„Apagyilkosság”: az ember, aki elárulta Kádárt

Az 1956-os forradalom első napjaiban Kádár János beszédet mond a rádióban, majd 1958-ban kivégezteti Nagy Imrét. Harminc évvel később Moszkvából is nyomást kell gyakorolni rá, hogy visszavonuljon a hatalomból. Grósz Károlyt választja ki utódjának, aki viszont elárulja. Kettejük kapcsolatát Medgyesi Konstantin dolgozta fel a nemrégiben megjelent Apagyilkosság című könyvében.

Fotó: Kurucz Árpád

– Miközben zajlott a májusi pártértekezlet, a Bajza utcai szovjet nagykövetségre már megérkezett a Szovjet Kommunista Párt főtitkára, Gorbacsov gratuláló távirata Grósz számára. Valamit tudhattak. Hatalomra kerülése után nem sokkal Gorbacsov jelezte az idősödő Kádárnak, gondolkodjon el az utódláson. Kádár felemás megoldáshoz folyamodott, hiszen főtitkár maradt, de 1987 júliusában miniszterelnökké tette Grószt.­ Ezzel azt akarta felmutatni a Szovjetuniónak, hogy komoly személyi változás történt. Az új miniszterelnök rendkívül buzgón, dinamikusan vágott bele a kormányfői tevékenységbe, reformkorszakot indított el. Személye Gorbacsovnak is feltűnt. Miniszterelnöki kinevezése után, 1987 nyarán Grósz Moszkvába látogatott. Gorbacsovnak az lehetett róla a benyomása, hogy megvan az emberük, hiszen vele összhangban komoly változást akartak Magyarországon, ennek érdekében diplomáciai szálakat is megmozgattak.

Grósz Károlyt sminkelik az 1988-as szegedi televíziós felvétel előtt, miután visszatért Aradról (Fotó: Szegedi Móra Ferenc Múzeum/Enyedi Zoltán)

– Két olyan fontos interjút is felhasznált forrásként, amelyek eddig nem kaptak nyilvánosságot. Melyik ez a kettő?
– Az egyiket Vitézy László, a tekintélyes filmrendező az 1990-es évek elején készítette Grósz Károllyal. Ebben a hosszú életinterjúban a politikus őszintén, precízen beszél a múltjáról, önmagáról. A másikat szintén kiváló dokumentumfilmes rögzítette: Róna Péter. Ez azért mellbevágóbb az előzőnél, mert Grósz halála előtt egy-két hónappal vették fel hanggal, képpel. Ezeken a felvételeken már nem az a Grósz Károly szerepel, akit az ország megismert, hanem egy súlyosan beteg ember, aki készül a halálára. Pont ezért életgyónásaként is felfogható, ami miatt némiképp szubjektív. Az oral history anyagok esetében előfordulhat, hogy a visszaemlékező elhallgatja a történteket, vagy csak részben pontosak az emlékei. Ezzel számolnia kell a történésznek. Ettől függetlenül rendkívül értékes forrás mindkettő, számomra nagy segítséget jelentettek.
A két interjún kívül minden olyan vonatkozó forrást felhasználtam, amely ma elérhető. Ezt azért kell hangsúlyozni, mert bármikor előkerülhetnek olyan dokumentumok, amelyek átírhatják a történeti narratívákat.

– Milyen célokat követett a téma feldolgozása során?
– Grósznak máig rendkívül rossz a megítélése, amiben az is szerepet játszik, hogy ő volt az utolsó kommunista pártvezető. A történeti imázsának nem tett jót a Ceausescuval folytatott aradi tárgyalások kudarca, de a fehérterrorral való riogatás sem. A Kádárról kialakított kép jobb az emberek fejében, holott súlyos bűnei vannak, amelyeket a közemlékezetnek újra és újra fel kell idéznie. Az 1956-os forradalom utáni kivégzéseket, a megtorlás időszakát a magyar közgondolkodásnak nem szabad elfelejtenie. A történésznek viszont az a dolga, hogy megértse, milyen változások mentek végbe az országban az 1956-os forradalom után, hogyan módosult Kádár és Grósz megítélése, illetve hogy miként és mi okból változtatták meg időnként ők a nézőpontjukat. Ehhez higgadt érvelés, megközelítés szükséges, amelynek része, hogy az emberi tényezőket is figyelembe kell vennünk.

– Ha már az emberi tényezőnél tartunk: szerepel egy érdekes epizód a könyvében. Kádár elindul ballonkabátban Budapesten, és egyszer csak a moszkvai télben találja magát. Mi történt?

– Kádár János egy darabig tagja volt Nagy Imre forradalmi kormányának, 1956. november elsején beszédet is mondott a rádióban, aztán eltűnt. Villámgyorsan elterjedt a pletyka, hogy elrabolták, de azt is lehetett hallani, hogy lelőtték. Sokan aggódva keresték. Végül kiderült, hogy a szovjetek csalták ki a Parlamentből, november 2-án és november 3-án már Moszkvában tárgyalt a szovjet kommunista pártvezetéssel. Ekkor már ő volt az új bábkormány vezetője, aki gyorsan lefektette a nevével jelzett rendszer alapjait. Ez is egyfajta emberrablás volt, bár nem olyan, mint amilyeneket a krimikből ismerünk, hiszen végül is saját akaratából utazott a Szovjetunióba, ahonnan november 7-én tért vissza Budapestre. Ezekben a napokban ő volt az ország leggyűlöltebb figurája.

– Nagy Imre kivégzésében is szerepe volt?

– Az a hiteles történészi álláspont, ha kijelentjük, Nagy Imre kivégzése lényegében Kádár János döntése volt, a szovjetek nem erőltették volna. Tisztában volt azzal, hogy ameddig Nagy Imre, a legitim kormányfő él, veszélyben van a hatalma. Hatalomféltése a későbbiekben abban nyilvánult meg, hogy nem kezdeményezte a szovjet csapatok kivonását. Grósz ilyen tekintetben is változtatott. Amikor 1988. július elsején Gorbacsovval találkozott Moszkvában, előterjesztette a csapatok kivonásának szükségességét. Visszaemlékezéseiből azt is tudjuk, hogy Kádárban még a nyolcvanas években is indulatok dúltak Nagy Imrével kapcsolatban. De neki legalább volt lelkiismeret-furdalása, Rákosi Mátyásnak viszont nem.

Névjegy Medgyesi Konstantin (Szeged, 1975) a József Attila Tudományegyetemen történelem–szociológia, majd kommunikáció szakon tanult. Az Állam- és Jogtudományi Karon doktori oklevelet kapott. PhD-fokozatot történelemből szerzett. A Móra Ferenc Múzeum munkatársa, a Szegedi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének adjunktusa. Köztestületi tagja a Magyar Tudományos Akadémiának, és tagja a Történettudományi Bizottságnak.

Borítókép: Medgyesi Konstantin Grósz Károly „apagyilkosságáról”, Gorbacsov táviratáról és az 1956-os pálfordulásról mesélt (Fotó: Kurucz Árpád)