Ködöböcz Gábor egri irodalomtörténész így fogalmaz a kötet hátoldalán található rövid méltatásban: „Az erős sodrú történeteken szinte mindig átüt a személyes érintettségből táplálkozó lírai részvét, az elesettek, a megalázottak és a megszomorítottak iránti együttérzés.”
Bakacsi Ernő tanyán született húsvét vasárnapján, ami üzenetértékű egész emberi attitűdjének, írói habitusának értelmezéséhez. A válogatott elbeszélések tematikája visszatükröződik abban a hatalmas élményanyagban, amelyet sokéves termelőszövetkezeti munkatapasztalata halmozott fel, de fény derül a rendszerváltás előtti és után korszakok visszásságaira is.
Koszorú a Szamosban
Elbeszéléseinek valósághűségét csak megerősíti az a tény, hogy szülei mezőgazdasággal foglalkoztak, s jól ismerte azoknak az embereknek a problémáit és gondolkodásmódját, akikkel közvetlenül érintkezett. Nem véletlen, hogy az elbeszéléskötet egy visszaemlékező öregember rezignált gondolataival indul, körbejárja egy gyönyörű szerelem minden tragikus és szívet melengető pillanatát, hogy lezárásként, az elmúlás tudatának visszavonhatatlan keserűségével dobja a megemlékezés koszorúját a Szamos vizébe.
Szinte minden novella hőse valamilyen veszteségélmény elviselője, középpontba kerül az idősödéssel együtt járó mellőzöttség és hasznavehetetlenség érzése, így el kell fogadniuk az önértékvesztés keserű valóságát. Ennek a visszatekintő szerkesztésmódnak szép példája A tiszai ember, amelyben a történet hőse idősotthonba kerül, ingóságait és vagyonát már önként átadta, s hamarosan gyermekei hálátlanságát is megtapasztalhatja, unokáiban is csalódnia kell. Az önzés valóban azt mondatja velünk, hogy utódaink sok esetben szívből jövő adományunkat természetes szolgáltatásnak veszik. Így olyan érzelmi válság alakul ki az adományozóban, amely sokszor tragédiával végződik.
Gyilkosság önvédelemből
Bakacsi minden írásának alapja valamilyen negatív tapasztalat. A hajléktalan című kötetzáró elbeszélésben a környezet által elfogadott férfi folyamatos zsarolása elkerülhetetlenül sodor bennünket a tetőpont felé, amikor megtörténik az önvédelemből elkövetett gyilkosság. A hontalan férfi kiszolgáltatottságát jelzi, hogy a bosszútól való félelmében inkább visszautasítja a szabadlábra helyezést, a börtönélet viszontagságait a maga számára jobb megoldásnak tekinti. Az események szereplőinek emberi hozzáállását erkölcsi tartás szövi át, amelynek állandó kísérője a mardosó lelkiismeret.
