A Darabokra tépve című nagyregény után új kiadásban került az olvasók elé Böszörményi Zoltán Regálja, most pedig Míg gondolom, hogy létezem címmel a Vanda örök újraírt változatával jelentkezett a József Attila- és Magyarország Babérkoszorúja díjas szerző. A 2005-ben megjelent Vanda örök főszereplője – Vanda mellett – Rudolf volt, ám az újraírt verzióban (amely a korábbi variáns alcímét viseli címként) az egyes szám első személyű elbeszélő neve Tamás, akár a Regál főszereplőjéé, ezzel is erősítve a kapcsot, amely a két regényt összeköti. Ám a Darabokra tépve is idekívánkozik harmadikként, hiszen alapvető kiindulópontja (voltaképpeni konfliktusa) és meghatározottsága mindegyiknek a nagy magyar exodus, amely a XIX. század végi kivándorláshullámmal kezdődött, s 1920-ban Trianonnal, majd 1945-ben Magyarország és a környező, magyarok által (is) lakott államok szovjet befolyási övezetbe vonásával újabb és újabb lendületeket kapott.
A magyarság sorskérdései
A Darabokra tépve – amely értelmezésemben mindenképpen igényt tarthat az emberiségregény jelzőre, mert, bár a magyarság sorskérdésein keresztül, de (amint a cím kettős értelmezése is sejteti) az emberiség egészének alapkérdéseit feszegeti – átfogó képet nyújt a trianoni traumáról és következményeiről, a Regál a XX. századi nyugatra vándorlás menekülésfázisának sajátosságait tárgyalja, a Míg gondolom, hogy létezem pedig a kivándoroltak sorsának alakulását mutatja be új hazájukban. Jelen esetben Tamásét, aki a tengerentúli üzleti életben próbál érvényesülni.
Kegyetlen, kemény, kímélet nélküli világot rajzol meg a szerző, akinek saját tapasztalatai adják a kulcsot az amerikai (kanadai) business life pontos és mellbevágó leírásához. Olyan mértékű az önzés, a kegyetlenség és a manipuláció ebben a világban, amilyet itt, Köztes-Európában el sem tudunk képzelni, holott itt sem vasárnapi iskolás kislányok irányítják az üzleti életet. Egyedül a filozófiai betétek kínál(hat)nak kiutat az elüzletiesedett (világ)városdzsungelből, amely utóbbinak ábrázolása ugyancsak rendkívül izgalmas.
„Diadalmas” kapitalizmus
A mindent elsöprő módon működő, „diadalmas” kapitalizmus ilyen jellegű és ilyen pontos bemutatása a magyar irodalomban kuriózum, hiszen ezt a fajta valóságot legfeljebb könyvekből és filmekből s nem saját tapasztalatból ismerjük, ám Böszörményi regénye olyan kézzelfogható közelségbe hozza egyfelől a metropoliszt, olyan érzékletesen írja le ezt az emberinek már alig nevezhető közeget, hogy az szinte fáj, másfelől olyan szemléletesen ábrázolja a tőke territóriumát, illetve azt, mivé válhat az ember a pénz bűvöletében, hogy attól megborzong az értő-érző olvasó.
Talán azért is olyan letaglózó a regénynek ez a síkja, mert az olvasónak rá kell döbbennie arra, hogy az egyéni sors és a társadalmi erővonalak tragikus mértékű egymásra hatása és -utaltsága nem kelet-európai, nem is balkáni, még csak nem is a szabadság- vagy a demokráciadeficitből eredő jellegzetesség, hanem az emberi élet kikerülhetetlen velejárója. Hogy bármennyire individualizált, az egyén(isége)t kultiváló korszakban élünk is, a társadalmi irányok és a gazdasági törvényszerűségek mindig és mindenkor ki- és elkerülhetetlenek az egyéni sorsok alakulásában-alakításában.
Emberiségregény
A Míg gondolom, hogy létezem klasszikus realista próza – posztmodern köntösben, hiszen miközben tűpontos a környezet bemutatása, mesteriek a lélekrajzok, aközben a regény kereteit folyamatosan feszegeti a szerző: a bölcseleti esszé irányába éppen úgy, mint a pszichokrimi felé, s mégis mindvégig megmarad olvasmányosnak, figyelemfelkeltőnek és -lekötőnek, kerüli az öncélú szövegelést, nem riad vissza a humortól vagy éppen a filmszerű elemektől sem.
Ahogyan a Darabokra tépve az emberiségregény jelzőre tarthat igényt, úgy vindikálhatja magának a sorsregény jelzőt a Míg gondolom, hogy létezem, végtére is középpontjában az ember és a sorsa áll, a modern ember küzdelmei, frusztrációi, boldogság- és boldoguláskeresése, pokoljárása és üdvözülésének lehetőségei, a sors és a végzet dichotómiája, a személyiség és a személyesség lehetőségei a túlságosan is erőteljes és mind embertelenebb környezetben. A Míg gondolom, hogy létezem cselekedet, tett, amely arra sarkall, hogy emberek maradjunk az embertelenségben, s arra biztat, amire egykor Ady: „indulj csak vakmerőn, / Mint régen-régen cselekedted.”
(Böszörményi Zoltán: Míg gondolom, hogy létezem. Irodalmi Jelen Könyvek, Arad, 2022, 184 oldal. Ára: 2990 forint)
Borítókép: Böszörményi Zoltán (Fotó: Észak-Magyarország/Bujdos Tibor)
