Arról kevesebb szó esik, hogy a település szomszédságában már az antik időkben kikötőt létesítettek.
Barbir maradványait 1973-ban tárták fel, de csak 2017 óta folyik komolyabb kutatás a helyszínen, párhuzamosan a szárazföldi munkával, amely a kikötőhöz egykor tartozó római kori villagazdaság múltjának megismerését célozza. A villa a modern kori építkezések miatt nincs a legjobb állapotban, de a víz alatti lelőhely egy része viszonylag épen megmaradt – mondta a horvát sajtónak az említett felfedezést követően Mladen Pesic, az ICUA igazgatója, a régészeti projektek vezetője.
A kutatók elsősorban az ókori kikötő szerkezetét szerették volna jobban megismerni. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján két szakaszban épült: az első az I., a második a IV. századra tehető. A kikötőhely az első szakaszban még kisebb volt, és az előkerült leletek – vázák, amforák, olajlámpák, üvegtöredékek – a mai Görögország, Törökország, Olaszország területéről meg a Közel-Keletről jutottak Barbirba. A IV. században a kikötő már jóval kiterjedtebb volt, és intenzív kereskedelmet folytatott. Ezt az Észak-Afrikából származó leletek bizonyítják, valamint az a harminc bronzérme, melyeket II. Konstantin császár idejében vertek, és amelyekre a tengerfenék szintje alatt másfél méterre húzódó rétegben találtak rá a víz alatti régészek.
E hat éve zajló kutatás leletanyaga bővült a közelmúltban felfedezett csónak maradványaival.
A vízi alkalmatosság körülbelül három méter széles, és a hosszából eddig mintegy kilenc métert tártak fel. A hajó külső részei megrongálódtak, ám a többi része jó állapotban megmaradt, ami annak tudható be, hogy a fa két évezreden át konzerválódott a tenger fenekét borító homokban. A régészek mintát vettek a csónak anyagából, és elküldték Franciaországba elemzésre. Így kiderülhet, hogy a korabeli ácsok helyi vagy máshonnan származó alapanyagot használtak a csónak megépítéséhez.
