Hogyan lesz a diszpécserből díszpancser?

„Nem tudjuk, de gyanús, hogy Magda akkor tűnik el, mikor a faluba megjönnek a lókupacok.”

Egy gyergyói székely faluban történt. Nagyobb katolikus ünnep lévén a mise után a hívek elénekelték a pápai himnuszt, amelynek befejező sora a következőképpen hangzik: „Áldd meg, Isten, szentatyánkat, Krisztusnak helytartóját!” Egy idős nénike, aki már valószínűleg nagyot is hallott, a következőképpen énekelte a dalszöveget sokak derültségére: „Áldd meg, Isten, szentatyánkat, Krisztusnak melytartóját!” A „melytartó” a helyi tájszólásban a melltartó megfelelője. Ez egy jellemző népi anekdota a félreértésre, még pontosabban a népetimológiára. Ez a ritkább szóalkotási mód tulajdonképpen ösztönös szószármaztatás, amikor az idegenből átvett szavakat a naiv beszélők úgy alakítják át, hogy a maguk nyelvén is „értelme legyen”. Nyelvünkből jó példa erre a latin tuberosa (‘gumós’) nyomán így lett tubarózsa, és cinterem a latin coemeteriumból, amely nyugvóhelyet jelent. Idesorolhatjuk a viszonylag új hini vírust is, ennek a létrejöttét az okozhatta, hogy a H1N1 betűszóban (az influenzaaltípus nevében a H a haemagglutinin proteinre, az N a neuraminidáz proteinre utal) a számjegyeket nagy I-nek olvasták. Népetimológiával lett az agronómusból ugró mókus, a diszpécserből díszpancser és a lucernából lócérna.  

Rippl-Rónai József: Alföldi temető, 1894. Cinterem lett a latin coemeteriumból

Hippodrom vagy Hyppolit?

Közismert a Hyppolit, a lakáj című film egyik jelenetében előforduló népetimológia: „A cseléd belépve mondja: – Hippodrom. Gazdái értetlenül merednek rá: – Micsoda?? – Egy úr jött, s aszonta, jöjjek be, s mondjam azt, hippodrom. (Megfeszített fejtörés után.) – Talán Hyppolit? – Úgy is lehet mondani, kérem, csak úgy nincs semmi értelme.” És egy másik eset: Hittanórán az egyik gyerek így mondja a 7. parancsolatot: „Ne barázdálkodj”. A lelkész megkérdezi: – Sanyi, szerinted ez mit jelent? – Hogy ne szánts bele abba a barázdába, amelyet más már felszántott. –  Igen, valami ilyesmiről van szó. 

Az egyik ismerősöm a következő kérdéssel keresett meg: „Rengeteg hivatalos iratban találkozom a »ködbér« szóval. Privát véleményem szerint az »kötbér« lenne. Igazam van?” Igen, teljesen igaza van, az összetett szóban sokak számára szokatlan, furcsa volt az összetételi előtag, a köt-. Például: „A szerződésben ködbér volt meghatározva a határidőn túli teljesítés esetére.” Érthető a bizonytalanság, ugyanis a kötbér úgynevezett igetöves szóösszetétel, a német mintára jött létre a nyelvújítás korában. Nem sok ilyen szavunk maradt fenn, például: véderő, rakpart stb. Néhányat szabályosra igazítottak ekképp: gyúpont = gyújtópont, látideg = látóideg, kötjel = kötőjel. Az ortológusoknak feltétlenül igazuk volt például abban, hogy a gyógyszer, hordágy, lőpor, szabálytalanul alkotott szó, de minthogy ma már szókincsünknek szerves tartozéka, nem üldözzük őket.  

Az ártatlanság védelme

Tulajdonképpen az ártatlanság védelme is népetimológia, annak ellenére, hogy nem idegen szó az alapja. Az ideillő helyes szó a vélelme, ugyanis mindenkit megillet az, hogy vélelmezzük az ártatlanságát, így vélekedjünk. Senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg bűnösségét a bíróság jogerős ügydöntő határozata meg nem állapítja. Ennek ellenére az interneten több mint hatezerszer fordul elő az ártatlanság védelme, hiszen így is értelmes sokaknak. 

A népetimológia spontaneitását leginkább a diákok dolgozataiban született efféle kifejezések igazolják. „De, ha ők is elalusznak, késő minden – mozdulhat a cethalott.” A fogalmazást író diák számára a tetsz- előtag nem volt teljesen egyértelmű, ezért változtatott másik értelmes szóra. Hasonló történhetett a következő lókupacok szó esetében is: „Nem tudjuk, de gyanús, hogy Magda akkor tűnik el, mikor a faluba megjönnek a lókupacok.” Elképzelhető, hogy egyszerűen betűelírás történt, azonban az is előfordulhatott, hogy a diák nem ismerte a kupec kifejezést, és értelmesítette egy általa ismert hasonló szóval. 

Borítókép: Fotó: Pixabay.com