Hamupipőkétől Shakespeare hőseiig, Eliza Doolittle-től Danny Oceanig a művészet gyakran örökít meg figurákat, akik másnak adják ki magukat. A kétezres évek hurráoptimizmusa, a Szilícium-völgy és a közösségi média fejlődése azonban elhozta a mindennapi szélhámosok korszakát. Elizabeth Holmes Theranos-sztorija és Anna Sorokin csalástörténete pontos lenyomata a millenniumi generáció legnagyobb problémájának, a kivagyiságnak, ahol a legfontosabb kérdés, hogyan mutassuk magunkat jobbnak, különlegesebbnek, mint a valóságban.
A Theranos többmilliós veszteséggel hívta fel a szilícium-völgyi befektetők figyelmét, hogy a „játszd el, amíg valóra nem válik” hétköznapivá válásával ijesztően sok startup kap a valójában még el nem készült termékére aránytalanul nagy támogatást. Anna Sorokin története pedig az elit képmutatásán keresztül mutatja be minden közösségimédia-felhasználó káros szenvedélyét. Ahogy Sorokin védőügyvédje, Todd Spodek fogalmazott: „Mindannyiunkban él egy kis Anna. Mindenki hazudik. És a millenniumi generáció bármely tagja megmondhatja, hogy nem szokatlan megteremteni magunknak a pompa illúzióját.”
Amerika először 2018-ban hallott Anna Sorokinról egy Vanity Fair-cikkből, amely leírta, hogy az 1991-ben Moszkvában született szélhámosnő hogyan csalt ki Marokkóban az újság fotószerkesztőjétől, Rachel Williamstől (aki elvileg barátnak számított) több mint hatvanezer dollárt, és hogyan tartóztatták le Malibuban egy luxuspihenőhelyen. Sorokin négy éven keresztül fosztogatta New York bankjait, hoteljeit és a felső tízezer tagjait német diplomata lányának hazudva magát, akinek 67 millió dolláros vagyonkezelői alapja van otthon Németországban. Tori Telfer, női szélhámosokat kutató író szerint Sorokin csalása nem egyszerűen arról szólt, hogy milyen cipőt vagy táskát hordott, hanem hogy pontosan tudta, a felső tízezer kapzsi és felszínes, így a megfelelő külsőségek esetén nem kérdőjelezi meg, ha valaki azt mondja, közéjük tartozik.
Sorokin rövid ideig a londoni Central Saint Martinsben tanult divattörténelmet, majd a neves párizsi művészeti magazinnál, a Purple-nél dolgozott gyakornokként. Itt találkozott a New York-i művészvilág fenegyerekeivel, és talált ki egy olyan művészeti alapítványt, amelyet privát klubok és éttermek pénzelnének. Az ötlet nem újdonság, olyan XX. századi New York-i előkelőségek, mint Peggy Guggenheim és Gertrude Vanderbilt Whitney is próbálkozott hasonlóval, a különbség annyi, hogy ők valóban beleszülettek abba a közegbe, amelybe Sorokin Anna Delvey-ként behazudta magát. Véleménye szerint nem akart senkit becsapni, soha nem mondta például, hogy pontosan mennyi örökség áll rendelkezésére, de „volt egy terve”, és ennek megvalósítására „üzleti tervre” volt szüksége.
A Vanity Fair-cikk után tizenkét évre ítélték, és négy év után szabadult 2021 februárjában jó magaviseletének köszönhetően.
Hamarosan azonban lejárt vízuma miatt ismét börtönbe került. Októberben engedte ki egy bíró tízezer dolláros óvadék fejében, amennyiben folyamatos házi őrizetben marad. Sorokin szeretné, ha nem kellene elhagynia az Államokat, ezért jelenleg a kitoloncolás ellen küzd.
Addig pedig igyekszik ismét New York-i társasági hölggyé válni. Mivel nem hagyhatja el East Village-ben berendezett egy hálószobás lakását (amely mind nagyságában, mind fényűzésében messze elmarad a korábban használt luxushotelektől), ezért havi vacsorákat szeretne adni tíz-tizenkét VIP-vendégnek, akik között cégalapítók, influencerek, médiaszemélyiségek és celebek kapnak helyet. A vacsorák elvileg ingyenesek lesznek, de minden alkalommal meghatározott beszélgetési téma köré szerveződnek, amelyek célja különféle társadalmi változások elérése. Sorokin ügyvédje szerint ez csak egy a különféle projektek közül.
Történetének jogait 320 ezer dollárért adta el a Netflixnek, amelyből a tartozások kifizetése után valamivel több, mint húszezer dollár maradt. Az örökösnő álarca mögött című sorozat a perrel zárul. Azonban az ítélethirdetés után is izgalmas a történet. Sorokin szerint már meg is egyezett a Bunim/Murray Productionsszel egy limitált dokumentumszéria forgatásáról. A cég szerint hónapok óta dolgoznak Sorokinnal közösen, hogy bemutassák, milyen életet él a börtön után.
Egy interjú szerint a szélhámosnő megváltozott, és most arra koncentrál, hogy ezt mindenkinek megmutassa, hiszen „mindenkinek jár egy második esély”. A sors fintorának értékelte, hogy a Netflix-sorozat óta a művészvilág még inkább tárt karokkal fogadja. Első manhattani kiállítása márciusban nyílt meg, amelyen 33 művész munkája szerepelt Sorokin élményeiről, illetve Sorokin öt ceruzarajza is, amelyek darabját tízezer dollárért lehetett megvásárolni. A második kiállításán már húsz rajzát mutatta be. A börtönben NFT-t (digitális műalkotást) kezdett el tervezni, eddig tíz darabot dobott piacra, a vásárlók pedig nemcsak a digitális műalkotást veszik meg a vásárláskor, de jogosultak lesznek a vele való személyes telefonbeszélgetésekre is. Egy podcaston dolgozik még, illetve a börtönben szerzett tapasztalatai nyomán lobbizik a büntetés-végrehajtás reformja mellett is.
A közösségi média visszajelzései szerint van kereslet Sorokin projektjeire. A szarkasztikus hozzászólások azt is megjegyzik, hogy még ha kicsit megkésve is, de végül valóra váltotta a millenniumi mantrát. A kérdés, hogy mennyire válik hosszú távon példaképpé. Mert Anna Sorokin extrém példája annak, hogy a megfelelő öltözködés olyan helyre engedhet belépést, ahonnan az ember egyébként ki lenne tiltva.
A közösségi médiában használt filterek pontosan ezt szolgálják hétköznapi szinten, a metaverzummal érkező második életek és az ehhez tartozó digitális termékek pedig még inkább.
A kritikusok tehát felteszik a kérdést, hogy mennyire van rendben, ha a fotórealisztikus világban pontosan ugyanúgy tettetünk, mint Anna Sorokin.
Borítókép: Anna Sorokin, a magát német diplomata lányának hazudó csaló New Yorkban, 2022. október (Fotó: Europress/AFP)
