Szögesdróthoz kötözve: bemutatkozik húsz kortárs kolumbiai költő

„A szó nem arra való, hogy konfliktusokba keverjen, hanem arra, hogy kivezessen belőlük”

Numerous poets from around the world take part in the closing ceremony of the 20th International Poetry Festival in Medellín, Antioquia deparment, Colombia, on July 17, 2010. AFP PHOTO/ Raul ARBOLEDA (Photo by RAUL ARBOLEDA / AFP) Fotó: RAUL ARBOLEDA / AFP/Europress

Ha a kolumbiai irodalom jeles alkotóiról van szó, a kérdezettek alighanem Gabriel García Márquez regényírót, a Száz év magány című regény méltán népszerű szerzőjét említenék elsőként. Ám ha a kolumbiai költészet valamelyik képviselőjét kellene megnevezniük, talán a legtájékozottabb magyarországi irodalomkedvelők is hallgatnának. Nem véletlenül: bár a Nagyvilág kétszer is foglalkozott a témával (az 1992/1. száma rövid összeállítást közölt az ország irodalmából, a 2022/4. számban Álvaro Mutis munkásságából kínált ízelítőt), a folyóiratokban megjelentek nem feltétlenül jutnak el a szélesebb közönséghez.  

A rendőrségnek gyakran akad dolga Bogotá utcáin. Fotó: Pixabay

Ráadásul a kolumbiai líra a szülőhazájában sincs éppen könnyű helyzetben: „Az 1990-es évektől kezdve a széppróza fokozatos előnyre tett szert a költészettel szemben, és a líra a kultúra perifériájára került” – mutat rá Csikós Zsuzsanna a Mint a vigyázó istenek arca című, húsz kortárs kolumbiai költőt bemutató antológiához írott utószavában. 

És hogy általánosságban mi jellemzi a kortárs kolumbiai poézist?

 Nos, mert a XX. század második felének jó részében polgárháborús viszonyok uralkodtak az országban – és a drogkartellek tevékenysége éppen úgy a mindennapok része volt, mint a gerilláké vagy az állam által támogatott félkatonai szervezeteké –, aligha lehet csodálni, hogy a versek egyik fő témája az erőszak bemutatása lett.  

A költők ugyanakkor nem pusztán reflektáltak az agresszió különféle formáira: a líra a békevágy kifejezőjévé s a történelmi emlékezet hordozójává vált – bizonyos értelemben tehát maga is fegyverré. Erről az olvasó is meggyőződhet, miközben megismerkedik a Petőfi Kulturális Ügynökség világirodalmi sorozatában megjelent antológia anyagával.  

A vázlatos szerzői életrajzokból kiderül: egyetemi tanár éppúgy akad a bemutatott költők között, mint juhász, filozófus, könyvtáros vagy zenész. Egyikük a megerőszakolt és/vagy eltűnt foglyok történetei alapján készít installációkat, másikuk munkássága hozzájárult az ősi indián szent helyek visszaállításához, de olyan is akad köztük, aki maga is börtönbe került azért, mert kiállt a politikai foglyokért. 

 

És a kötet mintegy 130 versében aztán csakugyan elő-előkerülnek az erőszak és a szenvtelenséggel fogadott elmúlás képei:

 „A gyermekek szögesdróthoz kötözött öregemberekké lettek. // Három megyét ural a gyilkosok kacaja” – írja Mery Yolanda Sánchez (A többiek). 

„Ki vagy te, mondd? / […] Hal vagyok, haldoklom, és a tenger sehol. / És te ki vagy? / Én vagyok a tenger, aki végignézi a haláltusádat”

 – ad vissza egy elképzelt párbeszédet Fadir Delgado Acosta (A hal utolsó mozdulata). 

Ilyen közegben természetes az elrejtőzés vágya: „Rejtsetek el engem, ostoba, elvesztegetett napok, / rejtsetek el, mint régi érmét, születésnapi vagy gyermekkori fényképet” – kéri Víctor Manuel Gaviria (Rejtsetek el engem). Mindeközben a szépséget – például a természet szépségét – is képesek észrevenni az alkotók: „A mi földünkön a hegyek emberi hangon / szólnak. Ha erre jársz, és egy öreg hegy / rád köszön, ne ijedj meg: köszönj vissza” – tanácsolja Vito Apüshana Guajira (A mi földünk). 

De talán a létrehozóik mesterségével – az írás folyamatával, a költészet mibenlétével – kapcsolatos kérdések bukkannak fel leggyakrabban e versekben:

 „A szó nem arra való, / hogy konfliktusokba keverjen, / hanem arra, hogy kivezessen belőlük”

 – fogalmazza meg Luis Eduardo Rendón (Vérvonal). „Ma nem akarok tökéletes verset írni. / Ma egyszerűen akarok írni, / Mint aki szertartást végez, / hogy elhárítson egy rontást” – határozza el Fernando Linero (Ars poetica). 

Kisfilm a 32. Medellíni Nemzetközi Költészeti Fesztiválról

Aki tehát belemerül a kötetben közölt versekbe, nemcsak egy hányatott sorsú dél-amerikai ország kortárs költészetének jellegzetességeivel ismerkedhet meg, de jó pár olyan alkotó nevével és munkáival is, akiket Márquez után, mellett megemlíthet. 

(Mint a vigyázó istenek arca – 20 kortárs kolumbiai költő. Sorozatszerkesztő: Pál Dániel Levente. Petőfi Kulturális Ügynökség, Budapest, 2022, 190 oldal. Ára: 3590 forint) 

Borítókép: A Medellíni Nemzetközi Költészeti Fesztivál 1991-es alapítása óta nemcsak a kolumbiai, de a világköltészet rangos irodalmi seregszemléjévé is vált. A felvételen a 20. fesztivál záróünnepsége, a színpadon néhány költő a résztvevők közül (Fotó: AFP/Raul Arboleda)