Tücsök-bogár a menüben?

A lisztkukac és az afrikai vándorsáska után a házi tücsök is az étlapra kerülhet.

A lisztkukac és az afrikai vándorsáska után a házi tücsök is az étlapra kerülhet, miután az Európai Unió engedélyezte a fogyasztását. Fogta is a fejét a sok jó magyar ember a hír hallatán, jóllehet semmi újdonság nem hangzott el, hiszen az ősember is fogyasztott rovarokat, például amikor a vadászaton nem sikerült elejtenie egy-két vadat, madarat. Azóta persze eltelt néhány évezred, a hangyától a cipőtalpon át szinte minden felkerült a konyhaasztalra, sőt még a kannibalizmus is dívott itt-ott ideig-óráig. Mígnem a modern háziasszony összeveszett a természettel, és felvagdosta a tej- és hústermékeket szállító teherautók gumikerekeit a zöldforradalom jegyében.

Az EU étvágygerjesztő bejelentése nemcsak bennünket, magyarokat nevettetett meg, román szomszédainkra is hatással volt. 

Petre Daea mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter Aradon arra merte buzdítani a honfitársait, hagyják csak énekelni a tücsköket
– bizonyára a Romániában igencsak népszerű La Fontaine A tücsök és a hangya című meséjére utalva –, egyenek románosan. Hozzátéve, azt kell fogyasztania a román embernek, ami a földjén terem, amiért megdolgozik, megőrizve a gasztronómiai örökséget. Erről jutott eszembe, Temesváron dolgoztam, amikor megérkezett Brailából a legújabb munkatársnőnk (az éhínség elől menekülve sokan költöztek be akkoriban az ország déli és keleti részeiből az éléskamrának számító nyugati tartományokba). Mondta, én vagyok az első magyar, akit személyesen megismert, és hát ő annyira csodálja a mi gasztrokultúránkat. Születésnapjára összedobtuk a pénzt, és megleptük egy tortával. Ekkor árulta el, hogy náluk, Brailában csak kalácsot sütnek, legfeljebb lepényt, nem ismerik a kelt tésztákat, a tortát is csak a cukrászdából.

Jó alap volt ez ahhoz, hogy a nők receptekkel bombázzák. Látva ügybuzgalmát a szilvás gombócot is elővettük a példatárból. 

Nem akartam csalódást okozni, ezért a legjobbat, nagymamám receptjét kerestem elő. – Na találd ki, mit hoztam! – robbant be egyik reggel, s válaszra sem várva már bontotta is ki műanyag dobozkáját, benne a fahéjas cukorral meghintett gombócokkal. Elismerem, ügyesen nyúlt az anyaghoz, bár bevallotta, hogy az első két adagtól meg kellett válnia, mert a massza szétszakadt a forrásban lévő vízben. Mindennek ellenére állította, ez a delikatesz lesz a kedvence. 

Ha már gasztroörökség, hévégéken románok százezrei összepakolnak, és kivonulnak a betondzsungelekből a szabad ég alá. 

Ez azt jelenti, hogy az autójuktól kétlépésnyi távolságra felállítják a magukkal hozott asztalkát és a székeket, majd elkezdik sütögetni az apró fűszeres kolbászkákat, a micset. Előfordul, hogy az autó csomagtartóján. Nem mondom, hogy ezt a tradíciót a pattintott kőkorszakból hozták magukkal, sőt úgy hiszem, csak azóta kulturális örökség, hogy az első tíz Dacia személygépkocsit használatba vették a román emberek. És az is igaz, hogy egyelőre a mesebeli tücsökkórus is hozzátartozik a piknikezéshez.

Ami a lisztkukacot illeti, a hétvégi folyóparti sütögetés része a horgászás is, amihez gyakran lisztkukacot használnak csalinak. A hír hallatán volt, aki epésen megjegyezte, nincs kizárva, hogy bennünket is ilyen céllal kívánnak majd lisztkukaccal megetetni… De valóban olyan nehéz a döntés: együk meg a lisztkukacot és a tücsköt, vagy hagyjuk meg őket a természetnek? Nézzük meg, mit tanácsolt a hangya a tücsöknek, aki egész nyáron muzsikált, aztán eljött a tél, ezért kénytelen volt hangya sógortól búzát kérni, hogy ne kopjon fel az álla: „Nótát húztál, ebugatta? / Nohát akkor – szólt a hangya – / járd el hozzá most a táncot! / Jó mulatságot kívánok.” 

Valahonnan ismerős ez a hozzáállás, de a jelenlegi helyzetben inkább adni kéne egy kis búzát a tücsöknek, hogy tovább énekeljen, nehogy a hangyát kapjuk meg helyette ebédre.

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pexels)