A „hölgy” tehát ekkoriban kicsi, prémes, menyéthez hasonló állatra, a hermelinre, esetleg annak értékes (nyáron barna, télen hófehér) bundájára vonatkozott. A középkorból olyan adatok is fellelhetők, amikor tulajdonnévként, egyénnévként, „Helg” formában fordul elő – vagyis az 1217-es Váradi Regestrumban felsorolt személyek közül egy a „Hölgy” nevet viselte. A korai helynevek között is találunk efféle, például „Hölgykő” formájú alakokat, amelyek ezt a szót rejtik. A később hosszú időre, évszázadokra visszaszoruló, már-már feledésbe merülő szót a nyelvújítás hozta újra divatba, 1750 körül már említik, de ekkor egyre többször ’előkelő nő’ jelentésben.
A szó ősi örökség, finnugor nyelvekben fellelhető párhuzamai ’nő’, ’nőstény’, illetve ’nőstény állat, coboly, róka, hermelin’ jelentésűek. Ősmagyar kori hangtani alakulásának részletezése helyett jelentéseinek rejtélyes kapcsolatrendszerét érdemes áttekintenünk, amelyre többféle magyarázat is született. A ’nő, nőstény’ és a ’menyétféle prémes állat’ gondolati összekapcsolására más példákat is említhetünk: hasonló módon függ össze történetileg „meny, menyecske” szavunk a „menyét” kifejezéssel, de említhetők a menyét „szépasszony”, „menyétasszony” megnevezései is a dunántúli nyelvjárásokból. Más nyelvek kifejezéskészletében is megtaláljuk a nő és menyét azonosításának nyomát: az olasz „bellula, donnola”, a francia „belette”, a spanyol „comadreja”, az óangol „fairy” kifejezések egyszerre ’menyét’ és ’szépasszony’ jelentésűek. E szavak használata mögött az az Európa-szerte elterjedt mesemotívum húzódhatott meg, amely szerint a menyét képes bűvös hatalmú nővé, nimfává, tündérré változni.
Nem tudhatjuk, hogy a magyar szó jelentésfejlődése is e hiedelmen alapulhat-e, akár másképpen, a fiatal nő és a kecses állat külső tulajdonságainak egymásra vetítésével, névátvitellel is kialakulhatott. A rokon nyelvi formák jelentései is arra utalnak, hogy a ’nő’ – ’menyétféle állat’ szemantikai változás ezen mozzanatai igen régiek lehetnek. Kevéssé valószínű, de figyelemre méltó nézet, hogy a ’prémes állat’ jelentés volt az elsődleges, és ezt a házasulandó lány „értékével” kapcsolták össze az egykori beszélők (hasonlóan az „eladó lány”, „feleségül vesz” kifejezések eredeti értelmezéséhez).
A szó a XVIII. század végétől jött újra divatba, és ’előkelő nő’, illetve ’hermelin’ jelentése párhuzamosan élt egymás mellett: „hát tsak e szép Hölgy el-aludt örökre” (1800), „ánglusok tiszteltettek meg ezenkívül czoboly-menyét és hölgymenyét drága bőrökkel” (1801). Néhány évtized alatt viszont ’nő, dáma’ értelmezése vált általánossá, állatnévi használata visszaszorult.
A Tolna megyei Hőgyész település nevében is a „hölgy” szó rejtőzik, az -sz képzős forma foglalkozásra, hermelinvadászra utal. Ez a helynév – a Lovász, Halászi típusú településnevekhez hasonlóan – az azonos foglalkozást űző, azonos módon adózó lakosokról, ez esetben királyi hölgy-vadászokról kapta a nevét.
Minden bizonnyal az sem véletlen, hogy a világ egyik legértékesebb, legismertebb festményén Leonardo da Vinci egy – többféle szimbólumként is értelmezhető – hermelinnel együtt örökítette meg modelljét, Cecilia Galleranit: a „Hölgy hermelinnel” tehát tulajdonképpen „hölgy hölggyel”.
