Az aprószentek napján, a déli harangszóig végzett korbácsolás a magyar nyelvterület nagy részén ismert szokás volt. Neve Göcsejben „csapulás” vagy „zsibározás”, Vas megyében „suprázás”, Bács-Bodrog egyes községeiben „sibálás”, Szőregen „ódéricsolás”, Bágyogon „mustárolás”, Hetésen „csapkodás”, sokfelé, például a Dél-Alföldön és Nyitra vidékén suprikálás volt.
Csíkban a XX. század elején ezzel a mondókával jártak „aprószentekelni”: „Mü es elindulánk Heródes nyomdokán, / De nem fegyverekvel, csak termő ágakval, / Egy küs tormát hoztam, szabad elosztani?” A Székelyföldről jegyezték föl a következő mondást is: „Aprószentek, Dávid, Dávid / Éljen a fiad sokáig”. Baján a fiúgyerekek csapatosan járták végig az ismerősöket, rokonokat, és a házba belépve efféle rigmusokat mondtak: „Egészséges legyen / Keléses ne legyen / Káposztába sok húst tegyen!” A gyerekeket általában édességgel, süteménnyel, pénzzel jutalmazták, a suprikapálcára virágot, színes szalagot kötöttek.
Illancsban (Jánoshalma határában) a suprikáló azt kérdezte a házbeliektől: „Hányan vannak az aprószentek?” Erre a lányok, asszonyok mágikus számmal feleltek: „Száznegyvennégyezren.” A Jelenések könyvére is visszautaló szám emlegetése a középkori gondolkodásban gyökerezik. Már az 1506-os Winkler-kódexben is előfordul az Aprószenteket megéneklő imában: „Ó te kegyös kis kerál / És Igön nagy Isten, / Ez velágra sziletvén / Apródokat győjtél: / Száz és negyven négy ezer. / Kiket től mind vitézzé / És megkoronázád / És előtted bocsátád / Ilyen édös seregöt / A mennyei udvarban.”
Borítókép: Aprószentek hordása (Fotó: Omnia.ie/MNM Palóc Múzeum)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!