Csendes kilépés: azért élünk, hogy dolgozzunk, vagy azért dolgozunk, hogy éljünk?

A pandémia átrendezte a munkaerőpiaci helyzetet. Újfajta foglalkoztatási és kapcsolattartási formák alakultak ki, átértékelődött a munka és magánélet egyensúlya. Az otthoni munkavégzés tömegessé válására és a négynapos munkahét esetleges bevezetésére elbocsájtási hullámok, feladatmennyiség-növekedés és stagnáló fizetések volt a válasz. Számos munkavállaló ezért választja a csendes kilépést. De mit jelent ez hosszú távon?

tired men sleeping at desk made in felt,Conceptual image of burnout person Fotó: Carol Yepes Forrás: Getty Images

Régi mondás, hogy az amerikaiak azért élnek, hogy dolgozzanak, az európaiak viszont azért dolgoznak, hogy éljenek. Számos európai országban törvény tiltja, hogy a munkáltató a hivatalos munkaidőn túl keresse munkavállalóit, ha mégis megteszi, akkor büntethetővé válik. A munkahét óraszáma is jóval kevesebb, mint az óceán túlpartján, megszokott a munka közbeni kávézás vagy a hosszú ebédidő. Ezzel szemben Amerikában a pandémia előtt teljesen normálisnak számított az akár hatvan-nyolcvan órás munkahét is, sőt a szilícium-völgyi programozók és marketingszakemberek néhány évvel ezelőtt még arról beszéltek a közösségi médiában, mennyire szeretnek folyamatosan a neten lógni és azonnal válaszolni bármilyen e-mailre. A Coviddal azonban a helyzet megváltozott, mára az amerikaiak között is elterjedt az úgynevezett csendes kilépés.

A csendes kilépéshez vezető út egyik gyakori építőköve a folyamatosan növekvő terhelés azonos juttatások mellett. Fotó: Pixabay

A fogalmat először tavaly nyáron használta Zaid Khan a TikTokon, kijelentve, hogy a csendes kilépés remek lehetőség munkája megtartására, de a munka és a magánélet egyensúlyát sem veszélyezteti, mivel nem vesz részt az úgynevezett hustle culture-ben (nehezen lefordítható angol kifejezés, szó szerint sietős vagy lökdösődő kultúrát jelent, a kötelező feladatokon túli, lelkes munkavégzésre utal).

A csendes kilépés ugyanakkor nem újdonság. A Gallup 2000-ben indított felmérése szerint az amerikaiak tizenhárom-húsz százaléka vált az elmúlt húsz évben érdektelenné saját feladatai iránt. 

Először a 2008-as gazdasági válság rengette meg a munkába vetett hitet, majd az elmúlt években a pandémia, az energiaválság és legutóbb a bankválság. HR-szakértők és orvosok szerint ma a mentális egészség azért is számít központi témának, mivel egyre többen küzdenek munkahelyi problémákkal.

Erre válaszul 2020-ban felmondási hullám kezdődött a tengerentúlon, amely során áprilistól novemberig megduplázódott a munkájukat otthagyó emberek száma. Összesen 71,6 millió amerikai mondott fel 2022-ig. A Pew Research szerint a fő okként mindannyian a fejlődés, az előrelépés, illetve a megbecsülés hiányát jelölték meg. Európában némileg más volt a helyzet, de Képes Judit HR-szakértő szerint a pandémia okozta megemelkedett stressz-szint mindenhol jellemző, hiszen számos munkahely megszűnt a cégek csődhelyzete vagy leépítési nehézségei miatt. A kirúgott kollégákat a cégek a megmaradt munkavállalókkal pótolták, akikre így több feladat hárul.

Tömeges kiégést hoztak az elmúlt évek

Ennek következtében az óceán mindkét oldalán egyszerre jelent meg a kizsigerelés okozta kiégés, a létbizonytalanság és a bezártság okozta stressz, illetve az otthoni munkavégzésnek köszönhető megnövekedett igény a munka és a magánélet egyensúlyára. Ez a sokrétű probléma tömeges kiégést hozott. Amerikában a vállalkozói attitűd sokkal erősebb, mint Európában, így az ottani munkavállalók a megremelkedett stressz-szint miatt könnyebben hagyták ott munkahelyüket, és többnyire saját vállalkozásba fogtak.

Hasonló karrierút megszokott például kisgyerekes anyáknál, akik már nem szeretnének visszatérni a multicégek világába, hanem családi vállalkozásban kamatoztatnák addig megszerzett tudásukat. A sikeres vállalkozás nemcsak anyagi függetlenséget ad, de az anyai feladatok ellátását is megkönnyíti, hiszen saját időbeosztás szerint élhet az anyuka.

Legalábbis ez az általános elképzelés. Befutott vállalkozók azonban gyakran figyelmeztetik kezdő társukat, hogy épp az első években kell a legtöbbet dolgozni – bőven többet is, mint alkalmazottként.

Nem véletlen, hogy a Muse álláskeresési portál felmérése szerint a felmondási láz résztvevőinek 72 százaléka „meglepődött” a felmondás utáni lehetőségek hiánya miatt, illetve „megbánta”, hogy kilépett munkahelyéről. 

Negyvennyolc százalékuk szeretné visszakapni régi munkáját. A Harris Poll szerint minden ötödik munkavállaló bánja felmondását, ugyanakkor csak 26 százalék elégedett jelenlegi választásával. Ezt támasztja alá a LinkedIn felmérése is, amely szerint a 2021-ben munkahelyet váltó felhasználók között 6,5 százalékkal nőtt azok száma, akik egy éven belül ismét máshol dolgoztak.

A problémát az okozza, hogy a pandémia után nem gazdasági felívelés következett, ahogy a szakértők számoltak, hanem a háború okozta energiaválság miatt újabb csődhelyzet állt elő számos iparágban. Aki tehát nem váltott korábban munkahelyet, vagy visszament dolgozni, az új stratégiához folyamodott: nem mond fel, de a feltétlenül szükségesnél semmi többet nem végez.

Folyik a munka a The New York Times szerkesztőségében. A XX. század munkavállalói még másképp dolgoztak. Fotó: Pixabay

Amerikában válaszként az elmúlt időszakban 120 ezer munkahely szűnt meg a techiparban. Az Alphabet, a Microsoft, az Amazon és a Meta rendre bocsájtják el a munkavállalókat, akit pedig megtartanak, azt visszarendelik helyi munkavégzésbe, mivel a menedzsment csak így látja biztosítottnak, hogy a munkavállalók megfelelően dolgozzanak. Ismét megszokottá vált a heti ötven hivatalosan ledolgozott óra.

A cégek problémája, hogy nincs minden leírva a szerződésben, és éppen a vezető technológiák esetében szükség van a munkavállalók proaktivitására és az ebből származó közös kreativitásra a továbblépéshez. 

Ha azonban a dolgozó motiválatlan, a hasonló lépések kontraproduktívvá válhatnak, és a csendes kilépés még határozottabban fogalmazódik meg a munkavállalóban. Innentől kezdve a hivatalos munkaidőn kívül nem veszi fel a telefonját, nem válaszol az e-mailekre, nem vesz részt csapatépítő eseményeken, a csapatmunkához minimálisan járul hozzá, a nem kötelező értekezletekre pedig nem jár el.

Egy hazai orvostechnikai cég dolgozója szerint a hazai csendes kilépés még ennél is tovább megy: ő az egy nap alatt elvégezhető munkát általában egy hétre szokta lekönyvelni, a maradék időben legtöbbször filmet néz vagy számítógépes játékot játszik. Egy Németországban dolgozó, európai és afrikai marketingért felelős menedzser pedig arról mesél, hogy az amerikaiak lassú munkavégzése miatt az ő életébe rendszeresen belefér, hogy munkaidőben menjen szaunázni, múzeumba vagy várost nézni.

A csendes kilépésre csendes kirúgás a válasz

A trend megfordítása a magasabb fizetésekben, illetve a szabadabb munkavégzésben rejlene. Azonban számos cég Nyugat-Európa- és Magyarország-szerte megijedt a pandémia tapasztalataitól, és inkább szorosabbra húzzák a gyeplőt, mondván, ha a munkavállalók amúgy sem dolgoznak, akkor a cégnek sem kell erőfeszítést tennie. A jelenség a „csendes kirúgás” nevet kapta, amely szerint alacsony fizetésért több munkát adnak a munkavállalónak, gyakori, hogy a mikromenedzsment és a dolgozó semmilyen elismerésben nem részesül.

HR-szakemberek azonban a tendencia veszélyességére próbálnak figyelmeztetni, hiszen így a rendszerbe szinte van kódolva van a cég vegetálása. Egy startupkörnyezetben mindenki tudja, hogy csak a legjobban teljesítő cég, így a legjobban teljesítő munkavállaló maradhat talpon. Egy multinacionális cégnél viszont évekig lehet játszani a csendes kilépés és csendes kirúgás kötélhúzását, amelynek a termelékenység biztos csökkenése az eredménye. Így könnyen elképzelhető, hogy a következő években még gyorsabb átrendeződést láthatunk majd a legnagyobb munkáltatók között.