vezette Sinaloa kartell. Az Acapulcóban lefektetett elveknek megfelelően a három új szervezet mindegyikének lett volna egy saját „műveleti területe” (plaza), amelyet a többiek tiszteletben tartottak volna. Naiv elképzelés volt, a Juárez, a Tijuana és a Sinaloa létrejöttének másnapján megindult a területszerző háború, amely azóta is tart.
