Csortos Gyula papírjachtja

Szeged, Szabadtéri Játék, Tragédia, Lucifer, Csortos Gyula, Bizánci szín, Lucifer jelenete Izórával. A párbeszéd alatt megszólal a Dóm órája, s szép lassan tizet üt. Zúgása lehetetlenné teszi a dialógus folytatását. Csortos elhallgat. Az óra utolsó kongása után megszólal: „Izóra – tíz óra”. 

Ugyancsak Szegeden történt. Vendégszereplésre érkezett. A vasúti állomáson nem fogadta a színházi vezetőségből senki, holott ezt a nagy művész elvárhatta volna. Elhagyta hát a pályaudvart, és beszállt az első üres taxiba. Abban a pillanatban érkezett meg elkésve, loholva a színház fiatal titkára. A taxi nyitott ajtajánál bemutatkozott, s pár szóval sajnálkozását fejezte ki a késésért, majd pedig be akart szállni Csortos mellé a kocsiba. Csortos behúzta a hanyag titkár orra előtt a taxi ajtaját, és csak ennyit mondott: „Megtelt!”  

Csortos Gyula a Liliom című darabban, 1909 Fotó: Wikipédia

 

Csakis üres fülkében

Az autogramgyűjtés az ő idejében is divat volt. Csortos nem szívesen adott aláírást, és ez köztudomású is volt róla. Egy fiatalember mégis odamerészkedett hozzá, mikor kint ült a Nemzeti Színház kiskapuja előtti padon. „Művész úr, kérek szépen egy autogramot.” Csortos egy szóval intette le a tolakodót: „Elfogyott!” Zárkózott ember volt, szerette a magányt. Ha utazott, lehetőleg mindig üres fülkébe szállt. Egy utazás alkalmával azonban ő sem kerülhette el sorsát. A vonat indulása előtt beszállt a kupéjába egy bőbeszédű férfiú. Miután bemutatkozott és részletesen elmondta utazása célját, amit Csortos szótlanul vett tudomásul, megkérdezte: – És ön, művész úr, hova utazik? – Kérem, Gödöllőre. – És ott mit csinál, kérem? – Kérem, ott leszállok. Több szó aztán nem is esett köztük Gödöllőig.  

A New York kávéházban megvolt a megszokott kis asztala, ahol magányosan itta meg ebéd utáni feketekávéját. Egyszer az asztalánál már ült valaki, így hát leült egy másik üres asztalkához, kényelmesen rákönyökölt, és csendesen szemlélődött. Jött a pincér, és igen illedelmesen megszólította: „Bocsánatot kérek, mester, ez az asztal foglalt.” Csortos felemelte az asztalon nyugtatott karját, és így szólt: „Hát akkor vigye!”  

Szem a szemhéjon

Ritkán fogadott el ebédre vagy vacsorára meghívást. Nem kedvelte a társaságot. Egy fiatal színészházaspár egyszer mégis rávette, hogy vacsorázzon náluk: kedvenc ételeit ígérték Csontosnak, aki nagy ínyenc volt. Előadás után, amelyben együtt játszottak, odavezették Csortost a nemrégen vásárolt kocsihoz, beültették a hátsó ülésre. Indulás előtt megkérdezte az asszonyka: „Mester, ki vezesse a kocsit, a férjem vagy én?” Csortos nem bízva egyikük sofőri képességében sem, így felelt: „Mind a ketten.” 

Az énekszövegek tanulásával hadilábon állott és sokszor támaszkodott a súgóra. Azt is megtette, hogy táblára nagy betűkkel felíratta az énekszöveget, odaállt a súgólyuk elé hátratett kézzel, pocakját kicsit kinyomva, és vígan elolvasta az eléje tartott szöveget. De hogy ne legyen feltűnő, amint állandóan lefelé néz éneklés közben, a félig lecsukott szemhéjára gyönyörű szemet festett. A nézőtérről tökéletesen azt az illúziót keltette, mintha előre nézne. Az ilyen ötleteire, fegyvertényeire aztán nagyon büszke volt.  

A Vörösbegy című film plakátja, 1926 Fotó: Wikipédia

Egyszer új súgónő jött a színházhoz, és megkérdezte tőle: „Mester, minden szót felsúgjak?” „Maga csak súgjon fel minden szót, majd én kiválogatom belőle, amire nekem szükségem van.” Szerepeit általában kelletlenül és nehezen tanulta. Az értékesebb, a klasszikusabb szövegeket jól betanulta, de a könnyű, a fajsúly nélküli darabok szerepeit nem becsülte meg annyira, hogy sokat vesződjék velük. Egy nyári darabban a rendező, aki egyben a darab írója is volt, amellett a színház igazgatója is, ijedten látta, hogy Csortos még a nyilvános főpróba előtti napon is akadozva és a súgóra támaszkodva mondja szerepét. Felszól neki: „De Gyulám, holnap főpróba, mikor akarod megtanulni a szöveget?” Csortos nyugodtan így válaszolt: „Megvárom, hogy lesz-e sikere a darabnak.” 

Csortos, a nevettető

Szerette zavarba hozni partnereit. Az Ó papa! című darabban Gombaszögi Ellát akarja meghódítani, s megkérdezi tőle, hogy mit vegyen neki. „Egy jachtot szeretnék”. „Kérem, már hozom is.” Azzal hátrament a perspektivikusan megfestett tengeri háttérhez, s leakasztott onnan egy fehér kartonból kivágott pici kis hajót. Ezt ő maga előadás előtt titokban helyezte el a háttéren. Nagy grandezzával nyújtotta át a váratlan rögtönzéstől kacagó Gombának. Fiatal, kezdő színész koromban a „Történnek még csodák” című zenés vígjátékban egy portást alakítottam. A színlapra csak ennyi volt nyomtatva: Portás ... Bilicsi Tivadar. Mikor a darab szerint a szálloda portáján átadtam Csortosnak a leveleket, és a szobája kulcsát ezzel a szöveggel: „Parancsoljon, uram!”, hirtelen megkérdezte tőlem: „Hogy hívják magát?” Én tanácstalanul, szótlanul álltam, még a lélegzetem is elakadt, hiszen a színlap szerint névtelen voltam. „Ahá – mondta –, még a nevét sem tudja, majd lesz gondom magára!” Azzal kivonult, én pedig megsemmisülten álltam, csak bámultam utána, a közönség nagy nevetése közepette. 

(Bilicsi Tivadar: Emlékezés Csortos Gyulára. Film-Színház-Muzsika, 1979/30. Az idézetek forrása: Arcanum Digitális Tudománytár)  

Száznegyven éve, 1883. március 3-án született Csortos Gyula színművész. 

Borítókép: A Rongyosok című magyar film plakátja, 1920 (Fotó: Wikipédia)