Holokauszt-túlélők vallomásait mesterséges intelligencia segítségével kutatják az ELTE-n

Mesterséges intelligencia segít feldolgozni a holokauszt magyar túlélőinek tanúvallomásait. Az ELTE Társadalomtudományi Karán tavaly indult kutatás a Deportáltakat Gondozó Országos Bizottság 1945 és 1946 között rögzített dokumentumait elemzi.

Forrás: Fortepan

Találunk-e jelentős eltéréseket a különböző túlélőcsoportok között? Hogyan viszonyul a túlélők által használt nyelv a korra jellemző közbeszédhez, a korabeli sajtó nyelvezetéhez? Honnan deportálták a túlélőket? Milyen helyeken voltak a holokauszt során? Mi jellemezte a felszabadulásuk utáni időszakot? Milyen útvonalon és hogyan érkeztek vissza Magyarországra? – a kutatás többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ a legmodernebb, mesterséges intelligenciával támogatott módszerekkel. A munka a Deportáltakat Gondozó Országos Bizottság (Degob) dokumentumaira épül. A Degob munkatársai mintegy ötezer túlélő visszaemlékezéseit rögzítették rögtön hazatérésük után.

Évtizedekig azonban senki nem foglalkozott a Magyar Zsidó Levéltárban megbújó gyűjteménnyel.

Kiderült, hogy ami csak egy bejegyzés volt a nyilvántartásban, valójában 3600 jegyzőkönyvet takar. Az egyik jegyzőkönyvben ez a visszaemlékezés olvasható:

„Én két hétig dolgoztam a gázkamráknál, aztán sikerült megszöknöm, úgy, hogy egy arra haladó transzporthoz csatlakoztam. A B2 lágerba mentünk. Itt pillantottam meg egyik nap édesanyámat a szomszédos C lágerban. Rosszul nézett ki, és tönkrement. Én mindig beszélgettem vele a dróthatárnál, habár ez tilos volt. Mindig átkiáltottunk egymásnak egy pár szót. Egy reggel megint beszélgettem vele, és volt egy darab kenyerem, amit át akartam neki adni, és azt mondtam: Édesanyám, gyere közelebb, mert át akarok neked adni egy darab kenyeret, és amikor a dróthoz mentem, és a kenyeret átadtam, a ruhám beleakadt a drótba, és kértem édesanyámat segítsen kibogozni, a Wache [őr] meglátott, és édesanyámat rögtön agyonlőtte. Halántékon találta el. Szegény, gyönyörű két szeme volt, és olyan csodálkozva nézett rám, amikor elesett, és utolsó mozdulatával a drót alatt a kenyeret még átnyújtotta nekem, még akkor is rám gondolt. Én abban a percben elájultam, és csak a blokkban tértem magamhoz. Rettenetesen kikeltem Isten ellen, szidalmaztam és ellenszegültem. Összevissza szaladtam, és fejemet a falba vertem. Törtem-zúztam, akkor egy ideig egészen megőrültem, aztán teljesen apatikus állapotba kerültem. Csak ültem a hideg földön, és nem törődtem semmivel.”

– Általában egy-három oldalas visszaemlékezésekről van szó, de van, aki húsz-harminc oldalon sorolta a vele történteket. Meggyőződésünk, hogy megbújnak még jegyzőkönyvek. Ezt a sejtést erősíti, hogy a közelmúltban Szabó Alexandra M. kutatótársam birtokába került az egyik jegyzőkönyvvezető, Gálosi Erna hagyatéka. A dédunokája ajánlotta fel nekünk a padláson tárolt dokumentumokat – tájékoztat Barna Ildikó egyetemi docens, az ELTE Research Center for Computational Social Science (RC2S2) kutatóközpont társvezetője. Az RC2S2 keretein belül működő Digital Lens kutatócsoport honlapját a napokban mutatták be egy jeruzsálemi konferencián.

A visszaemlékezéseket egykoron gyorsírással rögzítették, majd legépelték. A gyorsírás során azonban előfordult, hogy rosszul írták le egy település vagy koncentrációs tábor nevét.

– Korábbi kutatás részeként az anonimizált vallomásokat digitalizálták és feltették az internetre. Azt hittük, hogy ezt az adatbázist változatlan formában fogjuk tudni használni. Kiderült azonban, hogy akkor olvasható adatbázis létrehozása volt a cél, nekünk viszont az eredeti szövegre van szükségünk, ezért annak visszaállítására törekedtünk. Az olvashatóság kedvéért átírtak például elütéseket, vagy a régi helyesírást a jelenlegire javították. A jegyzőkönyvek zömében például a „bevagonírozni” szó eredetileg „bewaggonirozni”-ként szerepelt. Előfordult, hogy nehezen kiolvasható neveknek és településneveknek nem nagyon néztek utána. Ilyenkor sokszor nyomoznunk kell, hogy megtudjuk, mire utalt a nyilatkozó. Ezt a munkát nem bízhattuk a mesterséges intelligenciára. Másfél év után jutottunk el odáig, hogy sor kerülhetett a szövegállomány gépi elemzésére. Az első eredmény a beregszászi gettóból deportáltak adatainak feldolgozása – foglalja össze az elmúlt másfél évet Barna Ildikó.

Az egyetemi docens szerint nem igaz az a mítosz, hogy a hazai holokauszttúlélők csak az Eichmann-per után kezdtek beszélni megpróbáltatásaikról. (Az 1961-ben tartott perben a kelet-közép-európai zsidóság második világháború alatti deportálásában és megsemmisítésében vezető szerepet játszó Adolf Eichmann SS-Obersturmbannführer ellen emberiesség elleni bűntettért, a zsidóság deportálásában való vezető jellegű tevékenységért, valamint a deportáltak szisztematikus kiirtásáért emeltek vádat. A bíróság Eichmannt kötél általi halálra ítélte. Ő az egyetlen, akit Izrael története során kivégeztek.)

Elvileg egy ember is végigolvashatna 3600 jegyzőkönyvet, ám olyan mennyiségű adatról van szó, amennyit emberi erővel képtelenség rendszerezve feldolgozni, tematikusan elemezni.

Itt jön a képbe a mesterséges intelligencia, amely olyan mintázatokat ismer fel, amilyeneket az ember nem. A gépi elemzés után a kutatók újra visszatértek a szövegekhez, a jellemző dokumentumokhoz, hogy jobban megértsék a gép által feltárt mintázatokat.

A jeruzsálemi konferencián a beregszászi gettóból elhurcoltak által bejárt útvonalakat mutatták be. A kárpátaljai táborban összesen tízezer ember fordult meg, azt nem tudni, hogy közülük hányan menekültek meg. A feljegyzések között 143 beregszászi gettóból deportált adatait találták meg – a túlélők összesen 71 tábort jártak meg. Az információk legfőbb üzenete Auschwitz decentralizációja. Amikor a holokauszt alatt a magyar zsidók sorsára gondolunk, akkor Auschwitz és néhány más közismert koncentrációs tábor jut az emberek eszébe. Miközben már a beregszászi adatok is azt mutatják, hogy elképesztő számú tábort jártak meg ezek az emberek.

Barna Ildikót is meglepte, hogy milyen sok tábort megjártak a Magyarország akkori területéről deportáltak. Ezek közül sok nem haláltábor, hanem munkatábor volt, ahol a német gazdaság igényeit szolgálták ki. A kényszermunkások fegyvereket gyártottak, alapanyagokat állítottak elő.

Nem az volt az alapvető cél, hogy megöljék őket, hanem az, hogy a fizikai erejükkel és intellektusukkal a náci birodalmat szolgálják. Ám aki nem volt alkalmas erre a feladatra, azt megölték. Még a háború utolsó időszakában is táborról táborra hurcolták az embereket. Meglepő volt, hogy milyen sok 15–18 éves fiatal volt az elhurcoltak között – mi azt gondoltuk, hogy a 19–25 éves korosztály tagjai dominálnak majd

– mutat fel izgalmas eredményt az ELTE docense, aki szerint a Degob-anyagban egyértelműen felülreprezentáltak a kárpátaljai zsidók. Az egyik kérdés, amelyre választ keresnek, az, hogy miért van ez így. Etikai kérdések is felmerülnek a gépi adatelemzés során. Hiszen adatok születnek, kapcsolati hálók, de közben nem felejthetjük el, hogy ezek mögött emberi sorsok vannak.

Nem kell magyarázni, hogy miért volt különbség a férfi- és a női emlékezet között. Közismert, hogy például a táborokba hurcolt nők nem menstruáltak. Ezt eddig az őket ért atrocitásokkal magyarázták. Csak a közelmúltban derült ki, hogy az ételeikbe és a „kávénak” nevezett löttybe adagolt vegyületek okozták ezt a hatást. A táborokból való szabadulásuk után helyreállt a menstruációs ciklusuk, azonban nagyon sok nő meddő lett. Ez olyan tapasztalat, amely a férfiakat nem érinthette. Ezenkívül éppen a nők elemzése és az őket érő szexuális zaklatás feltárása tette lehetővé azt, hogy felismerjék, sokszor férfiakat is ért szexuális abúzus.

– Szívszorító olvasni ezeket a visszaemlékezéseket. Van, aki részletesen elmondja a vele történteket. Más távolságtartóan, tényszerűen, érzelemmentesen szól az eseményekről. Mintha azok nem vele történtek volna meg – összegez Barna Ildikó.
A munka folytatódik, több ezer vallomás vár feldolgozásra.

Borítókép: Zsidó férfiak a kistarcsai internálótáborban, 1944 (Fotó: Fortepan)