Csomagot hozott a posta. Vaskosat. A borítékból tetszetős képeslapok, borítékok hullottak ki, és nyomtatott levél. A lapokon festett és rajzolt formás hópelyhek, szánkózó Mikulások, jópofa rénszarvasok, szépséges téli tájkép, csillagszórós fa idézte a karácsonyi hangulatot. Aztán elolvastam a levelet. Ebből derült ki, hogy amit kaptam, azt mozgássérült művészek készítették, kezük munkájával sugallva, hogy a megtört test és a meggyötört lélek mögött minden nehézségen felülemelkedő szellem lakozik. Átvillant az agyamon, mennyire szerencsés helyzetben vagyok…
Fogtam a telefonomat, hogy utaljak a megadott bankszámlaszámra tetszőleges összeget, amely nem kevés, nem is sok, pont annyi, amennyit ilyenkor küldeni illik, ám azzal az elhatározással, hogy a következő hónapban is megteszem ugyanezt, ha Isten is úgy akarja. Hiszen a pénzemből és a másokéból rendszeres jövedelemben részesíthetik a művészeket.
Nagyszerűnek tűnt a lehetőség, hiszen a legszebb karácsonyi ajándék, ha az ember segíthet másoknak. Olyanokon, akiknek az empátián túl tényleg szükségük van anyagi segítségre.
Valami mégis leállított. Úgy tűnt, hogy a levélhez csatolt csekken feltüntetett számlaszámmal nincs minden rendben. Hogy eloszlassam a kételyeimet, beírtam a keresőbe a küldő egyesület nevét. Kiderült, hogy budapesti bejegyzése óta a szervezet sűrűn változtatta tevékenységi köreit. Volt csomagküldő internetes kiskereskedelem, aztán átváltott piaci kiskereskedelemre, majd sport- és szabadidős képzésre, művészeti létesítmények működtetésére, szabadidős és reklámügynökségi tevékenységre, és így tovább, amíg idén júniusban piackutatásra vállalkozott. A „piackutatók” most is piac után kutattak…
Az egyesület saját bevallása szerint Liechtensteinben jött létre a hatvanas években, azóta világszervezetté nőtte ki magát. Ma már negyvenkét országban működik hatszázötven taggal. Ha így van, miért kell nekik a pénzem? Talán azért, mert más források szerint németországi üzletemberek állnak mögötte, akik az egyesület közlése szerint megszerzik az alkotások reprodukciójának szerzői jogát, és kiadói munkatársaik közreműködésével világszerte műnyomatként, művészeti képeslapként, naptárként értékesítik ezeket? Vagyis eltartatják a világszervezetüket, beleértve magukat és az alkalmazottaikat is a fogyatékkal élő személyekkel ahelyett, hogy ez fordítva működne?
Mire a nyomozás végére értem, végtelenül szomorú lettem. A névtelenségbe burkolózó pénzkérők leginkább a keresztény ünnepek környékén vadásznak, legfőképp nyugdíjasokra, akik könnyebben érzékenyülnek el, kevésbé gyanakvók, és gyorsabban nyitják ki a pénztárcájukat.
Arra kérek mindenkit, jótékonykodjon, viselkedjen keresztény ember módjára, de legyen körültekintő, jusson eszébe, hogy Jézus is kidobta a templomból a kufárokat, ezt mondva nekik: „Nem tudjátok-é, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke lakozik bennetek? Ha valaki az Isten templomát megrontja, megrontja azt az Isten.”
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Unsplash)
