Tóth tanító azt mondta, nem bolond a Gyugyó, mert elképesztő agya van, csak olyan szociális izé. Taníttatni kéne a városban. Mondom, erre én egy fillért se költök. Apánk odalett a háborúban, nem azért bízta rám a családot, hogy kidobáljam a pénzt az ablakon.
Gyugyó az eke szarvát is úgy fogta meg, hogy rossz volt nézni. Beraktuk éjjeliőrnek a téeszbe. Ott legalább elvan csendesen, hétvégén meg kasszírozok vele a kocsmában. Később bekerült a szociális ellátóba gondnoknak. Volt ott egy doki, azt mondta, kipróbál valamit, hátha lendít rajta. Jó ég tudja, mit adott be neki, de Gyugyó attól kezdve nem vigyorgott, csak bámult a semmibe. Ötven se volt, mikor temettük. Azzal vigasztaltak, egy ütődött minden családban akad.
Klinikai kivizsgálás
Megtettem, amit lehetett, hogy kimentsem Gyurkát az agresszív bátyja uralma alól. Bevittem a megyeközpontba, kivizsgálásra a klinikára, hiszen ép ember, rendkívüli memóriával, legfeljebb szociopata. Már az apja is az volt, csak nem látszott rajta ennyire. Vizsgálták jobbról, balról, végül kiállították a papírt, hogy nem beteg az agya. Beszéltem a városi kollégium igazgatójával. Azt mondta, föl fogják zárkóztatni, hisz már most többet tud, mint egyik-másik tankör együttvéve. A bátyja ellenállt, pedig ösztöndíjat ígértek, csak havi kétszáz forintot kellett volna adni vele. Én kifizettem volna, de otthon a négy gyerek, tanári fizetés, nagy volt a nyomorúság akkoriban. Sajnálom szegényt. Isten nyugosztalja.
(A Fortepan-történetek sorozat június 6-án Áttűnő életek címmel könyv alakban is megjelenik a L’Harmattan Könyvkiadó gondozásában.)
Borítókép: Gyugyó a falusi szpartakiádok hőse volt (Fotó: Fortepan/Baritsh Endre)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!